A Lufthansa München–Debrecen járata az időjárás viszonyok miatt nem tudott leszállni, így visszafordult Németországba – számolt be a Blikk a lap egykori kollégája, aki a gépen utazott.

Akkora hóvihar volt, hogy nem tudott leszállni egy utasszállító Debrecenben, majd Budapesten sem landolhatott
Fotó: Pixabay

Weisz György újságíró elmondta, Münchenből repült Debrecenbe, ám a pilótának nem sikerült letennie a gépet. Ezután úgy döntöttek, Budapest felé veszik az irányt. Ám ott sem vállalták a leszállást, mert nem lett volna elég üzemanyag a visszatéréshez.

A debreceni landolást egy hatalmas hóvihar és a vele járó 80 km/órás széllökések hiúsították meg.

Nagy Krisztina, a Debrecen International Airport Kft. sajtóreferense így magyarázta a fennakadást:

A repülő a rossz látási viszonyok, illetve az erős hátszél miatt nem tudott leszállni a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren, ezért fordult vissza Németországba. A Debrecenben várakozó utasok jegyei automatikusan átfoglalásra kerültek a hétfői járatra. Akik számára azonban szükségszerű volt az utazás, az utaskezelési osztályon dolgozó kollégáink segítségével módosíthatták a foglalást, így ők már a holnapi napon elutazhatnak Münchenbe Budapestről

- mondta Nagy Krisztina a Blikknek.

Forrás: blikk.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Hát ez sikeres kirándulás,körutazás volt!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Kapanyél
Nem próbálták Szegeden? Lófasz se vót!
Rockxy
"sem Debrecenben, sem Budapesten nem tudott leszállni egy utasszállító"
1?
és kettő?
kettő se?
Emmersson71
Nem kell aggódni, még egy repülőgép sem maradt fenn ;)
nejlontacskó
@Kapanyél: hol van Szeged környékén olyan reptér, ahol egy utasszállítót tudnak fogadni?
Kapanyél
@nejlontacskó: A krematóriummal szemben! Igaz nem egy nagy valami, de reptér! :)
nejlontacskó
@Kapanyél: Igen azt tudom, de oda legalább is szerintem utasszállító, nem tud landolni.
Már azt hittem, hogy van egy másik is...
Németh István
Ti az aljasok és a hülyék kompániája!! > a gép pilótája éppen olyan barom és seggfej volt mint manapság a németek! > Budapest, Szeged, Kecskemét, Pécs, Pápa, Taszár, Veszprém, és stb. mind alkalmas nehéztestű gépek fogadására! De ezért az Orbán Kormány a felelős, met nem fújta el a ködöt és nem küldött angyalokat a gép szép lassú landolását segíteni! Ez ember ellenes bűntett!
De a lényeg>> az usa-nató armada takarodjon Európából, az Eu vezetése a börtönbe - akasztásilag!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.