Már a negyedét sikerült eltüntetni.

Különös dolgok történnek Hatvanban: 140 milliós EU-s pályázatot dózerolnak leMTI Fotó: Komka Péter

Az Átlátszó csapata elment Hatvanba, hogy megnézze azt a biciklis kalandparkot, ami 2015-ben, uniós pénzekből épült a városban. Tavaly ősszel a városvezetők úgy döntöttek, eltüntetik a parkot, mert értelmetlen tovább működtetni – mutat rá a telex.hu. Ennek oka, hogy a 140 millióba került a kalandparkot a kiépítése, fennállása óta 55 ember használta.

A kalandpark hivatalosan 2021 nyarán zárt be, de csak 2022 őszén lakatolták le. Amíg nyitva volt, a kalandpark addig is csak saját felelősségre, előzetes regisztrációval volt használható.

Mint a lap írja, a pályának vannak könnyebb és meredekebb szakaszai, néhány helyen már törött, a víz felé vezető pályánál pedig egy betonfal fogja fel a gyorsan érkezőket, hogy ne kerüljenek a folyóba. A pálya egy komplex beruházás része volt, ami híddal, bicikliúttal együtt nettó 884 millió forintba került. A kivitelezést az EB Hungary Invest Kft. végezte, amely azóta több milliárdos állami beruházást is kapott.

A komplexum bontása lassan halad, az Átlátszó szerint eddig nagyjából a negyedét sikerült eltüntetni. Bár a kalandpark még az előző vezetés előtt épültek, látszólag a hatvani vezetés valóságos biciklis kalandpark-megszállott: az önkormányzat döntése alapján a mostani polgármester, Horváth Richárd újra biciklis parkot építene a területre, de most negyedannyi pénzből. Erre viszont uniós támogatás már nincs, csak állami pénzeket kaphat.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Pénz a létesítményre beszedve, és elvéve!Elavult, dózerolni, jön a másik, mert ahogy a bohóc mondja ,kicsit módosítva "Lesz másik!" jön a másik!Azt a pénzt is kifizetik , eltesszük.Nem a létesítmény a fontos, hanem az hogy a pénz itt van a zsebben!Mondogathatja a polgármester úr akit arra kérem hogy csak egy kis segélyt adjon nékem!De az nincs mert akkor mibúl lesz a harmadik kerékpár pálya?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Brüsszeli elhibázott döntéseinek ismét a magyar közpénz látja kárát. Az a lényege az EU pénzeknek, hogy kishazánkban ne valósuljon meg olyan beruházás, amiből a magyar adófizetőknek egy kanyi haszna legyen. Valami hagymázas Makovecz tervet lehetne belőle megvalósítani így, bontott anyagból már biztos hogy a szokásosnál is hamarabb szétrohad. Az 55 látogató és a ráforditás összege, ami uniós forrás volt, indokolna egy OLAF vizsgálatot. Persze ez Poltnál a szokott módon elhalna. Ha már megemlítették Szabó Zsoltot, talán lehetett volna emlékeztetni rá, hogy több mint egymilliárdot találtak az off-shore számláján, amit valószínűleg nem a kosztpénzből takarított meg. Mindez azonban sem az ügyészséget, és ami még szomorúbb, sem a választóit, a legkevésbé sem érdekelte. Van ebben az országban bármi ami nem a lopásról szól? Úgy néz ki lassan ébredezik az EU is, kicsit nehezebben adják át nekünk a pénzüket, ez is valami. Hát mit tehetett volna: az előző ciklus kérte a pézt, de neki dobták oda, ő meg nem akarta veszni hagyni, úgyhogy a tíz százalékából építtetett valami vackot. Horváth Richárd fidesz, Hatvan polgármestere:... Az akkori FideSS -es vezetés vállalta, hogy a 140 millió forintot befizetik az állam pénztárába . Vagy mégsem ? ÁLLITÓLAG , azért kapnak komoly pénzeket hogy döntéseik után vállalják a felelösséget. Nosza , be lehet mutatni
uploads.disquscdn.com/images/301a727e447c69795fe24ad4346fb8c211bc3cfb8f522c49869cc50740f48cd1.jpg?w=800&h=463
human
Abszurd, de a szerencsésebb eset mikor úgy lopnak Orbánék, hogy fel sem épül amire papíron elköltötték a pénzt. Akkor legalább nincs környezetkárosítás vagy balesetveszélyes szerkezet hátrahagyva.
simmering73
@KisTehen: Akkor eltakarodhatnál gügye ökör.
namihami
Kell a ""beruházás"" a fideszes haveroknak!
A szolgahadat etetni kell, mert a végén még új gazda után nézelődhet! A gond jelenleg a torta méretével lehet. Lassan már torta se lesz! A brüsszeli cukrászat leállt az ingyentorta tálalásával.
surdilloFUJT
@KisTehen: ...már megint baxatlanul hagyott a tarka bika,te szellemi toprongyok gyöngye!!!Akkora nagy fidessköcsög,nagy marha vagy,hogy már a Holdról is látszik!!!
Lepényleső
...előre másképp egy lépést se,
- ha a közpénzek magánosítására semmi más nem jutott fejükbe?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.