A beteg valójában az NVSZ beépített munkatársa volt, így a mentős lebukott.

70 ezer forinttal akart meglopni egy beteget egy korrupt mentősillusztráció, MTI/Mihádák Zoltán

Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentős – írja a 168.hu. A férfi betegszállítás közben 70 ezer forint készpénzt lopott egy „betegtől”, aki valójában a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa volt.

A kórházban a rendőrség intézkedés alá vonta a két mentőst, de ők tagadták a bűncselekmény elkövetését.

Az ellopott pénz átadására önként nem került sor. A nyomozó hatóság munkatársai azonban az egyik mentőápoló nadrágzsebében megtalálták a hiányzó pénzt, amit lefoglaltak.

A mentőápolót lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki ekkor már beismerő vallomást tett. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást.

A megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszköze, annak visszaszorítását szolgálja.

A vizsgálat során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával az NVSZ azt ellenőrzi, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének.

Forrás: 168.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
nam csak a tisztességtelen emberek lopnak, sajnos a becsületest is néha rákényszeríti a nyomor és nélkülözés! az igazi bünösök a politikusok,akik kizsigerelik,meglopják a saját népüket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
nam csak a tisztességtelen emberek lopnak, sajnos a becsületest is néha rákényszeríti a nyomor és nélkülözés! az igazi bünösök a politikusok,akik kizsigerelik,meglopják a saját népüket!
csak úgy....
@Shikari: az a szégyen,hogy te mekkora seggfej vagy!
gina
Tanult valamit OV rendeszerétöl, csodálkozik valaki???
gina
@Shikari: Csak mint te és OV szemetei hahahahahhahaah
Nessy
Milyen jó lenne, ha a milliós, milliárdos korrupciót is így kezelné az NVSZ!
Egyébként "tolvajok" vannak kicsiben is, nagyban is! A mentőst biztos jogosan megbüntetik! Más esetben nem ilyen lelkes az igazságszolgáltatás!
csak úgy....
@Nessy: a nagyok röhögve lopnak tovább, mit nekik lebukás ,közben a megélhetési tyúktolvajokkal telnek a bötrönök...,mocskos világ!
Kapanyél
Nem tudom tudja e a tisztelt újságíró, hogy mit jelent a korrupt szó! Ez a mentős mitől volt korrupt? Szerintem egyszerűen csak tolvaj. Ámbár, ha ezt eljátszották magatehetetlen betegekkel is, akkor áll még a kifosztás tényállása is. Nem biztos, hogy van helye a többi megbecsült mentős között!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.