Az összetartozás a magyarságban most erősebb, mint bármikor az elmúlt 100 esztendőben – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Szepsiben, ahol köszöntőt mondott a Felvidéki Népviseletes Bálon szombaton.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar kormány támogatásával megépített Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban tartott rendezvényen – amelyet immár 13. alkalommal tartottak meg – a nemzetpolitikai államtitkár a népszokások és a népviselet identitásmegőrző mivoltáról, az összetartozás érzésének megéléséről, valamint a magyar kormány által a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott segítségről és annak eredményeiről is beszélt.
Potápi Árpád János elmondta: a népviseletes bál gondolata azért is nagyon időszerű, mert a népi kultúra reneszánszát jelző táncházmozgalom 1973-ban, tehát 50 éve kezdte el megszervezni a mindenki számára nyitva álló táncházakat. Rámutatott arra, hogy a táncház, a népszokások és a népviselet az élet különböző területein ugyanazt üzenik: van sajátos, jól megkülönböztethető magyar módja az életnek, a népviselet pedig azért is különösen értékes mert azzal "őseink kultúráját öltjük magunkra." Az elmondottakkal összefüggésben leszögezte:
" a magyarság barátai azok, akik ebben nem fenyegetést, hanem az európai kultúra gazdagságát ismerik fel".
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: Magyarország kormányának nemzetpolitikája arra az elhatározásra épült föl, hogy az összetartozás érzése és tudata mentén egy gondoskodó közösségként erősítse meg nemzetünket. Megjegyezte: ez a törekvés sok fejlődést, építkezést és még több örömöt hozott a külhoni magyarságnak, s az egyik ilyen öröm éppen a bál helyszínén, Szepsiben érte a közösséget, amikor tavaly márciusban sikerült átadni a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont épületét. A nemzetpolitikai államtitkár hozzáfűzte: az elmúlt 12 évben 1200 oktatási célú beruházást valósítottak meg, s gyakorlatilag minden magyar külhoni oktatási intézményt – mintegy 1500-at – támogattak valamilyen formában, ami főre lebontva azt jelenti, hogy hogy a Kárpát-medencében és a világban 300 ezer gyermek számára tették elérhetővé a minőségi anyanyelvi oktatást.
"Azonban a legfontosabb eredményünk nem kőben, intézményekben és beruházásokban van, hanem abban, hogy az összetartozás a magyarságban most erősebb, mint bármikor az elmúlt 100 esztendőben"
- hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Az államtitkár beszéde záró gondolatában kijelentette: az idén az a cél, hogy megőrizzék az eddig elért eredményeket és fenntartsák a gondoskodó közösségek erejét. "Egy háborús és szankciós válságokkal induló esztendőben nem lehetünk nagyravágyóak, de amit ígérünk, azt meg fogjuk tartani. Magyarország kormánya továbbra is felelősséget visel minden magyarért"- szögezte le Potápi Árpád János.
85 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sőt az LNkezőjét látja!!!
Valakinek itt nem megfelelő a szemüveg dioptriája!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Tehát ebből az következik: soha nem utálta, gyűlölte ennyire a magyar a magyart .
Határon belül, határon kívül, sőt határon belül-kívül.
Ezt meg jobb lett volna ha el sem mondja. Itt van a határon belüli közoktatás siralmas helyzete.
És akkor ezzel dicsekszik fene a büdös pofáját!!
" 1200 oktatási célú beruházást valósítottak meg, s gyakorlatilag minden magyar külhoni oktatási intézményt – mintegy 1500-at – támogattak "
A megállapítás egyáltalán nem érvényes (vagy csak kicsi részben) a közöttünk élő azon magyarul beszélő etnikumokra, amelyekben nem sikerült kifejlődnie egy egészséges magyarságtudat a felmenőik eltérő származására való tekintettel! Ezek többsége sajnos mindenfelé húz, csak a magyarság összetartozása felé nem, és ez a kommentek tartalmában eléggé feltűnően meg is látszik! Ezek inkább húznak másfelé, továbbá erősen leszólják (sőt erősen gyűlölködnek a irányukban) azokat, akikben megvan a megfelelő magyarságtudat és a magyarság iránti összerartozás érzése, és azonnal (nagyon helytelenül) be is skatulyázzák őket a fideszbe és Orbán, meg Putyin mögé!
A nyilas nagypapi hagyományát őrzöd?
Katonahagyomány...
-na jó egy nagy büdösch bélféreg, mindig viszjogok tőle mint Schiffertől. Ez a két bélféreg ritka egy undórító képviselő egy nagyobb sejthalmaznak.-
Íme:
mandiner.hu/cikk/20230205_hont_andras_velemeny_dk_tv_greczy_zsolt_wittinghoff_tamas_belfold#commentanch14744237
A vélemény szabad! Ha nem is könnyű egyes szabad vélemények áramoltatása.
hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n
"A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó és a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt.[11] A kis Széchenyi István gyermekkorában összességében többet találkozott a német nyelvvel, kevesebbet a magyarral,[12] ennek megfelelően németül anyanyelvi szinten, magyarul gyengébben beszélt,[13] majd osztrák katonatiszti iskolába kerülve magyar tudása lassan elhalványodott.[14] Naplóját egész életében németül írta, ritkásan magyar bejegyzésekkel. Az 1820-as évektől, Wesselényi hatására kezdett „anyám nyelvén” levelezni, majd beszélni, hogy végül óriási erőfeszítéssel magyar szónokká és íróvá váljon, bár stílusán mindvégig érezhető maradt a németül gondolkodás.[15] "
szegény buta majmok..
www.youtube.com/watch?v=IuIoB--Al-I
s.24.hu/app/uploads/2022/05/cro.png
"Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle.” Kedden bekérették a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét, hogy adjon magyarázatot Orbán kijelentésére."
c.tenor.com/XYPSFvI2MaIAAAAd/tenor.gif
Kedvenc idézetem: Mindig az osztja az észt, ...
i.pinimg.com/originals/d9/df/e6/d9dfe6347c8b6360b28c815418def692.jpg
twitter.com/csorike1520/status/1578811104259497984/photo/1
Egy elmebeteg, tolvaj, szaros gumicsizmás sudribunkó ott szarik a közös asztalra, ahol csak tud. Mindezt az EU gazdaságának kb 0.8%-at adó országgal a háta mögött. Vajon Magyarország megoldja-e, ha nem jön az a pár milliárd euró? Kétlem.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fva%2Fvarosikurir%2Fimage%2Forban_gif_zoldhirado.gif&key=ESOuScaWMdyjlMAWh4f0_Q&w=800&h=397
Boldog Salkaházi---csuhás iskola! Mi más?
Állami támogatás!--- Naná!
És a legjobb a dologban, hogy itthon pl nem szakad le az iskola plafonja vagy az istennek nem működik a vécé! Persze, azok nem a nemzettudattal (és hazai adópénzzel) kitömött ""határontúli magyarok"", csak egyszerű hazaiak.
A főnökség kapja!
Stupido come un asino!
Vagy az a rész sincs meg, tudatlan suttyó?
Miért érzed úgy, hogy a gazdádnak rád, alsókategóriás elmebetegre van szüksége, ha meg kell őt védeni, el kell hazudni a tényeket?
Megy ez neki nélküled is. Te csak szavazz rá, máskor kussolj!
Putyin, akkor más volt. Az egész világ úgy hitte. Orbán, inkább elárulja Európát ezért a szörnyetegért.
Kína. Fundan. Dettó.
Az mutatja Orbán gyalázatát, hogy a magyar diákok hátrányára akarja idetelepíteni mindenáron, a népakarattal szemben. Ja, Hszi Csin-ping 2012-ben került hatalomra és azóta örökös elnőkké deklarálta magát, és jelenleg Taiwant fenyegeti.
Az eddigi beírásaimból neked az jött át, hogy Gyurcsányt jó politikusnak tartom?
Az az elégedetlenségem fel sem tűnt, amiben azt fejtegetem, hogy ami Gyurcsánynak évek alatt nem sikerült, Bajnai egy év alatt megoldotta? Ja, nem az MSZP megreformálására gondoltam (veszett fejsze nyele - egy jó politikus felismerte volna ezt!), hanem az ország gazdasági helyzetére.
www.youtube.com/watch?v=NujlQS2_t88
Új hozzászólás