Ungár Péter szerint, ha valakinek van személyes tapasztalata abban, hogy néz ki a küzdelem a környezetvédelem ellen, az Szijjártó Péter.

"Hiába hazudik Szijjártó Péter, pontosan látjuk, hogy odadobnák a külföldieknek hazánk természeti kincseit" – Ungár kemény kritikát fogalmazott meg
Kép: Facebook/Szijjártó Péter

Emlékezzünk vissza, hogy most a környezetvédelemért aggódó Szijjártó mit mondott 2019-ben:

Magyarországnak fontosabb az autóipar, mint a környezetvédelem.

A politikus szerint egy ilyen mondat után a tegnapi videót elég lenne oda iktatni, ahova való:

a többi kétségbeesett hazugság közé.

Facebook posztjában kifejtette, hogy ha távolabbról nézzük, akkor viszont örömteli, hogy Szijjártó ilyeneket mond, hiszen ez annak a jele, hogy zavarban vannak, kapkodnak, azaz annak a jele, hogy jól állunk abban a harcban, amit ennek az őrült tervnek a megakadályozásáért folytatunk. Tehát egyrészt örüljünk a homlokukon gyülekező izzadságcseppeknek, de azért a hazugságokat ne hagyjuk szó nélkül.

Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti.

- tette hozzá Ungár, aki szerint amit a kormány mond, az az autógyárak narratívája, akik megpróbálnak túlélni, akik nem a mi jövőnket féltik, hanem a saját profitjukat. A zöld átállását nem az autógyárak fogják vezetni, hanem velük szemben fog megtörténni.

Szerinte úgy lehet megismerni a kamuzöldeket, hogy ennek az ellenkezőjét akarják elhitetni.

Azt az állítását pedig, mely szerint a német autógyárak a német gazdasági érdek ellenére települtek Magyarországra, tényleg inkább a kétségbeesés zavarának tudjuk be. Ezek az autógyárak azért települtek ide, mert itt kevesebbet kell fizetni a dolgozóknak, itt nem kell betartani a munkavállalói és környezetvédelmi jogokat és nyereségükből hat százalék adót kell befizetni a közösbe. Az így keletkező hatalmas profitot pedig szépen hazaviszik Németországba. 

Az LMP politikusa szerint Szijjártó Péter olyan beruházásokat véd, amely helyrehozhatatlan károkat okoz. Hiába hazudik, pontosan látjuk:

nem az olyanok szolgálják a külföldi érdekeket, akik védik a természetet, hanem azok, aki hazánk természeti kincseit odadobnák a külföldieknek.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Nem mellékes az sem, hogy majd a használt a kkunulátorok tömegével is kezdeni kell valamit a gyártónak!!! Ez is bődületes környezetszennyezéssel jár majd!!!
mfor.hu/cikkek/vallalatok/hasznalt-akkumulatorok-ontik-majd-el-magyarorszagot.html
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Nem mellékes az sem, hogy majd a használt a kkunulátorok tömegével is kezdeni kell valamit a gyártónak!!! Ez is bődületes környezetszennyezéssel jár majd!!!
mfor.hu/cikkek/vallalatok/hasznalt-akkumulatorok-ontik-majd-el-magyarorszagot.html
volvós
Ennek a buzinak csak egy a fontos, repkedjen és tömje a zsebét
a lopott pénzzel !!! Egy rohadt köcsög szarkeverő !!!
kereső
Az igaz, hogy a modern akkumlátorok nem szennyezik annyira a környezetet, na DE!!! a gyártásuk?? Már tegnap irtam- Ungártól függetlenül, hogy fideSS teljesen tönkre teszi a természeti környezetet-és nem csak akkumlátorgyáraival-bár léptékben azok a legjelentősebbek. De amit a Balaton környezetében múvelnek- a lopáson től, amit elkövettek-és elkövetnek a Fertő tónál, a legyalult természetvédelmi oltalom alá eső erdőknél- az minden csak nem "környezetvédelem"- az katasztrófa, amelynek következményeit majd csak ezután fogjuk "élvezni". Teljes ökológiai pusztitást végeznek- amelyek az emberek számára élhetetlen természeti környezetet fognak jelenteni, nem beszélve a természetes élővilág állatairól. Mostanra már evidensnek kéne lenni, hogy amit a fideSS bármilyen módon "megvéd"- az végső sooron pusztitást jelent.
volvós
@Maccska: egyébként a kurvaanyád !!! te fasszopó fogatlan, b@szatlan fidesz rajongó vénasszony ...
Aki Én
@Horizont: ,,Sok fidesz nyalonc gondolkozni is képtelen."
Ha tudna gondolkodni, nem lenne fidesz nyalonc.

@Maccska: Nem nagyon érted, hogy ez nem a munkahelyteremtésről szól, igaz?
A kormány meg mindenkit leszar, titeket híveket a legjobban, Hiszen nektek hazudoznak folyamatosan. Ez nem a tisztelet jele, nem tudom érted-e?
...de, tudom.
kereső
@Maccska: Érdekes meglátásod van. Emlékszel még a "bánáti bazsrózsára"? Ahol is a ballibsik az ország védelme érdekében nato radart szándékoztak telepiteni? Na mi történt? És nem, nem emlékszem egyetlen egy kormányra sem az elmult 33 évből- amiből az derülne ki, hogy a ballibb kormányok módszeresen irtották volna a természeti környezetet- térkövezték volna le a városokat, fa ültetés helyett- amely nyáron 4-5 fokkal emeli a városok átlaghőmérsékletét. És elegem van abból, hogy ti mindig "feltételeztek" valamit, hogy mit csinálna a "ballibsi"- elég széles az üveggömb tartományotok. Én meg a dalai lennék, ha nem születtem volna Magyarországra- ez is van olyan megalapozott kijelentés, mint amit ti kommunikáltok- "mert mi lenne, mi lett volna HA!!!". Komolyabban kérem, nem az óvodában vagyunk.
kereső
@KisTehen: gondolom készült "hatástanulmány", amely sorra veszi és mérlegelii a várható előnyöket és hátrányokat- és hozzá készitettek költségkalkulációt is, amely azt is tartalmazza, hogy a megépités után- milyen környezetvédelmi feladatokat ró a megépült gyárra, azt is tartalmazza, hogy mennyibe kerül a viz biztositása a gyártáshoz-és ez mennyiben befolyásolja az egészséges ivőviz biztositását a lakosságnak. Debrecen és környéke nem bővelkedik vizforrásban- hacsaknem a mélyben kévő gyógyvizeket nem vezetik el erre a célra. A munkahely teremtés nem minden- nem biztos, hoigy ha csak ez áll a többi tényezővel szemben, akkor megéri. Arról nem is beszélve- hogy ma Magyarországon nincs mun kanélküliség,(zet a kormány mondja, nem én) akkor kinek teremt munkahelyet a kormány???
NKF
Mi a f@szt ugrál ez a Petike? A pártja a béka segge alatt van!
A német zöldeket nem zavarta az akkumlátorgyár!
Nálunk ez a libsi csürhe ott van mindenhol ,hogy kártékonykodjonak!
kereső
@NKF: azzal foglakozz, amit Ungár mondott- azt cáfold, szakmailag. Ne a pártja méretével indokold a mondandódat. Nem mellesleg a tervezett debreceni gyár méretében 30X-rosa a németnek.
csak úgy....
@Maccska: én csak a noszti fiu esetét ismerem a tóth marival, ami számodra ismeretlen! :)
Aki Én
@Maccska: Azt hogy tudod ehhez hasonlítani?
Semmilyen közérdekű beruházás nem zavar, ami nem a környezetpusztításról, kisajátításról, közpénzlopásról, egy maréknyi érdekcsoport hasznáról szól.
Nem tudom, hogy ezt így érted-e?
Aki Én
@Maccska: ...te valami hihetetlenül buta, sötét, agyhalott balfasz vagy, de tényleg.
Döbbenetes, hogy tényleg semmit nem értesz, de egész nap jár a pofád.
Tényleg sokkoló, hogy mennyire buta vagy!!!
lusta
@Horizont: Akkor egy apróság. Wrocław mellett az LG Európa legnagyobb akksigyárát működteti. 13 ország képvielői dolgoznak ott. Van egy apró különbség a magyar és a lengyel gigaberuházás között. A lengyeleknél a fejlesztési részleg is nálulók van, nagyobb a hozzáadott érték.
ómió
Odadobnák!? Na, de Ungár efftárs! Át tetszett aludni, amikor az efftársai itt mindent - mozdíthatót és nem mozdíthatót - eladtak, eltapsoltak, "odadobtak" a vevőiknek, amiknek nagy részét 2010. óta visszavásároltuk, vagy csak egy jól hangzó efftársi hazugságot "teccett elsütni"!?
Aki Én
@Maccska: ,, tehát a fertő tavon csak az osztrákok építhetnek szállodát meg vitorláskikötőt?"

Mit cáfoljak ezen a butaságon? Ki mondott ilyen hülyeséget?
Pont előtte mondtam el a véleményem.
Nem meglepő módon egy hangot sem értettél belőle.
Edebácsi
'"Történik valami, ami Magyarországon mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen" - mondta Orbán hat éve a Gyurcsány-kormány és az Oroszország közötti, a Déli Áramlat gázvezetékről szóló megállapodás aláírásáról.'
hvg.hu/itthon/20140114_Magyarorszagon_eppen_puccs_van__Orban_20
Galway
@Horizont: A debreceniek ezerrel megszavazták Kósa, Pósán és Papp nertársakat. Pont azt kapják, amit érdemelnek.
volvós
@Maccska: ma 8:42
Nyaljon ki téged a fasszopó büdös bárcás kurva anyád baszatlan vén qrwa !!!
jáger laszló
Szijjártó garantálja,hogy a kínai horkológépek a kínai aksikkal kifogástalanul működnek!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Galway
@Horizont: A gyerekeim abban a városban születtek, ott jártam egyetemre, és utána még másfél évtizedet töltöttem ott. El kellett onnan jönni, hogy lássam, mennyire önző, provinciális, földhöz ragadt, kicsinyes, szerencsétlen hely Debrecen. Az ott ragadt barátaink tényleg nem érdemlik, de látom, hogy szolgálatilag hülye a város nagyobb része!
Lepényleső
Személyeskedve bár,...de otthon miért nem sírta el a közvetlenül a mamának,- csak nem egy követ fújnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.