Az idősek ezen a héten kapják kézhez a nyugdíjukat, ami a 13. havi nyugdíjjal érkezik, így februrában a 15 százalékkal megemelt havi öregségi ellátás duplájával takarékoskodhatnak.

Szorítóban a magyar nyugdíjasok: Két hónap haladékot nyertek a pusztító inflációval szemben
Kép: Pixabay

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke úgy véli, a 13. havi nyugdíjnak köszönhetően az idősek ki tudják majd fizetni a rezsiszámláikat, ám ez a pénz is maximum két hónapig tudja kiegyensúlyozni a magas inflációt, éves szinten azonban kevés lesz.

A magasabbra várható infláció miatt a szervezetek szerint idén is elkerülhetetlen lesz az évközi nyugdíjemelés.

Az elnök azt is megjegyezte, hogy

a nyugdíjasok mintegy fele az átlagnyugdíj alatt kap minden hónapban. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint 208 ezer forintból kell megélniük.

Legalább 300 ezer olyan idős ember van Magyarországon, akinek a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot sem. Juhász László az RTL Híradónak azt mondta,

a válság közepén, az elszálló energia- és élelmiszerárak miatt a legrosszabb helyzetben azok a nyugdíjasok vannak, akik még 100 ezer forintot sem kapnak havonta.

Nekik semmilyen tartalékuk sincs, hiszen nem tudnak miből félretenni. Ezek között a nyugdíjasok között sok az olyan is, akiknek minden hónapban dönteniük kell, hogy a gyógyszereiket vegyék meg, a rezsijüket fizessék ki, vagy élelmiszerre költsék el a kevés pénzüket.

Forrás: Naphíre

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
két embercsoporttal lenne jó találkozni...az egyik, akik a nyugdíjakat számolgatják, illetve a döntéshozók elé viszik, mikor mennyi legyen az induló nyugdíj...
A másik, akik a TB jogusultságot döntik el...ki mire jogosult..ki haljon meg, ki maradjon életben, illetve ki kapjon jobb, nyugati ellátást, illetve adott gyógyszert forgalmazhatják-e, és mennyiért..

Én ezeknek szívesen megszorongatnám a tökeiket...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
...ráadásul a boltok, áruházak még azért is emelnek pár forintocskát a jól fogyó termékeken, mert a több, mint kétmillió nyugdíjas most bátrabban költ olyanra is, amit eddig nem engedett meg magának...ez is része az inflációnak...

...a 27%-os adó meg csak ömlik az állam zsebébe...(egy magánbeszélgetésben hangzott el, hogy úszunk a pénzben, van mit költeni)
Nessy
Orbán megmondta, hogy céljuk a nyugdíjak értékének a megőrzése! Már pedig Ő sohasem hazudott! Ezzel szemben a tény, hogy az egyenlő százalékos emelés következtében egyre tágabbra nyílik az olló a jelenlegi és a múlt századi nyugdíjak között. Ami a bérarányok változása, a munkahely megszűnése miatt a sok éves minimálbéres foglalkoztatás, és a járulékplafon eltörlése következtében logikus. Csak ez sovány vigasz az egyre komolyabb értékvesztést elszenvedő pl. 100 ezer forint alatti nyugdíjasok számára!
jesz
két embercsoporttal lenne jó találkozni...az egyik, akik a nyugdíjakat számolgatják, illetve a döntéshozók elé viszik, mikor mennyi legyen az induló nyugdíj...
A másik, akik a TB jogusultságot döntik el...ki mire jogosult..ki haljon meg, ki maradjon életben, illetve ki kapjon jobb, nyugati ellátást, illetve adott gyógyszert forgalmazhatják-e, és mennyiért..

Én ezeknek szívesen megszorongatnám a tökeiket...
ómió
Utoljára, bizony, még a bolsik nyugdíjlenyulásakor "lélegezhettek fel"! Így píszí hazudni, efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.