Más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis szükség van a munkahelyek megóvása és a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint akinek nem tetszik az akkumulátorgyár az "hazaáruló"
Budapest, 2023. február 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nippon Paper Industries Co., Ltd. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. február 6-án. MTI/Soós Lajos

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén, hogy a japán vállalat vegyipari üzletága akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre.

Mielőtt a hivatásos hergelők itt is akcióba lépnek, szeretném elmondani, hogy a cellulózgyártás az egyik legkörnyezetkímélőbb technológia, amit e területen használni lehet

– vélekedett Szijjártó, hozzátéve, hogy „ha valaki hergelni akar, akkor a fogmosással vagy annak abbahagyásával kell kezdenie, tekintettel arra, hogy a fogkrémben is felhasználják ezt az anyagot, az élelmiszeripar többi területéről már nem is beszélve.

A külügyminiszter szerint az elektromos autóipar egyrészt a gazdasági növekedés hosszú távú garanciáját jelenti, évtizedekre biztosítja az ország gazdaságának növekedését és a munkahelyek megvédését, másrészt hozzájárul ahhoz a célkitűzéshez, hogy a közlekedési ágazatot környezetvédelmi szempontból is átalakítsák.

Ezért világosan és egyenesen kell beszélnünk arról, hogy akik ma az elektromos akkumulátorgyárak és beszállító vállalataik magyarországi telepítése ellen hergelnek, azok munkahelyek tízezreit veszélyeztetik, és azt akarják elérni, hogy ezek a munkahelyek valahol egy másik országban vagy más országokban jöjjenek létre

– jelentette ki, hozzátéve, hogy „akik ma az elektromos akkumulátorgyárak ellen hergelnek, azok súlyosan veszélyeztetik a környezetet, hiszen elektromos akkumulátorok nélkül nincsenek elektromos autók, akkor marad a hagyományos hajtáslánc, és akkor a közlekedés átalakítása elmarad, így a környezetvédelmi célokat sem tudjuk elérni.

Forrás: MTI

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Mondja a világjárvány idején lélegeztetőgépekkel és vakcinával seftelő hazaáruló?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
@KisTehen: A szijjas? Elég buzi feje van.
csak úgy....
te az eredeti @KisTehen: öcsse ? szegény anyátok...
Béla333
Peti! Te vagy a hazáját az oroszoknak és a kínaiaknak eláruló mocskos szemét!
Mekkorát kaszáltatok a lélegeztető gépekkel? Vagy a Mao könnye és az orosz oltóanyagon?
Úgyhogy jobb lenne ha befognád!
Aki Én
Mondja a világjárvány idején lélegeztetőgépekkel és vakcinával seftelő hazaáruló?
Qqberci
Szíjrágó, te agyatlan senki, már az akkumulátorhoz is elkezdtél érteni?...
Pálinkás Pál
" akinek nem tetszik az akkumulátorgyár az "hazaáruló" "...nos, aki fideszes, vagy valaha is szavazott rájuk, az egy utolsó féreg, a gyengeelméjű fajtából..puszta létezésük nemzetvesztő...
Terminátor
A Magyarországra tervezett akkumulátorgyárak évi több, mint kétmillió autóhoz elegendő cellát lennének képesek előállítani, miközben az éves autógyártásunk évi 400-500 ezer között mozog.
Huhh!
Alfa
ezt mondja a tömeggyilkos szekta... látható az 50 000 halott covidosból is, akiket megvédtetek te geci szarházi
Terminátor
@Maccska: De azért jó lenne az emberekkel is megbeszélni, hátha ők tudnak jobbat.
Nem jó ötlet a demokráciának, ha kihagyja a polgárait a döntéseiből.
Lehet, hogy a fityisz a Nmarosgatehoz hasonlóan a Debrgatén fog megdőlni!
lusta
Úgy látszik ez a szerencsétlen rakás nem érti az alapvető lakossági gondokat sem. Pont az alábbi mondata veri ki az utóbbi időben a lakosságnál a biztosítékot.
˝Mielőtt a hivatásos hergelők itt is akcióba lépnek, szeretném elmondani, hogy a cellulózgyártás az egyik legkörnyezetkímélőbb technológia, amit e területen használni lehet˝
Itt minden bemondásra működik. Nem lesz az ivóvíz bázis szennyezve. A keletkező hulladékok megsemmisítése környezetbarát módon történik. A levegőszennyezés gyakorlatilag nem létezik. Bla, bla, bla...
Semmilyen konkrét adat, semmilyen hatástanulmány, semmilyen előző lakossági megbeszélés, hanem mi jobban tudjuk, aki ellenzi, az hazaáruló és különben is kuss.
jáger laszló
Sz P nem tette hozzá hogy az is hazaáruló itt akinek az altatógépek mennyisége nem tetszik!! Itt már szinte mindenki hazaáruló!!!???
csak kérdezem
barátilag
J.L.
Jozefina
Hazaáruló, aki az országot veszályes hulladékteleppé kívánja kiárusítani!!!
"Hulladéklerakó lesz Magyarország, hatalmas terhet vesz a vállára az ázsiai akkumulátoripar idetelepítésével"
nepszava.hu/3184016_akkumulatorgyartas-magyarorszag-hulladek-feldolgozas
Eladott Ország
Majd a bíróság fogja ezt mondta neked te korrupt rohadék! "Számtalan példa van arra, hogy egyes országok exportálták a környezetszennyező tevékenységüket, de most úgy tűnik, hogy a magyar kormány ennek pont az ellenkezőjét teszi: idecsábított egy kínai akkumulátor-gyárat, aminek elképesztő környezetpusztító hatása lesz. Persze erről nem beszél a kormányzat, csupán arról, hogy mennyi munkahelyet hoznak létre és milyen gazdasági hatása lesz a gyárnak, miközben még a helyi lakosok – pedig a Fidesz kvázi fővárosáról van itt szó – is felszólaltak a gyár létrehozása ellen. A debreceni lakossági fórumon többen is bekiabáltak, hiszen nem szeretnék, ha ez a gigagyár létrejönne a szomszédságukban." Már a Debrecentől 16 km-re fekvő Hajdúszoboszlón is aggódnak a (vár)megyeszékhelyre tervezett akkumulátorgyár miatt. A fürdőváros önkormányzata tárgyalt a témáról és arról döntöttek, hogy a város szakértőket kér fel annak vizsgálatára, hogy egy havária helyzet miként érintheti a várost, érheti-e szennyezés a Szoboszló alatt található gyógyvizes rétegeket.
Yoda69
Nem inkabb az a hazaarulo, aki aron alul eladja a magyar termofoldet kulfoldi erdekeltsegeknek, hogy ott kornyezet szennyezo tevekenyseget vegezzenek az ott elok akarataval szembemenve? Remelem a debreceneiek levonjakl a megfelelo konzekvenciat a kovetkezo valasztasokon es akkor talan nem kerulnek a fasz rossz oldalara.
Yoda69
@Maccska: Ez most hogy jon az aksi gyar temahoz? Benezted a topikot joember.
bence
Utolsó tarajos macskajancsi ! Szétkúrtál a gazdáddal egy országot , szemétdombbá tetted és még te mersz hazaárulózni ?! Mikor számolsz el a lélegeztetőgépek árával ?!
icegygenabro
Milyen munkahelyek megóvása te faszszopó? Indiából,Fülöp szigetekről hozzátok a munkaerőt kecskebaszók!
balos
@Maccska: Ilyenkorkinek a faszán lógsz,mikor kétkézzel nyomód a szart a géppel!
Nessy
Néha az ipari gyártástechnológia minden területén, és környezet védelemben "magasan képzett" külügyérünknek néha nem ártana kicsit visszafognia magát! Különösképpen nem hazaárulónak nevezni az érintett lakosokat, valóban hozzáértőket, akiknek esetleg más a véleményük, mint a kormányé, és legfőképp az övé.
Giovanni Alba
@icegygenabro: ma, 13:21
Idézet a cikkből: "... az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre."
Hatvan munkahely, 2300 millió forint állami támogatás egy külföldi cégnek, és vannak akik ennek tapsolnak.
Oroszország Barátja jobban ügyelhetne a szájára.
csak úgy....
@Maccska: "ha elmennél dolgozni valahová... " te mikor dolgoztál utoljára, te munkakarülö,lusta shikari?
icegygenabro
@Maccska: Neked meg ha apád gumit húzott volna mielőtt anyádra mászott ,eggyel kevesebb kecskebaszó lenne a világon!
csak úgy....
@Maccska: hazudsz shikari ,vagy még mindíg megvan az a zalacsébi portás melód?
-már több mint 1/2 éve, ezt a kitartást ?! :)
csak úgy....
@Maccska: shikari, ne rázd magad mert szétesel!
kereső
Bagoly mondja a verébnek: de nagy szemed van drágám! Elveted azt a sulykot pjotr. A fideSS fellegvárában Debrecenben és Hajdu-Bihar vármegyében élő és rátok szavazó embereket hazaárulózol? Menj el Debrecenbe, és mond ezt azoknak az embereknek a szemébe, akik ott tiltakoztak a Nagytemplom előtt. Mered???- te aljadék!
Gondolom az akkumlátorgyártáshoz ugyanúgy értesz, mint a kinai vakcinához annó, amikor engedélyezted a használatát.
icegygenabro
@Maccska: Kecskebaszó létedre, még az arcod is nagy. :-)))
Gazella
Lófaszt kakadu! Titeket csakis a lenyúlható pénz érdekel benneteket.
gina
Aki itt hazaáruló az te vagy szemét meleg és az egész kormány, aljas tolvajok, nagy sz@rban vagtok a nép lassan ébredezik, nem eszik meg minden szemét hazugségot
nejlontacskó
Félve kérdezem meg, hogy az akkumulátorgyár Maragyország területén való telepítése, nem véletlenül kínai érdek?
Netán a rizsszeműek a magyarok érdekeit szem előtt tartva települnek ide?
De nézzünk már egy kicsit utána, melyik működő akkumulátorgyár nem keveredett még, környezetszennyezési botrányba?
Miből gondolja Szíjjártó Péter, hogy nekünk magyaroknak érdekünk tönkre tenni, a gyerekeink, az unokáink jövőjét?
orsos vendel
orsos vendel, szpopo peti es a fideSS HAZAARULOK !!!
Terminátor
Szeretném megtudni, hogy Putyin mit akar magyarban telepíteni?
Keleti, s jó a kapcsolatunk.
Van valakinek jó ötlete?
Én T 345 tankgyárra gondoltam.
Lenne rá kereslet.
amortizáltok
te meg a legfőbb HAZAÁRULÓ fővezér lettél selejt mocskos patkány.dugd fel magadnak az akkuka
és pörögj 7000 - évig felőlem.
kereső
A "vallásszabadság nevében"!!!:
Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje a KGB-nek dolgozott, amikor jó 50 éve fiatal papként Svájcba, az Egyházak Világtanácsához küldték elöljárói – erősítette meg a Tages-Anzeiger elnevezésű svájci lap.

Akkoriban a svájci rendőrség megállapította róla: „Mihajlov” fedőnéven az volt a feladata, hogy a testület más tagjairól szerezzen információkat és befolyásolja a Tanács véleményét – a NATO és az USA ellen, illetve a Szovjetunió javára. Miután 1974-ben, három év után hazatért, és folyamatosan egyre magasabbra emelkedett egyháza hierarchiájában, s még vagy 40-szer felkereste Svájcot. Egyebek mellett síelni, de a 90-es években az Ortodox Egyház olajexporttal is foglalkozott egy Genfben bejegyzett cégen keresztül.

A cikk hozzáteszi: I. Kirill (akit a magyar kormány levetetett az uniós tilalmi listáról – a szerk.) szereti a felhajtást és a pompát. Szívesen tünteti fel magát az ukrajnai háború legfőbb ideológiai támaszának, nem ritkán Putyin oldalán. Megáldja a frontra induló katonákat és fegyvereket. Azt prédikálja, hogy Oroszország és Ukrajna összetartozik, és a világvégét jósolja arra az esetre, ha Moszkva veszít.

Fotó: Kirill orosz pátriárka fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Moszkvában 2017. július 4-én (MTI)

Ehhez mit szólsz pjotr??
icegygenabro
@Maccska: szeretnéd hogy cuncimókusnak szólítsalak??:-))))
kereső
@icegygenabro:16:29 DDDDDDDDDDDDDDDDD...
justhpeter
Csak egy kérdést kell feltenni ennek a hazárulózó Tarajosnak, hogy mennyi az ő jutaléka az akkumulátor ügyletből ? A többi már ismert.
Pálinkás Pál
@Maccska: alapjogokért központ...te bunkó,az a fidesz segge vége...és ott is csak 61 %..?...kopnak a szektások?...
nejlontacskó
@Maccska: nem gondolom, hogy lakóhelyhez kötött, a környezetszennyezés elleni tiltakozás.
Gondolom, nem zavarna az sem, ha valami barom elkezdené, mondjuk a tejet mérgezni, téged nem érdekelne mert, te nem iszod úgysem...
Ekkora zavar van a toronyban?
Nanya
@Maccska: ne is aluggyá' baszd meg ! dögöjjé' meg !
Nanya
@Maccska: nyald le masnit a bugyimról ! fordítva vettem fel elöl szaros ,hátul a masni !
Nanya
büdösbogár ! Mikor számolsz már el a vakcinák és a horkolásgátlók árával ???
Mellesleg: Aki önös érdektől vezérelve hazaárulónak nevezi azt a csoportot,aki védi a környezetét,egészségét,a magyar termőföldet az egy büdös hazaáruló ,nemzetét gödörbe taszító mocsok gazember ! Régebben,nagyon helyesen az ilyen szemeteket nemes egyszerűséggel fellógatták az első lámpaoszlopra.
Yoda69
@Maccska: Akkor hazudsz, mert a kulfodrol erkezo tamogatas csak a partok reszere tiltott. Civil szervezetek reszere pedig NEM. MZP szervezete pedig nem partkent volt bejegyezve hanem civil mozgalemkent. Ezert sem talalt rajta fogast sem a NAV sem a titkosszolgalat, pedig nagyon akartak. Ergo nem kovetett el buncselekmenyt, szemben a kormannyal, amely 100 milliardos tetelben hasznalt kozpenzt part finanszirozasra. Csak mivel polpot peter O1G jobb keze, ebbol nem lett rendorsegi ugy.
Edebácsi
Szijjártó Péter szerint akinek nem tetszik az akkumulátorgyár az "hazaáruló"
Mint tudjuk, a Fidesz mindig másra mondja azt, amit maga tesz.
Lepényleső
...nem inkább az hazaáruló aki a ner letelepedési kötvényeket árulta,- sokak szerint saját kasszába?
(Nem mellékesen azok akik a Nagymarosi Vízlépcső megépítését meggátolták,- környezetvédelemre
hivatkozva,- mostanában pedig atomerőművet,és akku gyárakat erőszakkal építtetnek a nyakunkba,
- na akkor ők vajon milyen kategória,- főleg,hogy az általuk bitorolt ország vélhetően ki van fosztva?)
evacica
Petike! Ha valaki hazaáruló azok pont ti vagytok! Kínai gyarmattá akarjátok az országot tenni, benyaltok Putyinnak szembe mentek az Európai értékekkel és a magyar nép érdekeivel! Tönkre teszitek az országot, és csak a saját érdekeiteket és zsebeiteket nézitek!!! Mi a fenét ettetek a repülőn 5,5 millióért cc 2órás úton?! Persze közpénzen! Nem sül le a képetekről a bőr?! Egy csepp szégyenérzet sem szorult belétek?! aljas egy vérszívó banda vagytok!
dirrdurr
Hol találom a felvételt? Ez az egyetlen cikk, ahol azt írták, hogy Szijjártó hazaárulózik.
leszholnapis
menj el D. koreába több az atomerömü mint akksi gyár...szerinted???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.