A háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök a Sztevo Pendarovszki észak-macedón köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Szkopjéban.

Novák Katalin alaposan tett róla, hogy el ne feledkezzünk a migránsveszélyrőlSztevo Pendarovszki észak-macedón államfő fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Szkopjéban 2023. február 6-án. MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kiemelten fontos a jó kapcsolat Észak-Macedóniával, a Nyugat-Balkán integrációja ugyanis egész Európa érdeke.

Elítélte az orosz agressziót

Hétfői megbeszélésükön Novák Katalin és Sztevo Pendarovszki öt kiemelt témát érintett.

A magyar államfő elmondása szerint a legfontosabb ezek közül jelenleg az ukrajnai háború.

A két elnök álláspontja közös: elítélik az orosz agressziót, egyben kiállnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

- közölte.

Mint hozzátette, közös érdek, hogy mielőbb létrejöjjön Ukrajnában a tűzszünet és megkezdődjenek a béketárgyalások.

Novák Katalin emlékeztetett arra is, hogy Magyarország erején felül teljesít humanitárius téren:

a háború kezdete óta több mint egymillió menekült érkezett az országba Ukrajnából.

Mielőbb legyen EU-tag Észak-Macedónia

Hasonlóan fontos téma Észak-Macedónia uniós integrációja, hiszen a nyugat-balkáni régió stabilitása kulcs Európa biztonságához és az illegális migráció elleni küzdelemhez is – mutatott rá.

Igazságtalan Észak-Macedóniát túl hosszan várakoztatni az EU-tagságra – figyelmeztetett a magyar államfő, hozzátéve: így a macedón lakosság csatlakozással szembeni lelkesedése is megcsappanhat.

Elmondása szerint Sztevo Pendarovszkival áttekintették az illegális migrációval kapcsolatos helyzetet is. Tavaly kétszer annyi illegális migráns érkezett a nyugat-balkáni útvonalon, mint 2021-ben – idézte fel.

Illegális migráció

Egyetértés mutatkozott abban, hogy a migrációhoz vezető problémákat a kibocsátó országokban kell kezelni és abban is, hogy az illegális migrációt még Európa külső határainál meg kell állítani

- jegyezte meg.

Novák Katalin szavai szerint azonban Magyarország ezen a téren is segítséget nyújt: 30 magyar rendőr telesít szolgálatot az észak-macedón-görög határon.

A magyar államfő megosztotta a magyar népesedéspolitika és családtámogatási rendszer tapasztalatait a súlyos demográfiai kihívásokkal szembesülő Észak-Macedónia elnökével, akivel áttekintették a kétoldalú együttműködés eredményeit is.

Az Észak-Macedónia EU-csatlakozásáról szóló újságírói kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta, helyes, hogy szigorú kritériumai vannak a csatlakozásnak.

Brüsszeli korrupció

A Brüsszelben kibontakozó korrupciós botrányra utalva, hozzátette: az EU-nak példát kellene mutatnia a korrupcióval szembeni fellépésben. Az államfő hozzátette: "Helyesnek tartom azt, hogyha a korrupció hiánya egy követelmény, legyen ez kötelező az Európai Unió intézményeire nézve is. Járjunk el legalább olyan szigorúan a saját európai intézményeinkkel, mint ahogy eljárunk a csatlakozásra váró vagy a már csatlakozott országokkal."

Gruevszki, bolgár vita

Novák Katalin szintén kérdésre válaszolva hangsúlyozta:

a Gruevszki-ügy végső soron a független magyar igazságszolgáltatás döntése, de a két ország rendkívül jó kapcsolatát semmi nem árnyékolja be.

A Bulgária és Észak-Macedónia közötti vitákról szólva felidézte, hogy néhány nappal ezelőtti szófiai látogatása során megismerhette a bolgár fél álláspontját is. Magyarország nem foglal állást ebben a vitában, mindenben támogatja azonban azt, hogy a két fél között megállapodás születhessen – szögezte le.

Sztevo Pendarovszki méltatta a Magyarország és Észak-Macedónia közötti kiváló kapcsolatokat. Az államfő köszönetet mondott azért, hogy Magyarország továbbra is támogatja Észak-Macedónia uniós tagságát és támogatta azt is, hogy Észak-Macedónia tölthesse be az Európai Biztonsági és együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét.

Hangsúlyozta ugyanakkor:

Észak-Macedónia EU-csatlakozása Magyarország számára is stratégiai érdek, hazája pedig a visegrádi országok regionális együttműködésének tapasztalataiból igyekszik tanulni.

Magyarország és Észak-Macedónia között dinamikusan fejlődnek a gazdasági kapcsolatok, a magyar fél Észak-Macedónia tíz legfontosabb külkereskedelmi partnere között van – emelte ki Sztevo Pendarovszki, aki köszönetet mondott azért is, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum program keretében évente 20 észak-macedón diáknak nyújt ösztöndíjat.

A sajtótájékoztatón mindkét elnök együttérzését fejezte ki a hajnali dél-törökországi földrengés áldozatai felé.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"a Gruevszki-ügy végső soron a független magyar igazságszolgáltatás döntése,"- katalin mióta hivják orbánt független igazságszolgáltatásnak??? No, birók megkaptátok már nem először- ti döntöttetek úgy, hogy a hazájában köztörvényesként elitélt magyar menedékjogot kapjon, akit azért itéltek el, mert meglopta a saját népét. Na ennyit a magyar független igazságszolgáltatásról
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nanya
BAJBAN VAGYOK !
Összekevertem a Harry herceg migránsozását ,a novák katalin szüzességével !
Így érdemben nem tudok mit mondani !
Vagy kérdezni kell?
A papát még nem hozta fel az ördög a pincéből,pedig a butéliám kiürült.
csipetke
A most behozott sokezer, erős izgalmi állapotban másfél métert is elérő filippínók hova tartoznak? Migráncsok?Oltalmazottak? Lassan elárasztják velük az egész országot, és közben azt pampogják,hogy megint jön a munkanélküliség. Idióták. Hisz még ennek a genyó bandának valaki?
justhpeter
A Nemzet Háziszárnyasa ma a Nemzeti Panoptikumban a Béke Angyalát játszaná - ha nem lenne egy istenverte ripacs.
Aki Én
@Maccska: így viszont téged ütött meg a guta.
ómió
Pedig efftársilag erről, akár "totál is megfeledkezhetnénk"!
Nanya
@Maccska: tetűkém ! mi annyira jól vagyunk,hogy szarunk a büdös pofátokba . Nevetve elengedett kézzel,jókat pukizva az evő szervetekbe !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.