A kínai sajtóban megjelent információkra hivatkozva állítja azt a Momentum országgyűlési képviselője, hogy a magyar kormány 800 millió euró, azaz 320 milliárd forint értékű támogatást ad a kínai CATL Debrecenben épülő akkumulátorgyárának. Tompos Márton nevetségesnek tartja, hogy egy kommunista diktatúra több információt tesz elérhetővé egy magyarországi beruházásról, mint maga a magyar kormány. 

A kínai sajtóban megjelenő információkra hivatkozva állítja azt a Momentum országgyűlési képviselője, hogy a magyar kormány 800 millió euró értékű támogatást ad akínai CATL Debrecenben épülő gyárának. Tompos Márton ismertetése szerint ez az információ két cikkben is megtalálható – írta meg a Népszava.

Ezt az információt a kínai (!) médiából sikerült megszerezni, miközben a kormány sunnyog és elindította a gyűlöletkampányt is a tiltakozó debreceniek ellen

– írta Facebookján az ellenzéki politikus. Tompos emellett felidézte, Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi megszólalását is, hogy „a CATL-lel két és fél évvel ezelőtt kezdtük meg a konkrét tárgyalásokat, amikor a vállalat még egy másik helyszínben gondolkodott, így mondhatni, hogy „bravúros mentéssel” sikerült befurakodnunk a képbe, és világossá tenni a kínai fél számára a hazánk és Debrecen városa által kínált előnyöket.”

Az ellenzéki politikus olvasatában a „bravúros mentés” annyit jelent hogy

beton helyett pénzbe öntené a magyar kormány a vízzabáló kínai monstrumgyárat

"Minderről persze nem tudnánk, ha a kormányon múlna, hiszen nem árulnak el semmit, ezért kínai forrásokból kell tájékozódni. Nevetséges, hogy Kínából, egy kommunista diktatúrából több információ elérhető egy magyar beruházásról, mint a magyar kormánytól... A debreceniek megérdemlik, hogy világosan lássák, mi történik a városukban. Legyen népszavazás Debrecenben az akkumulátorgyárról!” – zárta sorait Tompos Márton.

Forrás: Népszava, 24.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Én ezt nevezem hazaárulásnak, nem a környezetszennyezés és közpénzégetés elleni kiállást.
Ezt a fidesz tudja a legjobban, ezért hergel minden szinten a kritikusok ellen.
A buta szektájuk mögé bújnak, mert azok most is beindultak idióták módjára. Nyomják, amit a fidesz a szájukba ad.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@csak úgy...: Hagyd, előbőrnagy az igazi fityma hívő ;)
terlasz
Jó sok támogatást adnak a pénzünkből, hogy jól mutasson O. titkos számláján, amikor a felét visszautalják rá akkumulátorosék.
jáger laszló
A Budapest -Belgrád Szuper vasúti pálya pedig szép csendben épül a magyar rónán mindenki örömére???!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
@jáger laszló: A kínaiak még nem bizonyítottak! A kopreaiak miatt többszázezer autót kellett visszahívni akkumulátor cserére...
ómió
@Őrnagy: Jól látod! Bizony, ez a "fityesz kormány" azzal "basz át" mindenkit, hogy "lopottból" mindenkit támogat! Még - ha a "körbe esik" - a tetübolsiját is, aki - ezt a "csodát" - még el is fogadja azt!
Lepényleső
...és ez vélhetően sokak által csak a jéghegy olyan kicsi csúcsa,- ami bőven a szint alatt van,
ahogy szokták "kezelni" a köztörvényes bőnöket,csalásokat,lopásokat,- száz évre titkosítva?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.