A Törökországban tagjaik saját pénzéből mentést folytató Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat élő kisfiúra és nagyapjára talált rá a földrengés romjai alatt.

Másfél éves gyereket és nagyapját húzták ki a romok alól a magyar mentők Törökországban

Családot mentett ki a magyar mentőegység. Forrás: Facebook, Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Sikeresen kiemeltünk a romok alól egy másfél éves kisgyermeket és a nagypapáját

– közölte a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szerda délelőtt Facebook-oldalán. A posztban megjegyezték, hogy a szolgálat nem állami mentőszervezetként, hanem saját színekben van jelen. „Most a 15 éves Ali életéért küzdünk”, tették hozzá.

A földrengésnek szerda kora délutánra már több mint 11 ezer halottja van: Törökországban 8754 megerősített halálos áldozatról számolt be Recep Tayyip Erdogan török elnök, Szíriában pedig több mint 2200 halálos áldozatot jelentettek.

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak külügyminiszterünk szerint. Hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban. Jelenleg hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban.

Köszönjük és nagyra becsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban

– áradozott Szijjártó Péter.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Mégutóbb Szijjártó aratja le a babérokat!
kereső
Az önkénteseknek milyen támogatást ad a magyar állam? A Baptisták kaptak 40 milliót- de a többiek???
kereső
@KisTehen: Igen, a katasztrófavédelem csapata, és a baptisták. A többiek nem- a saját pénzükön végzik a mentést, amely adományokból származik. Szijjártónak nincs miért verni dicsőségre a mellizmait.Szégyen, ha az önkéntesek munkáját ilyen esetekben nem támogatja a magyar állam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.