Január 17-én kormányrendelet jelent meg arról, hogy a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat elbocsáthatják a honvédségtől.

Honvédségi leépítések: a NATO vagy Putyin örülhet?

Megy a matek, ki járt jól a leépítéssel. Forrás: Pixabay

Az érintettek számára bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, ami az illetmény hetven százaléka.

Aznap a honvédelmi miniszter évértékelőt tartott a vezérkar számára Budapesten, a Bálnában, a rendezvény nyilvános része után pedig zárt ajtók mögött a helyszínen közölték sokakkal, hogy nyugdíjazzák őket.

A lépést többen úgy értelmezték, hogy az Észak-atlanti Szövetséghez lojális katonai vezetőket küldenek el azért, hogy a jelenlegi kormányhoz hű fiatalabbak kerüljenek a helyükre.

A Honvédelmi Minisztérium egyik volt, de a belső folyamatokra még rálátó vezetője a Szabad Európának azt mondta: „nem igaz, hogy NATO-tlanítás folyik, hiszen sok erősen oroszbarát tisztet is elbocsájtottak, miközben visszaigazoltuk a Mathias Corvinus Collegiumtól Porkoláb Imrét, aki minden idők egyik legjobban képzett magyar katonája, és nyolc éven át volt vezető NATO-beosztásban, ebből négyet a Pentagonban. Ha valakiben megbíznak az amerikaiak, hát benne igen”.

A menesztett főtisztek kiszivárgott listája alapján nem tűnik légből kapottnak az érv, hogy az idősebb, a még a NATO előtti időkben szocializálódott vezetőknek köszönték meg a szolgálatot, miközben jóval száz fölötti elbocsátottról szólnak a hírek.

Akiket most elküldenek, többségükben jó emberek és jó katonák, de − bármennyire is nem szép ezt kimondani − jobbára a karrierjük végén járnak már. Volt, akit évek óta ide-oda helyezgettek, mert valójában sehol nem látták már hasznát igazán, de nem lehetett elbocsátani. Eddig − mondta a lapnak egy minisztériumi forrás.

A lap forrásai az esetleges politikai szempontokról, a „NATO-tlanításról” többen azt mondták, hogy ez már csak azért sem áll meg, mert az elbocsátottak helyére lépők is értelemszerűen már NATO-keretek között végezték tanulmányaikat, sőt sokan már csak így – Index.

Másrészt – erre is többen felhívták a figyelmet – az elbocsátottak között jelentős számban vannak oroszbarát nézeteket valló tisztek. Egy informátor szerint legalább 15 ilyet lehet beazonosítani, egy minisztériumi forrás szerint a védelempolitikai területről csak egy embert küldtek el, ő szintén híres volt kollégái körében oroszbarátságáról.

A tömeges fejcserék a magyar tábornoki karban a lap értesülései szerint eddig nem keltettek aggodalmat a NATO brüsszeli központjában sem, ahol úgy ítélik meg, hogy az intézkedés nem gyengíti Magyarországnak a szövetség és a hadi reformok melletti elkötelezettségét.

Forrás: Szabad Európa, Index

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Honvédségi leépítések itt utoljára Böszme efftárs idején voltak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.