Az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról rendelkezik, egyben pedig a nyugdíjprémium összegének számításáról is. Konkrétan, ha az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot, valamint a költségvetési egyenleg tartható, akkor a nyugdíjasoknak abban az évben prémiumot kell fizetni.
Az Orbán-kormány még a nyugdíjasokkal szemben sem túl korrekt. Forrás: Pixabay
Az összeget úgy számolják ki, hogy összeszorozzák a várható GDP-növekedés 3,5 százalék feletti részét és a novemberben esedékes nyugdíj 25 százalékát, de maximum 20 ezer forintot – írja a Pénzcentrum.
2022-ben a GDP 4,6 százalékkal nőtt Magyarországon – közölte tegnap a KSH. Így a nyugdíjprémium 2022-ben kifizetett összege még a fele sincs annak, mint ami az idősebbeket a törvény szerint megillette volna írja Azénpénzem. A lap szerint Orbán Viktor kormánya közel 30 milliárd forintot nem fizetett ki a nyugdíjasoknak.
A törvényi számítás szerint a legtöbb nyugdíjas minden évben hasonló összegre számíthat, csak a 80 ezer forint alatti nyugdíjat kapók kapnak kevesebbet. 2022-ben, mivel a prémium szorzója az Orbán-kormány döntése értelmében 0,5 volt, a legtöbb nyugdíjas 10 ezer forintot kapott, miközben a friss GDP adat szerint nem 0,5-es szorzóval, hanem 1,1-essel kellett volna számolni. Így 10 ezer forint helyett 22 ezer forint járt volna. Azénpénzem.hu számításai szerint így közel 30 milliárd forintot spóroltak meg a nyugdíjasokon, mivel
A tavalyi költségvetésben 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel kalkuláltak, így a nyugdíjprémiumra mintegy 68,5 milliárd forintot különítettek el, amiből végül csak 23,5 milliárdot fizettek ki. Mivel azonban a törvény "várható" GDP-növekedésről szól, amelyet az állam határoz meg, így utólag nem lehet követelni a nyugdíjprémium-kiegészítés kifizetését.
Mi nem törvénytelen ebben a kurva országban??