Az egész nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik.

Riasztó eredményt hozott a népszámlálás: közelítünk a nyugdíjkatasztrófáhozMTI/Balogh Zoltán

A tavalyi népszámlálás előzetes adatai riasztó képet mutatnak, miszerint 9 millió 604 ezren vagyunk, ebből a 65 év felettiek száma 1 millió 995 ezer – mondta el egy szakértő az RTL Klub Híradójának.

A naphire.hu szemléje szerint a népszámlálás több új tendenciára is rámutatott. 2011 óta 464 ezerrel lettünk kevesebben. A 15-64 éves, aktív korúak létszáma jelentősen csökkent, a 0-14 éves korosztályé viszont növekedett az előző cenzus óta. Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében növekedett egyedül a lakosság száma erre lebontva, míg Békés vármegye hihetetlenül nagyot csökkent lélekszámban, innen 13 százalékos csökkenést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.

A hatvanas évek óta nem éltek olyan kevesen Magyarországon mint tavaly,

ráadásul minden ötödik ember 65 évnél idősebb. Bár 25 százalékkal javult ugyanakkor a gyermekvállalási kedv 2011 óta, ez nem elég az elöregedés megállításához.ét.

A tervek szerint a mostani volt az utolsó népszámlálás, amelyet a hagyományos módszerrel tartottak Magyarországon. A következő ilyen eseményt már teljesen adminisztratív források felhasználásával szeretnék lebonyolítani, ez összhangban lenne a több országban már most is alkalmazott gyakorlattal.

Forrás: naphire.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Lassan az egész stadionrendszer (+ az egész rendszer) fenntarthatatlanná válik.

Közelítünk a stadionkatasztrófához.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Libbantölő: magadat kihagytad! ne köszönd, szívesen!
gina
Csoda? nem..., melyik fiatal akinek egy csepp esze van,,, marad ebben a szemét korrupt tolvajok vezette balkáni sötét országban.. Orbánia a kánaán, az elsö lámpavasra ezekkel a fidesz patkányokkal
SÍva
Szerintem meg felül kell vizsgálni a nyugdíjban részesülőket! Aki fizetett nyugdíjjárulékot és biztosított volt, meg van a legalább 20 év munkaviszonya az kapjon nyugdíjat. A tartósan 2 millió forint felett keresők viszont ne legyenek jogosultak rá! Nem hiszem, hogy ténylegesen rá vannak szorulva! Meg kell fékezni a felesleges kifizetéseket! Annó az átkosban az kapott gyest akinek volt előtte biztosításban töltött ideje (munkaviszonya, ha valaki nem értené az időtartamra viszont nem emlékszem), családi pótlékot is csak az kapott akinek biztosítási jogviszonya volt! Nem járja az, hogy az országban a munkaképes korú lakosság kb. 60 %-a dolgozik! Lehetne ezt kifejteni bővebben! Az országházi léhűtőknek sem kellene havi 5 millát keresni meg ingyen furikázni és költség téríteni stb, stb. Lehetne itt spórolni és fellendíteni az országot, ha nem a saját zsebük és a retye-rutty kitömése menne ezerrel! És kérem ne rémísztgessék azokat az embereket akik kemény pénzeket fizetnek, hogy ha esetlegesen megérik nem lesz nyugdíjjuk!
ómió
Szóval, efftársilag az "közelít a nyugdíjkatasztrófához", aki egymillióval több járulékfizetővel bír, mint 13 évvel ezelőtt!? Ez így, vagy "sajátos", vagy "efftársi"!
Lepényleső
...és ennek oka,hogy a tettrekész ifjúság elmenekült ezek elől?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.