Helyi civilekkel együtt tiltakoztak szombaton a tervezett kikötőépítés ellen, a beruházás gazdái annyira nem örültek ennek, hogy a Párbeszéd állítása szerint rájuk küldték a vízi rendészetet.

A Párbeszéd Balatonföldváron tartott szombaton tiltakozó akciót helyi civilekkel a tervezett kikötőberuházás ellen, de a "környezetkárosító beruházás gazdái" rájuk küldték "a vízi rendészetet" – írta meg a párt Facebook-bejegyzése nyomán a 24.hu.

A vízen tiltakozott a Párbeszéd a balatonföldvári mólóépítés ellen – videó

Fotó: Facebook/Párbeszéd Magyarországért/videórészlet

A cikk szerint a tiltakozást az okozza, hogy Balatonföldváron egy olyan kikötőt terveznek kiépíteni, amelynek az egyik mólószára 381 méter hosszú lenne – vagyis hosszabb, mint a 375 méter hosszú Lánchíd. A beruházás miatt pedig a strandot is megszüntetik. 

Az aktivisták a beruházás elleni tiltakozásként kenuval közelítették meg a helyszínt (ebben részt vett Szabó Rebeka, a párt társelnöke is),

„aminek olyannyira nem örültek a földvári strandot önkényesen megszüntető, a helyi építési szabályzatot figyelmen kívül hagyó, környezetkárosító beruházás gazdái, hogy ráküldték csapatunkra a vízi rendészetet”

– írta meg a Párbeszéd az akcióról szóló Facebook-bejegyzésben. A párt hozzátette, minden eszközzel tiltakozni fognak a beruházás ellen.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Efftársilag, bizony, csak építeni ne! Az az ő "haladásuk"!
Nyírfa
A fidesz összeszedte Magyarország legbutább embereit, akik azt képzelik, felülírhatják a természet törvényeit. Pedig nem.
És, amikor koppannak, meghagyva nekünk a romokat, majd elhúznak Marbellára vagy akárhová, ahol megtűrik őket.
Csakhogy, van, ami elől soha nem futhatunk el, mert utol érnek minket, bárhová is bújunk: a következmények. Csak idő kérdése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.