Még mindig akkora a munkaerőhiány, hogy a dolgozók fele mond fel fél éven belül, pedig inflációkövető béremeléssel próbálják a gyárakban tartani őket.
Ez 25-30 százalékos fluktuációt jelent. – számol be a Népszava.hu. Bár sok üzemben még javában zajlanak a tárgyalások, mintegy 120 cégnél jellemzően inflációkövető, 14-23 százalékos béremelésről szóló megállapodásokat kötött az utóbbi hónapokban a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
Illusztráció: Pixabay.com
László Zoltán a szakszervezet vezetője szerint a koronavírusjárvány óta változott is e téren a dolgozók morálja, és már nem lehet azzal fenyegetni őket, hogy úgysem találnak új munkát. Bár nincs már feltétlenül óriási bőség a szabad munkahelyekből – sőt, néhány helyen csoportos elbocsátások is lezajlottak –, még mindig jelentős a munkaerőhiány a feldolgozóiparban. Ez pedig mozgásteret nyújt a dolgozóknak is.
A szakszervezeti vezető szerint ennek az is az oka, hogy a betegség miatt táppénzre szorult dolgozókat többnyire azonnal táppénzcsalóként kezelik, és a kiszámíthatatlanná vált piacon a termelés akadozásakor sem feltétlenül jól reagálnak a megvátlzott helyzetre a középvezetők a hazai cégeknél.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csodálkozunk, hogy a dolgozók nem bírnak az ilyen helyeken sokáig megmaradni?
m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/birkak_vagohid_1346946241.jpg
fideszes rokonok, fideszes kollégák, fidesz-hívő volt osztálytársak, kedves fideszes szomszédok, fideszes ivócimborák! Mi a bánatos francnak kell még megtörténnie ebben az országban, hogy végre megvilágosodjatok? Minek kell még kiderülni a fidesz vezetőiről és lakájairól, hogy a fejetekhez kapjatok, felébredjetek mély álmotokból és tudomásul vegyétek végre: rossz lóra tettetek. Mi kell még, hogy beismerjétek, át vagytok verve. Meg vagytok csalva, ki vagytok forgatva mindenből, legfőképpen az önbecsülésetekből. Mikor döbbentek rá, hogy Orbán Viktor elvette a hiteteket, a nektek ígért tiszta és erkölcsös ország helyett egy minden eddiginél korruptabb és embertelenebb, tolvaj rezsimet ültetett a nyakatokra, és a mi nyakunkra is, mégpedig a nevetekben és minden nap rútul visszaél a bizalmatokkal és a naiv hűségetekkel.
civilhetes.net/sites/default/files/styles/large/public/kepek/birkapasztor_0.jpg?itok=0URj8Jjc
Új hozzászólás