Az egyetemistáknak is gondot okoz az infláció, mivel egyre nagyobbak a kiadásaik.
Egy év alatt 10-25 százalékkal nőttek az egyetemisták kiadásai – írja a blikk.hu az EFOTT friss kutatása alapján. A felmérést több mint 1100 egyetemista töltötte ki:
20 százalékuk teljesen elégedett a jelenlegi anyagi helyzetével, ám 56 százalékuk úgy érzi, jelentősen befolyásolja az életét a mindennapi megélhetési költségek emelkedése.
A legtöbben úgy számolnak, hogy 10-25 százalékkal nőttek a kiadásaik az elmúlt évhez képest. „Leginkább az étkezési kiadásokban, valamint a szórakozásra és a lakhatásra fordított összegekben érzékelhető a növekedés” – idézte a közleményt az Eduline-nak Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.
Az egyetemisták a lakhatásra átlagosan 50-180 ezer forint közötti összeget költenek, 50-60 ezer forintot fordítanak étkezésre, szórakozásra pedig 20-40 ezer forint megy el egy hónapban.
A felmérés résztvevőinek 59 százaléka dolgozik a tanulás mellett, ebből rendszeres jövedelme van, ösztöndíjat 30, zsebpénzt 29 százalékuk kap. Mindössze 6 százalékuk nem rendelkezik rendszeres jövedelemmel. 79 százalékuk tud havonta félretenni valamilyen összeget.
A növekvő árak miatt a válaszadók háromnegyede csökkentette kiadásait az élet valamely területén:
a legtöbben (77 százalék) a szórakozáshoz kapcsolódó kiadásokon faragnak, az étkezésen pedig 61 százalékuk próbál spórolni. Ruhákat is jóval megfontoltabban választanak, mint korábban.
A tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapját jelentő hallgatói normatíva összegét három évvel ezelőtt emelték ugyan, de abból az infláció miatt már semmit nem lehet érezni. Pedig a magyar egyetemisták fele már eddig is anyagi problémákkal küzdött.
A hallgatói normatíva 2020. február 1-je óta 166 600 forint. Ezt az összeget nem kapják meg egyben a hallgatók, a felsőoktatási intézmények a jó tanulmányi eredményű, valamint a rászoruló tanulóik anyagi támogatására fordíthatják. A hallgatói normatíva összegéhez igazodik például a tanulmányi ösztöndíj, a szociális támogatás, az elsőéveseknek szóló alaptámogatás is.
"56 százalékuk úgy érzi, jelentősen befolyásolja az életét a mindennapi megélhetési költségek emelkedése." - és ezek a gyerekek fogják otthagyni magyarországot, minden lelkiismereti probléma nélkül, mikor lediplomáztak!