Hadházy Ákos újabb súlyos bizonyítékokat hozott arra, hogy Rogán Antalnak és közvetlen munkatársának is része lehetett a Schadl-ügyben.

Hogyan úszták meg Rogánék a Schadl-ügyet? Újabb bizonyítékok kerültek előMTI/Kovács Tamás

A független politikus már korábban is több, bizonyítékokkal teletűzdelt bejegyzést tett közzé a Völner-Schadl-ügyről, ami szerinte sokkal inkább Rogán-Völner-Schadl-ügy. Az előzőekről itt írtunk részletesebben.

Most pedig újabb bejegyzést hozott a témában, amiben azt állítja: a Schadl-ügy aktája tele van Rogán Antal és közvetlen munkatársa nevével. „Az ügyészség mintha nem értené, ami le van írva a jegyzőkönyvekben, nem hallaná, miket mondanak a gyanúsítottak. Próbálok segíteni, hátha megvilágosodnak, és rájönnek, hogy valójában a Rogán-ügyben kellene eljárniuk” – hangsúlyozza.

A múlt pénteken bíróság elé állt szervezet főnöke a büntette előéletű R. Róbert, akit Schadl György „gazdám” néven szólított. Ő pedig – mint egy tanúvallomásból kiderül – fiaként emlegette a fővégrehajtót. R. amolyan elintéző ember volt, mindenféle problémára tudta, kihez kell fordulni. Több, egybehangzó vallomás szerint R. Rogán Antalra hivatkozott, mint aki segít neki elrendezni az ügyeket

– írja Hadházy. De azt állítja, hogy a dolog fordítva is működött, R. több fontos emberről is információkat gyűjtött, például Szíjjártóról, illetve olyan miniszterekről, mint a Paks2-ért felelős Süli János.

Eddig is tudtam, hogy Rogán egy sötét alak, akinek piszkos ügyekben van benne a keze (...). A nyomozati anyagból azonban az látszik, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondoltuk. A kormány egyik befolyásos tagja alvilági figurákat alkalmaz, hogy anyagot gyűjtsenek neki más kormánytagok ellen! Mi ez, ha nem a legsötétebb maffia?! És az ügyészség szerint nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben...

– írja. A bejegyzés zárásában pedig azt ígéri, további szereplőket is bemutat majd az ügy kapcsán.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Még sok ilyen Hadházyt!!! Még soha senki nem tudta cáfolni.
Egyszer talán beérik a munkája, és borul a maffia.
Mondjuk az emberek többségének a szemében, már régen borult.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Még sok ilyen Hadházyt!!! Még soha senki nem tudta cáfolni.
Egyszer talán beérik a munkája, és borul a maffia.
Mondjuk az emberek többségének a szemében, már régen borult.
balos
Nem elég,hogy a tömeggyilkosaink csalnak lopnak és leszarják az ország népét is,még a génhibás felszopóik is becsukják a szemüket és fülüket,mert ők a nemzethy polgári körös hülyék!
csak úgy....
@Maccska: ha hazudik,akkor miért nem perelik rágalmazás miatt, te idióta elmebeteg?!
MERT NEM MERIK;MIVEL NEM HAZUDIK!
csak úgy....
@Maccska: baxod ,te olyan hülye vagy mint a vágásra érett disznó, aki barátságosan röfög a böllérre és még oda is fekszik neki mikor vakargatja!
jesz
@Maccska: 13.54.: eddig azt hittem egy éleslátó vagy...
namihami
@Maccska: 13.54:. Érdekes, ezek a ""kamuk"" mindig a Kmalac sleppjén csapódnak, soha nem követi őket se feljelentés a megvádoltak, se nyomozás az ügyészség részéről!?!?!
Nem furcsa, hogy a megvádoltak nem mernek egy elfogulatlan(!!!) vizsgálat elé állni és kérni a tisztázásukat? Persze, nem Pintér/Polt-féle ""vizsgálókkal""!?!?!
Persze, a fenti kérdések is csak kamuk!
csipetke
Egy biztos,hogy poltpéter rogántonyót ki fogja vakarni a szarból, mert őt nem fogják odadobni koncnak, hiszen nyilvánvaló,hogy sokmindenről tud. Ha rogán bukik, megy a levesbe az egész banda. Épp ezért tartják poltpétert,hogy az ilyen ügyeket elsikálja..
Aki Én
@Maccska: ...te buta vagy, nincs jelentősége az ittlétednek és buta gondolataidnak.
csak úgy....
@Aki Én: mióta betörték a pofáját , az óta csak anonim mer pofátlankodni
csak úgy....
@jesz: "@Maccska: 13.54.: eddig azt hittem egy éleslátó vagy... " -ezt te komolyan gondolod?
mert akkor te is egy hüha!
Eladott Ország
Amíg a maffiaállam szabadlábon van a Polt Peti nevű szarházi főgörény, és szőkitő ragyás Sanya, addig itt változás nem lesz!
jáger laszló
No ez amiről OV említést sem fog tenni,mert ez nemzethy ügy!!!???csak ennyi barátilag
J.L.
leszholnapis
@Aki Én: csak az a baj hogy ez a horda szarik az emberekre...pedig belölük élnek még hozzá igen jol!!
jesz
"hogyan úszták meg'...miért...megúszták? ez biztos?
colibri
Milyen érdekes! A buta obán s@ggnyalók nem orbánt tartják hazugnak, hanem Hadházyt. Ezzel mindent elárulnak agyi kapacitásukról.
Egyébként elsőnek poltpotot kell likvidálni a fiezsből, ő a legfőbb oka, hogy minden bűncselekményük el van símítva.
Csipetke, 100 %-ig igazad van!
izéke
@csak úgy...: ne sértegesd a sertéseket,azok hasznos állatok,ellenben ezek az amőbák...
drrotf
Nem akarunk hozzászokni ehhez a rendszerhez, ahol vannak az egyenlőknél még egyenlőbbek, ahol, vannak érinthetetlenek és megközelíthetetlenek!
Istenakinincsen
@Maccska: ma, 14:58 Törvényekkel támogatott lopásokról van szó nem érted? Bizonyíték van bőven, de anélkül is tisztán látszik az eredmény. A fideSS-maffia valódi munka nélküli meggazdagodása az nem számít ugye. Bűncselekmények sorozata történik úgy, hogy a bizonyítékokat eltűntetik/megsemmisítik...kinek mi az érdeke. Ezek a bűncselekmények megtörténtek függetlenül attól, hogy van vagy nincs már bizonyíték.
Szerinted felmentést érdemelnek azok a bűnözők, akik ellen nincs bizonyíték??? Ha nincs bizonyíték akkor olyan mintha nem történt volna semmi ?
namihami
@Maccska: 14.58:. Na látod, éppen erről--a vizsgálatlanságról-- beszélek/lünk! Éppen erre céloztam a Pintér/Polt duóval! Hogy is van a Rejtőnél? ""Ha biztosan ott akarsz lenni a névsorolvasásnál, neked kell felolvasni!"". Hát éppen pl egy ""Olajsanya"" lenne érdekelt egy alapos vizsgálatban? Vagy egy Polt?
Ahogy egy Völner is csak azért került az oroszlánok elé, mert már a trambulinról hugyozott! És (szinte) biztos vagyok benne, hogy a Julisig nem fognak felcsapni a hullámok. A Julis Orbán kreátum, akit a Gazda tévedhetetlensége és renoméja okán, ki kell menteni! ""Az Isten tévedhetetlen!"". Hogy a Julis félév múlva megy a süllyesztőbe? Ki tudja? De most, már csak a látszat miatt se!!!
jáger laszló
Rogán Tóni most alámerült!!
Lehet,hogy az újabb informatikai szabadalmán dolgozik a lelkem!!!???
csal ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
Nocsak ! Már meg is úszták volna ? NIncs ehhez korán ?
ómió
Hullaházy efftárs "bizonyítékai"!? Ajjaj!
teuton
@ómió: Analfabeta kutyaagyu fajgöreny naci efftars, majd ha megtanulsz olvasni, nezz utana, mit mondott az egyik vadlott a targyalason! Ha nem tudod elolvasni, akkor majd egy 2. osztalyos felolvassa neked! A hivatalvezetö bevallotta, hogy MINDEN a vadiratban szereplö allitas igaz es elismerte a sajat bünösseget!!!
Dr. Proktor
Hallom, hogy az egyik végrehajtó 250 millát adott Schadl-nak...
Te jó Isten, ez ugye csak az "alkotmányos költség" az a bizonyos 10-20 százalék?
Mekkora pénzek forghattak/foroghatnak ott akkor, amire nem terjed ki a nyomozás és a tárgyalás? Mekkora intézményesített lopás/rablás mehet ott az adósok megkárosítására, ha ez csak a jéghegy csúcsa?
koszpeko
@ómió: @Maccska: Cáfoljátok meg vagy fogjátok meg a többi itt behányó narancshuszár kezét és takarodjatok a picsába.
Eladott Ország
@Dr. Proktor: ma, 06:08 ◘ Schadl György és neje ingatlanvásárlásai 2016-2021 között. Lakásvételi portfólió - Schadl – táblázat. 100 ezer euróért vett tengerpari nyaralót? NEEEE, itthon egy lakótelepi lakás többe kerül, nemhogy egy spanyolországi! Mennyi sanyarú sorsú ember/gyerek kerűlt miattuk utcára. Szívtelen, telhetetlen korrupt és tolvaj /kormányközeli/ banda engedte hogy ide fajuljanak a dolgok.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/328927160_883417682986194_4674671156064025418_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ZOHpiqyluNMAX83BBz4&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBVR2qtL65BZvfcvLiaxDsVDsJR-QWXd5VvSQ2iYiJYYQ&oe=63FA48DD
ómió
@teuton: Na, defektes kutyaagyú analfabéta fajgörény náci efftárs! Csak nem "beépített" efftársaitok is vannak az ügyben!? Talán itt ezért nem képesek úgy húzni az időt, "nyújtani a rétestésztát", ahogy azt Czeglédy efftársad a saját ügyében teszi!?
ómió
@koszpeko: Szóval, az "efftársi igazságaitok" alapján, bolsiék idiótája, te már "ítélkeztél" is! Azért, a Lenin szobortól húzódjál távolabb, mert hátha rád szakad!
teuton
@ómió: Analfabeta kutyaagyu fajgöreny naci efftars! A gond az, hogy analfabeta vagy!
1. Czegledynel mar van vademeles, le is tartoztattak.
2.Völnerre 8 evet ker az ügyeszseg, de meg szabad!
3. Ha olvasni tudnal, a BTKban benne van, hogy akire 3 evnel több varhat, azt elözetesbe kell tenni, lasd Herzegh!!!
Nanya
@Eladott Ország: Lesz változás ! Kell ,hogy legyen !
Dr. Proktor
Rogán védekezése majd az lesz ha oda kerül az ügy: "parancsra tettem"...
Nem nézeki ezekből önállóságot!
Nanya
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: ! legalább addig ne firkálj,míg anyádat toszod te félkegyelmű idota !
ómió
@Nanya: Bárcáskurva anyád toszása közben mindig ezeket a "jótanácsaidat" szoktad osztani, bolsiék elmebetege!? Akkor, mihelyt befejezted, takarodj vissza oda, ahonnét téged szalajtottak, az elmeosztály munkásőr tagozatára! Hátha még segíthetnek rajtad!
Nanya
@jáger laszló: rogán lehet hogy most fejleszti tovább az "anya a nő,az apa a férfi " világraszóló fidess találmányt!
Valszeg ott tart,hogy a világraszóló igazságot ki kellene terjeszteni és beleszőni a "halszem,esetleg savótekintet "kifejezést is.
De az is lehet,hogy szabadalmaztatja a helikopteres potyázást.
Nanya
@ómió: Őrjöngsz ? Egészségedre fitymasz.
Jól van na ! Megnyugszik a beteg ! De előbb padlás,kisszék ,kötél !
ómió
@Nanya: Miről delirálsz, bolsiék elmebetege!? A saját zakkantbolsi egódat palástolnád?
Nanya
@ómió: kapd be !

de nem az enyémet ! apádét ,köcsög !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.