Kiálltak az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy támogassák Ukrajnát, csak Szijjártó Péter nem ért rá.
A háború első évfordulóján az Európai Unió országainak külügyminiszterei rövid videóüzenetben fejezték ki támogatásukat és szolidaritásukat Ukrajnával. A felvételt a tárcavezetők hétfői ülését követő sajtótájékoztatón mutatták be. Magyarországot kivéve minden tagországból a külügyminiszter állt a kamera elé.
Igaz, hogy Szijjártó Péter nem vett részt a hétfői ülésen, de hiányzott róla osztrák kollégája, Alexander Schallenberg is, utóbbi mégis szerepel a videóban, mert előre rögzítette az üzenetét. Ezt Szijjártó Péter is megtehette volna, mert értesítették a tervezett felvételről. Ő mégis az egyik államtitkárára, Sztáray Péterre bízta a feladatot.
Sokszínűség
– ezt a szót választotta a Magyarországot képviselő Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára ahhoz a videóhoz, amit az EU-tagországok külügyminiszterei az orosz–ukrán invázió évfordulójára készítettek az Ukrajna melletti kiállásként.
Bár Sztáray nem külügyminiszter, a videóban ő szerepel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyett, és ezzel Magyarország lett az egyetlen olyan tagállam, amelynek nem a külügyminisztere szólal meg a videóban. A Népszava azt írja, hogy Szijjártónak Budapesten volt elfoglaltsága hétfőn, így Sztárayt küldte maga helyett az uniós külügyminiszterek ülésére, ugyanakkor a felvételről jó előre tájékoztatták őket.
Oroszország kudarcot vallott, amikor azt gondolta, hogy néhány nap alatt legyőzi Ukrajnát, és továbbra is kudarcot fog vallani
– mondta a felvétel bevezetőjében Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, majd erre csatlakoztak rá a külügyminiszterek egy-egy, szerintük Ukrajnához fűződő szóval, például a bátorsággal, hősiességgel, szabadsággal, egységgel, igazsággal – Sztáray pedig a sokszínűséggel.
One year ago, Russia unleashed a brutal aggression against #Ukraine. Thinking it can invade its peaceful neighbour. But it failed.
The EU stands in support of #Ukraine. Our commitment to the European future of Ukraine remains unwavering.
Our joint message: pic.twitter.com/jM0dpjw6qe
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) February 20, 2023
92 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mire ő: Ember, most jövök Putyintól..
mintha számítana bármit is, hogy ott volt-e vagy sem
HAHAHAHAHA
Mindezek ellenére Szíjártó Péter, a magyar külügyminiszter az egyetlen európai külügyminiszter aki az elmúlt egy évben nem tárgyalt ukrán kollégájával. és az egész nyugati gazdasági közösséggel szembe menve az orosz érdekeket védi.
...A napokban épp tárgyalásokat folytat Fehéroroszországban (20x kisebb külkereskedelmi forgalom mint az ukrán), meg Azerbajdzsánnal kokettál (300x kisebb külkereskedelmi forgalom mint az ukrán), illetve Kirgizisztánnal (több ezerszer kisebb külkereskedelmi forgalom, gyakorlatilag kimutathatatlan).
Az elmúlt hónapban csak keleti, vagy oroszbarát külügyminiszterekkel tárgyalt, teljes az elfordulás a nyugattól, miközben Magyarország 10 legfontosabb export partnere mind nyugati demokrácia, és Magyarország legfontosabb 10 importpartnere is mind nyugati demokrácia.""
-téged hülyén visznek majd kényszervágásra...
ezzel csak magatokat égetitek b+
mi állandóan mondjuk, hogy nem vagyunk orosz barátok
HAHAHAHA
"A szekta olyan emberek csoportja, akik jól megkülönböztethető ... politikai kisebbségi doktrínát (O1G agymenéseit) követnek." /WP/
"Karizmatikus vezető – A szektáknak van egy karizmatikus, általában nárcisztikus vonásokkal rendelkező vezetője, aki rendkívül megnyerő, és aki iránt feltétel nélküli imádatot várnak el.
Erős hierarchia – A szektákban erős hierarchia uralkodik, mindenkinek tudnia kell, hogy hol a helye. Az újoncokat ráadásul elkülönítik, hogy csak akkor találkozzanak a súlyosabb nézetekkel, amikor már kellőképpen bevonódtak a szekta életébe.
Mindent tud – A szekta hitrendszere arra épül, hogy tudja a választ az élet nagy kérdéseire. Mindannyian szeretnénk tudni azt, hogy mivégre vagyunk ezen a Földön, ezek a szekták pedig elhitetik az emberekkel, hogy egyedül ők tudják a valódi választ erre a kérdésre.
Intoleráns más nézetekkel szemben – Ez a pont következik az előző pontból. Hiszen az, aki nem abban hisz, amiben a szekta tagjai, az csakis rossz úton járhat. A szekta nem engedi a vélemények ütköztetését, hiszen azt sugallja, hogy az egyedüli igazság csak nála van.
Kontrollálni akarja a tagjait – A szekták abban különböznek a vallásoktól, hogy nem iránymutatást adnak a híveiknek, hanem irányítani akarják őket. A világ vallásai ugyanúgy az életről gondolkodnak, de a szektákkal ellentétben nem tartanak az egyház kötelékében embereket manipulációval, akaratuk ellenére. A szekták viszont nemcsak a hitünkre akarnak hatni, hanem felügyeletük alatt akarják tartani baráti, családi kapcsolatainkat, pénzügyeinket..."
baxom a királyi többesedet ! :)
HAHAHA
erre számos példa van a történelembe! @KisTehen: ti kihalásra vagytok ítélve mert ti gondolkodásra képtelenek vagytok, ti csak azt böfögitek vissza amit a szátokba rágtak!
Csak a propelleres firkász és agyatlan bőgőkórusa olvasatában.
@lusta: "A győri díszpolgárság fontosabb most számára."
A fenti önkielégítő szakkörön való részvételnél a kutyasétáltatás is fontosabb...
Te tényleg nem tudod felfogni, hogy vannak emberek, akiket nem érdekel a pártpolitika, csak egy normális országban szeretnének élni, amit normális vezetők irányítanak az ország fejlődése, felemelkedése érdekében, és nem egy olyan szemét tolvaj maffia-banda, amilyen az O1G által vezetett fitymasz?
Kétféle ember van: jóakaratú és rosszakaratú. O1G határozottan rosszakaratú, így nyilván a követői is... így nyilván te is.
A lényeg az usa-nató armada takarodjon a kurva anyjába Európából, az Eu vezetése a börtönbe akasztásilag!
Van valakinek hozzátennivalója!?!?!?!
Na de van olyan nemzetközi jogi passzus, hogy a háborús bűnök nem évülnek el soha, akkor viszont igyekezni kell ezzel a megbüntetéssel, mert a Pulitzer díjas USA újságíró már feltárta, hogy a Vietnámi háborút is hamis indokkal indították el, ami háborús bűn! Állítólag a vietkongok csúzlival megtámadtak egy amerikai naszádot, de már kiderült, hogy ez nem volt igaz!
Aztán ott a 2003-as Iraki háború. Mára teljesen nyilvánvaló, hogy szándékosan meghamisított titkosszolgálati jelentések alapján indították el a háborút, hogy "tömegpusztító fegyvereket" keressenek, ami nem is volt, de azért megdöntötték egy független ENSZ tagállam vezetését, végigpusztították az országot, és legyilkoltak egy millió embert! Ott van még a Majdani pucs is. Viktoria Nuland elmondta a kongresszusi meghallgatáson, hogy 5 milliárd $-t költöttek a projektre, ami szintén háborús bűnnek minősül! Szóval igyekeznie kell az USA-nak ha minden háborús bűnöst sorba tudjanak venni!
Kevered a szezont a fazonnal, de ez el is várható egy őrmestertől...
A lényeg az usa-.nató takarodjon európából, az Eu vezetése, börtönbe! - akasztásilag!
Azkalap...
Meg tudod mondani az első Ukrán Fejedelem, Nagyfejedelem, vagy Cár, vagy Király, netán császár nevét, és hogy mikor uralkodott Ukrajna élén?
A magyar külügyminiszter ezeket a szavakat nem ismeri, jelentésükkel ezáltal nincs tisztában. Nem akarta "égetni" a NER-t !
"Szijjártó több tiszteletet követel a "magyaroknak" az amerikai nagykövettől"
www.klubradio.hu/hirek/szijjarto-tobb-tiszteletet-kovetel-a-magyaroknak-az-amerikai-nagykovettol-132648
Ő meg beleszarik minden olyanba, mint becsület, tisztesség, hazaszeretet...
Mocskos szemét banda!
Úgy vélem a többi "történelmi" megállapitásod/értekezésed is ilyen pontos.
Ami a legnagyobb tévhit, hogy ott bárki ukrán etnikumú származék! Ukrajna nemzetállamnak semmilyen létjogosultsága nincs!
Ami Ukrajnát illeti- én úgy látom, hogy ez az ország a sokféle nemzetiséggel, éppen ennek a háborúnak a hatására válik "nemzetté"- amelyben nem kis része van Zelenszkijnek az orosz származású, és orosz ajkú államelnöknek. Ukrajna nemzetté lesz- ti a fejetek tetejére állhatok putyinnal együtt. Nem mellesleg a Dnyeper menti kozákok ezért a röffenésedét meglincselnének- mert az ukránoknak ők az ősei.
És még valami, ha ennyire vissza mész az időben- akkor ne Ukrajnát keress, hanem Kijevi nagyfejedelmet. Meg moszkvai-t, azután állapitsd meg, hogy melyik volt előbb. Ja, mi meg úri vérem menjünk vissza az Uraon túlra- nekünk semmi keresnivalónk a te eszme futtatásod alapján itt a Kárpát-medencében. Mert mi itt csak "gyütt-mentek" vagyunk. Hiába Árpád, és hiába Szt István(Vajk), minden igyekezete.
Ennyi marhaságot leírni egyetlen mondatban...
Zelenszkij nem orosz (csak az anyanyelve orosz), hanem zsidó származású. Az ukrajnában élők nem válnak ukránná, csak a banderista nácik elkezdtek egy erőszakos ukránosítást csinálni, ami nem tetszik se az ott élő orosz etnikumnak, se a magyar etnikumnak, de még az 1943-ban az ukrán nácik által elkövetett Volhíniai mészárlást túlélt lengyeleknek se, de már a románok is tiltakoznak a román kisebbség erőszakos ukránosítása miatt, ahogy a bolgár kisebbség is!
Az csak a te libsi hazugságaidban létezik és az ukrán nácik vágyálmában, hogy egységes nemzetté válás folyamata lenne az Ukránnak keresztelt államban!
de, megleplek egy elhajlitott valóságú , aranyfüsttel befújt rohadt narancs-xsal, ha megmondod, milyen zászló látható még a képen, a magyar trikolóron kivül.
www.blikk.hu/politika/magyar-politika/orban-viktor-miniszterelnok-evertekelo-beszed-helyszin-utolso-simitas-video/87fqj5k
Minden apró-cseprő üggyel nem foglalkozhatom személyesen
Ezt az ügyet rábíztam Sztáray úrra és ennyi...
csak ennyi
barátilag J.L.
Új hozzászólás