Az Orbán-kormány meghátrált, nem vétózza meg a tizedik szankciós csomagot.

Magyarország nem vétózza meg a tizedik szankciós csomagot sem

Fotó: Mandel NGAN / AFP

A Népszava írta meg, hogy Varsóban a B9 országcsoport minden képviselője, így Novák Katalin is aláírta az orosz agressziót elítélő közös nyilatkozatot.

„A NATO keleti szárnyának részeként önök a kollektív védelmünk élvonalában vannak. Önök mindenkinél jobban tudják, hogy mi forog kockán ebben a konfliktusban, nemcsak Ukrajna, hanem a demokráciák szabadsága szempontjából is szerte Európában és a világon”

– mondta Joe Biden amerikai elnök Varsóban a kilenc közép- és kelet-európai NATO-tagország, a bukaresti 9-ek (B9) csoport vezetőivel folytatott megbeszélésen.

A varsói B9-es találkozónak csak a kezdete volt nyilvános a sajtó számára, a megbeszélések többi része zárt ajtók mögött zajlott. A zárónyilatkozatot, amely elítéli az Ukrajna elleni brutális és véres orosz agressziót, minden résztvevő, így Novák Katalin magyar államfő is aláírta.

Mindeközben Brüsszelben az uniós nagykövetek tanácskoztak az Oroszország elleni tizedik szankciós csomagról. Bár a Politico értesülései szerint az Orbán-kormány ezúttal is vétóval fenyegetőzött, délutánra a kormány is elállt eredeti szándékától.

Forrás: nepszava.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@fergeteg: Akkor mijafaszt jártatja a csúzliszákát ,a falhuggyozó Gazdaállatod..? ( reggeltől- estig )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Hülyék ! Mert nem volt benne az atomenergia a vétóban.!!!
Clavigo
@fergeteg: Akkor mijafaszt jártatja a csúzliszákát ,a falhuggyozó Gazdaállatod..? ( reggeltől- estig )
Aki Én
@fergeteg: Eddig az összeset aláírta a gazdád, így némileg igaz a ,,szankciós-infláció"
Lassan észrevehetnéd, hogy orbánék (is) rajtatok nevetnek.
jáger laszló
Véget ért az orbán- féle szabadságharc!!!Nuku vétó Brüsszelben a 10. szankciós csomagra
Obán +hátrált!!!
csak ennyi barátilag
J.L.
csak úgy....
@KisTehen: aki a gyerekeit dugja annak itt kuss a neve! te pedóbácsi..
csak úgy....
mi az ? brüsszelbe nyuszi, otthon oroszlán? hát az 0rbán! :)
csak úgy....
@KisTehen: nem,ezt te vallottad be,te piszok pedofil!
Nessy
@csak úgy...: Viszont itthon lehet a Brüsszelre fogni a pancser kormányzással okozott giga inflációt! Aki aztat elhiszi, szamarabb a lónál!
csak úgy....
@Nessy: 0rbán egy bünbaktenyésztö paraszt!
csak úgy....
@KisTehen: aki a gyerekeit dugja annak itt kuss a neve! te pedóbácsi..
csak úgy....
@Őrnagy: putyin vagy 0rbán közgazdászai voltak,te elmebeteg? :)
namihami
Kinn!!! De bent majd úgysem ezt mondja!
Ahogy eddig is!
Nessy
@Őrnagy: Talán nézze meg egy latin szótárban a liberális és az illiberális szavak jelentését! De Google a barátunk, kérdezze meg tőle! Különben nem mai keletű szavak, fogalmak!
Qqberci
@sgl: Akkó' most mi lesz a 97 %-kal???...
Eladott Ország
@Őrnagy: ma, 11:17 ☻ „Rossz bőrben van Oroszország gazdasága: a tavalyi évet GDP-jük 2,3 százalékának megfelelő mínusszal zárták, ami 3,3 ezer milliárd rubeles, vagyis 47 milliárd dolláros deficitet jelent. A meredek számokat Anton Sziluanov pénzügyminiszter osztotta meg egy keddi kormányzati megbeszélésen.”
"Putyin úgy döntött, hogy az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra-fejlesztés sínyli majd meg". Ez de kurvára ismerős valahonnan. Megvédték a Kelet Ukrajnai orosz lakosokat és az otthoniakat sikerült jó körülmények köze emelni. Jah nem...
uploads.disquscdn.com/images/221c83f9a5e96b3474a51268dabc807781d21294d1156dc830f99e7b5c08c337.png?w=800&h=696
2,3% GDP visszaesés? Aha! Amikor egész iparágak álltak le vagy estek vissza súlyosan, amikor nyugati gyártócégek ezrei vonultak ki, amikor milliónyi ember esett ki a munkaerőpiacről mert behívták vagy mert elmenekült. A moszkvai SzovStat annyira megbízható mint a budapesti, vagy mint bármilyen információ, amely az orosz államtól származik. Visszaütött az oroszoknak a gázembargó, 14 hónapos mélyponton a Gazprom profitja
hu.euronews.com/2022/09/14/visszautott-az-oroszoknak-a-gazembargo-14-honapos-melyponton-a-gazprom-profitja
Ha másból nem, már abból sejthető volt hogy működnek az oroszok elleni szankciók, hogy a Nemzthy Varacskosdisznónk televisítozta vele a médiát, hogy nem működnek. "2022 januárjában két fosszilis energiahordozó külföldi értékesítésébőlbefolyó pénz tette ki az orosz költségvetés 45 százalékát."
"Bejelentették a teljes mértékben orosz alkatrészekből, orosz technológiával készülő, új verziójú Szuhoj Superjetet is." Ezek a szerencsétlenek a híres-neves, ötödik generációsnak beharangozott harci repülőjüket is kézzel csavarozzák össze, milyen lehet a minőség akkor az utasszállítóiknál? Legalább rendesen besüllyesztették a csavarok fejét
uploads.disquscdn.com/images/feebecda7111877cd401294a6f20c0c094ccb2953d7022f5053262c8ae22b90f.jpg?w=800&h=650
Eladott Ország
@fergeteg: ma, 10:11 ♦ A németek megmondták, hogy az irányítástechnikát Paks2-höz (Siemens és a többi nyugati cég) nem szállítják le, enélkül meg "KAMPÓ" van idézve a dakota főnököt. A Gaszprom is tiltólistán van. Szar van a palacsintában illiberális nemzethy'-konzervativ-keresztény vagy a lóf@sz tudja, hogy még milyen titulusú elvtársak, b@szhatjátok!
csak úgy....
@KisTehen: éz az egy mondat neked 8-10 évedbe kerülhet,te piszok pedofil!
Eladott Ország
@Őrnagy: ma, 11:51 ☻ Azt hittem, hogy te is a dagadt cigány és az oroszok seggét nyalod! Ezek szerint a Tót Laci féle szatellit ( mi kutyánk kölyke) csapathoz tartozól. Valóban Oroszország addig háborúzik, míg saját népe fel nem fordul vagy bele nem gebed a jólétbe. De azt remélem tisztában vagy azzal ,hogy a román cigány nem Magyarország és Európa jövőjét tartja szem előtt, de te mégis qrvára véded őket!
orsos vendel
Mindent megszavaznak a szemet fideSS-esek most !!! Kell a PENZ !!!
rokker33
@KisTehen: ez a @csak húgy...: @csak pedofil...: ugat neked? A gyerekeket erőszakoló tanárt is védte ez a faszszopó! Deutschlandból ugat ez a migránsok szégyene,de IP cim alapján méterre pontosan belehet tájolni a patkány lyukat ahol él...Szerintem valami Szabolcsi Hevesi vagy Pesti patkányfészekben lakik ez a putrilakó senki :)
csak úgy....
@KisTehen: aki a gyerekeit dugja annak itt kuss a neve! te pedóbácsi..
@rokker33: te buta cigánygyerek, pedofilt simogatsz ,hiszen a @KisTehen: haverod az!
tegnap bevallotta,hogy kefélgeti a kölkeit!
Fenyöfa58
@KisTehen: mit kűldenék te nagy marha,LOO VONTATTA MADJAR TANKOT,,VAGY TURUL VADÁSZ GÉPEKET ,,,IDIOOTA !!!
csak úgy....
@KisTehen: aki a gyerekeit dugja annak itt kuss a neve! te pedóbácsi..
Namely
„A NATO keleti szárnyának részeként önök a kollektív védelmünk élvonalában vannak."
Mi a fene... mi szállítunk fegyvert vagy te? Te. Akkor meg mitől lennénk mi az élvonalában. Azok az ukránok, ők a te golyófogóid, nem mi, és nem is a lengyelek, stb, mert nekik is csak a szájuk nagy, de ha lenéznek a gatyájukba, látják, hogy nem ők basznának, hanem őket.
Itt az oroszoknak van tökük és ti ki szeretnétek próbálni a saját viagrátokat is. Hogy ezért kipusztul az ukrán nép? Leszarom én is, ahogyan ti jenkik teszitek.
"Önök mindenkinél jobban tudják, hogy mi forog kockán ebben a konfliktusban, nemcsak Ukrajna, hanem a demokráciák szabadsága szempontjából is szerte Európában és a világon”
:DDDDDDDDDDD
Köszi, már Irakban, Afganisztánban, stb láthattuk, hallhattuk, hogy mi a hivatkozott "demokrácia", hány hullát hagy maga mögött, és mennyire, de mennyire humánus.
ómió
Pedig a pénzeink lenyulása miatt talán már ideje lett volna!
Béla333
De ez nem zavarja a hülyemagyar maffiahívőket! Nekik elég annyi, hogy "Muszájból"!
teuton
@Namely: Majd ha megtanulsz olvasni analfabeta, akkor nezz utana, mit pofaz a potrohos gazdad!
1. Oroszorszag az agresszor.
2. MO a haboru aldozata.
3. MO azert nem szallit fegyvert, mert "belekeveredne" a haboruba. Na vajon mi all a NATO-szerzödesben??? Ha pl. Lengyelorszagot vagy a balti allamokat megtamadnak az oroszok a fegyverszallitasok miatt, nem kellene MOnak is tamadast inditani az oroszok ellen???
Namely
@teuton: Még mindig jó szokásod, hogy nem a kommentemre válaszolsz, hanem ideokádod, amit kedvenc internetes pöcéidben lelsz.
:)
akkor nézzük egyenként:
"1. Oroszorszag az agresszor."
Ahogyan a jenkik is voltak, de láss csodát, akkor a hős Unió nem küldött tankokat Iraknak, Szíriának, stb.
"Na vajon mi all a NATO-szerzödesben???"
Az, hogy megvédjük egymást, ha megtámadnak valakit. De Ukrajna tag? :D Nem az. Tehát akkor őket miért kellene megvédenünk? Miért kellene bármit is szállítani nekik? Lásd Irak példája. Ha Iraknak nem szállítottunk, mert a brit és jenki agresszorok megtámadták, az ukránoknak miért jár? :D Majd én megmondom: mert a jenkik azt mondják.
"Ha pl. Lengyelorszagot vagy a balti allamokat megtamadnak az oroszok a fegyverszallitasok miatt, nem kellene MOnak is tamadast inditani az oroszok ellen??? "
A nato nem arról szól, hogy egy tagállam fegyvereket szállít, kiképez, információkkal segít egy oldalt egy konfliktusban, amihez neki semmi köze és ezért támadás éri.
A baltiak és lengyelek részt akarnak venni? Hajrá. De az nem nato ügy. Ezeknek a népeknek nem volt elég az a 100 alkalom, amikor pórul jártak, és a nyugat cserben hagyta őket, nekik újabb alkalom kell. Hajrá, de nélkülünk.

Még 1000 helyen bele lehetne kötni a baromságaidba, de felesleges. Közöd nincs a témához, csak azt böfögöd vissza, amit a propeller a szádba rág...
teuton
@Namely: Nem irok 1000 karaktert a baromsagaidra valaszt, csak annyit:
. Sehol nem irtam, hogy a NATO Ukrajnat vedje! Tanulj meg olvasni analfabeta! Azt irtam, ha a BALTI ALLAMOKAT vagy LENGYELORSZAGOT megtamadnak az oroszok!
- NEM a NATO szallit fegyvereket es kepez ki ukran katonakat, hanem az egyes orszagok!!!
- Itrakban es mashol is voltak magyar katonak külföldön, ahol NEM NATO tagallamokrol van szo!!!
- Ha az oroszok megtamadjak a fegyverszallitasok miatt valamelyik orszagot, az a nemzetközi törvenyek szerint jogos haboru???
- Ha az oroszok megtamadjak valamelyik fegyverszallito NATO-orszagot, akkor MOnak kötelezö belepni az oroszok elleni haboruba, attol függetlenül, mi a potrohos velemenye, meg a tied???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.