Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának támogatása kapcsán Orbán Viktor igyekszik saját képviselőire hárítani a felelősséget – írja a Forbes. A Kossuth Rádióban Orbán ugyanis ma reggel úgy mutatta be a helyzetet, hogy a kormánypártok képviselői "nem valami lelkesek". Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte Finnországban és Svédországban hazugságot terjesztenek Magyarországról. A finn külügy nem kommentálja, hogy Magyarország delegációt küldene hozzájuk a NATO-csatlakozásuk előtt.
Magyarország fél éve nem ratifikálja Svédország és a Finnország NATO-csatlakozását különböző okokra hivatkozva, pedig Orbán Viktor szerint elvi alapon támogatni kell a két északi ország felvételét. Orbán a péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában mégis konfliktusos kérdésekről beszélt az ügyben.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (k), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfői kétnapos madridi csúcstalálkozójának második napján, 2022. június 30-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Azért váltsunk már pár szót ezekkel a finnekkel meg a svédekkel, mert az mégse járja, hogy azt kérik, vegyük fel őket, ők pedig nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek Magyarországról. A magyarországi jogállamról, a demokráciáról, az itt folyó életről. Hogy akar valaki úgy a szövetségesünk lenni egy katonai rendszerben, hogy gátlástalanul hazugságokat terjeszt Magyarországról? Azért álljunk meg egy baráti szóra, és kérdezzük meg, hogy van ez
- fejtegette szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz parlamenti frakciójának álláspontjáról. Orbán maga állítása szerint a finn és a svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte a frakciótól.
Magunk között mondva, a képviselők nem teljesen lelkesek
– mondta Orbán. Utalt arra is, hogy parlamenti tárgyalódelegációt küldenek a két országba a problémás kérdések rendezésére.
A Telex a reggeli interjú után megkérdezte a finn és a svéd külügyminisztériumtól, mit szólnak az állítólagos magyar aggályokhoz, szerintük mik ezek a konfliktusos kérdések, és hogy miként reagálnak Orbán péntek reggeli kijelentéseire.
A finn külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a magyar álláspontot, azt írták, nem nyilatkoznak a kérdéssel kapcsolatban.
A Telex emlékeztet, Svédország és Finnország még 2022. június végén jelezte a NATO-nak, hogy csatlakoznának a katonai szövetséghez. Ennek jóváhagyásához mind a harminc tagország, köztük Magyarország támogatása is kell.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
2022.11.29. 14:55
"...
Igaz barátok között nincs szükség tisztázásra, Magyarország soha nem kötött és nem is fog más ügyeket kötni az EU-s támogatásokhoz. Ugyanez igaz többek között Finnország NATO-csatlakozására is. A magyar kormány támogatja a csatlakozást, és az Országgyűlés napirendre fogja tűzni a ratifikációt, amint megkezdődik a 2023-as ülésszak
– fogalmazott Orbán Viktor."
index.hu/kulfold/2022/11/29/orban-viktor-sanna-marin-miniszterelnok-finnorszag-nato-csatlakozas-europai-bizottsag-unios-forrasok/
De ha úgy is megszavazzuk a belépésüket, akkor már jó ideje számonkérhérhettük volna őket.
mindíg csak az amit mások csinálnak! magyarország=bünbakgyár
Az igazság meg az, hogy Orbán szólt Csokismáténak tegnap, hogy ugassa bele a közmédiába, hogy a képviselők nem értenek egyet a svéd-finn csatlakozással. A fidkányok meg szótfogadtak, mert aki nem fogad szót, az úgy jár mint Simicska, vagy esetleg agyonüti a létrája, vagy zsernyákautóban megöngyilkolják, mint Welsz Tamást, és lehetne még hosszan sorolni.
Azért, hogy van ez? Ha jól értem, akkor egy mocskos geci, az országát szétrabló mocskos rabló, azért mert egy kicsit is bírálni meri valaki külföldről, mert mocskos rabló diktatúrát épített ki, akkor ez visszaélve PILLANATNYI monopol helyzetével, geci módon csuklóztatni mer tisztességes, demokratikus kormányokat, elárulva, semmibe véve a NATO jól megfogott érdekeit. Csak azért, hogy geci módon viselkedjen, mert akkor érzi jól magát.
Minden ugyanaz simulékony gerinctelen taknyok akik orbán szavára ugranak és nyáladzanak.
Aki mindent ráken másokra,soha nem vállalva a döntése felelősségét.
Esetleg ,ha valaki nem tudná vészhelyzetet hírdetett a dagi(a semmire) tehát rendeleti kormányzás van,
nincs szükség a nyaloncokból álló fideszes képviselőkre.
Hát ők tudják!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
miben nincs igazuk? elmerokkant !
Én vállalom a siker súlyát,ők pedig a sikerertelenség könnyebbik oldalát!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás