Megváltozott valami a kormány propagandistáinál, két nagy fideszközeli megmondóembereit egyszerre kezdte kritizálni Oroszországot, Szijjártó Péter pedigfelszólította Oroszországot Ukrajna integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartására.
Trombitás Kristóf egy térképpel illusztrálta azt, hogy 1370-ben moszkva fejedelme még az arany horda mindenkori kánjának vazallusa volt.
Soha, egy pillanatig, egyszer sem volt semmilyen orosz föld sem kárpátalja, sem galícia
- írta Trombitás Kristóf.
Ambrózy pedig azt fejtegette, hogy a ruszkik szívük szerint már tárgyalnának
A tárgyalások során hajlandóak lesznek nagyvonalúan lemondani azokról a területekről, amiket képtelenek elfoglalni.
Lefordítom. A ruszkik szívük szerint már tárgyalnának, és a tárgyalások során hajlandóak lesznek nagyvonalúan lemondani azokról a területekről, amiket képtelenek elfoglalni. És ezt a világ kompromisszumnak nevezi majd.
- írta a Mandineren megjelent írásában.
Ma Szijjártó azt mondta:
nem kérdés, hogy Oroszország megsértette Ukrajna területi integritását, az Orosz Föderáció megtámadta Ukrajnát, és mi, magyarok, elítéljük ezt a támadást, elítéljük ezt a háborút, és egyértelmű, hogy kiállunk Ukrajna mellett, és felszólítunk mindenkit Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának a tiszteletben tartására.
A CNN-nek adott interjújában a miniszter leszögezte azt is, hogy a magyar kormány olyan békét tart elfogadhatónak, amelyben
Ukrajna garanciát kap a szuverenitására vonatkozóan.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
csak ennyi
barátilag
J.L.
Komcsi bölcsi, ovi, iskolák, ruszkik haza, csuhások térdre imára, Soros ösztöndjíból megélés, liberális, majd plebejus, konzervatív polgári, komcsizó jobbközép, majd elindulás a jobbszélre, náculás, álkeresztenykedés, széljobb, sikertelen erőszakos állapucskisérlet, mindeközben sokszor esküt tett de naponta szegi meg jótevőjét hátba szúrja, szegénylegényből gazdaggá lopta magát, csak a saját anyagi és hatalmi érdeke vezérli, bármit mond, cselekszik, visszakeresve időben tökéletes ellentettjére is találunk példát.
A maygar történelem legnagyobb gazemberévé vált 25 év alatt.
Sokszoros, bizonyítható, látható bűntettire nagyon sok év börtönt kéne kiróni, csak az ellenzék impotenciáját kihasználva vidáman teszi tönkre Magyarországot ez a cezaro-, kleptomániás pszihopata hazaáruló bélféreg.
Semmi erkölcsi lelkifurdalás újra egy fordulás, a hívei meg a seggében vannak vele együtt fordulnak.
Ellenzék meg hunyorog.
Jesszusom hát mi történt évek óta nem működik a cenzor most ezek szerint jól kivágtad a biztosítékot ha töröltek. Majd az lesz az igazi ha végleg kizárnak innen. hahahaha
444.hu/2023/02/16/felallt-egy-fideszes-az-ep-ben-es-kiallt-az-orosz-agresszio-ellen-es-ukrajna-fuggetlensege-mellett
mondtam már? :)
Na én nem ájultam el tőle.
A Fidesz határon túli jelöltje, a párt EP-listáján Kárpátalja képviselője 2014. július 1. óta.
9. éve ott szavaz velük mindenben.
Nekik ez a háború tiszta haszon!!!
Emberáldozat no,fegyvereladás dübörög,ukrán befolyás nő gazsasági.pénzügy értelemben 1aránt
,oroszok gyengülnek Európa gyengül amcsi gazdaság prosperál,...
Kell ennél több!!!??
csak ennyi barátilag
J.L.
@NIKU: 09:24 Ő csak szerett volna őrnagy lenni, de valszeg még alhonvéd se volt
Visszajött egy idő múlva más néven. Rend volt.
mert vagyol ostoba ,idiot !
A szomszéd utcánkban lakik egy szerencsétlen család, közepesen fogyatékos gyerekükkel. (egyébként rgy végtelenül rendes kiscsávó---a maga szintjén) Ha megláttam, mindig néhány itteni kommentelő, vezérként pont ez a tizedes, jutott eszembe és a gyerek máris totál normálisnak fűnt!
Minden relatív...
hát ebben egyeztek meg a putyinnal!
összeesküvés nem megy mutyi nélkül, és fordítva se.
De a lényeget azt biflázzátok rendesen, látom >> az usa-nató armada takarodjon Európából, az Eu moslék vezetése a börtönbe - aksztásilag!
KÜLÖNBEN a pápa -papi látogatáson transzparensen jelenik meg >> hogy USA-NATÓ HAZA EURÓPÁBÓL (nem ám ruszkik haza) és egy másik; hogy>> AZ EU.KORRUPT VEZETÉSE BÖRTÖNBE!
ki visított az oroszok kivonulásakor ,hogy " ruszkik haza" ! ( persze azok már útban voltak de egy kis szarosseggű politikus ezt nyivákolta, és saját magának tulajdonította a kivonulás sikerét) ugye tudod ki ?
baszdanyád pesta ! most meg az oroszok pincsije !
Új hozzászólás