A kormány kínai akkumulátorgyarmattá akarja tenni Magyarországot – mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté arról beszélt: a héten bebizonyosodott, Orbán Viktor miniszterelnök

"szabadságharca nem egyéb, minthogy Magyarországot akkumulátorgyarmattá akarják tenni és ki akarják szolgáltatni a külföldi tőkének, a kínai akkumulátorgyáraknak".

Azért adósítják el az országot a teljes évszázadra az oroszoknak, hogy a Paks 2 által megtermelt áramot a kínai akkumulátorgyárak felvehessék majd

- mondta.

Az LMP képviselője szerint ezért akarja Orbán eladósítani Magyarországot az oroszoknak

Fotó: Facebook/Kanász-Nagy Máté

A politikus közölte, a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 115 milliárdot szánnak a Szeged-Szolnok villamoshálózat fejlesztésére. Ez – mint mondta – azt a célt szolgálja, hogy Paksról Debrecenbe vigyék a nagyfeszültségű áramot.

Mindez azt bizonyítja, hogy forrás bőven van, lehetőség is bőven lenne, de a kormányzati akarat hiányzik, illetve a kormányzati akarat arra van, hogy a külföldi gyárak energiaigényét megteremtsék – mondta Kanász-Nagy Máté hozzátéve: az országot kínai akkumulátorgyarmattá akarják tenni, és a Paks 2 beruházás is azért jelenik meg a kormányzati célokban, hogy ezeket a nagy gyárakat energiával lássák el.

Az ellenzéki politikus kiemelte, pártja szerint a megújuló energiákat kellene támogatni és a kormánynak a fejlesztések előtt meg kellene kérdezni az embereket arról, hogy akarnak-e kínai akkumulátorgyárakat. A párt ennek érdekében indított népszavazási kezdeményezést – emlékeztetett Kanász-Nagy Máté hozzátéve, azt remélik, hogy a kezdeményezésről még a tavasszal pozitív döntést hoz a választási bizottság.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Philip Marlowe: ma, 17:46 ☺ A bűnöző szélhámos román cigányod és politikai prostituált bandája , a börtönben fejezi be pályafutását ,vagyonelkobzás mellett! Ami késik az jön! Ezt bűntetlenül nem lehet megúszni neki sem és a bandájának sem! Ceausescu elvtárs is azt hitte, hogy nem lehet leváltani, de a nép másként döntött!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144063330_1964921436982373_5151729130814449707_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=L8N04ohLDrIAX9w2T5V&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD5elgGxd6MOS2-271Jg7L90yoD2-Nt6Bcy3xfBWxcfUQ&oe=64230062
A párttal a néppel egy az utunk
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137090055_112731997385918_4300034038026461948_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=XzrekHYVEn4AX-pWd5r&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAJzXF2-nzjPgjw3UCPG_xkC2plwyFqvjCMdqPhCvzg7A&oe=6422F7E7
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@KisTehen: 18:11 ♣ A z ország problémája a román cigányod és bandája, semmi más. Neki már nincs vissza út Európába és a NATO-ba sem, kampó van! A fidesz az egész ország tragédiája, ámblokk!
csak úgy....
ha egyik reggel a fideszesek arra ébrednek, hogy hirtelen megokosodtak, akkor 1-2 órán belül, mikor észrevették, hogy mekkora marhák voltak, akkor vagy infarktust kapnak, vagy önkezükkel végeznek a néhai gyogyóssal! :) ez az ára annak,hogy gondolkodás nélkül mindent beszoptak 0rbánnak és a bandajának!
apali
Téged Moszkvánan fejnek , ugye kistehén !?
ómió
Lesz ez a Kanász efftárs még idiótább is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.