Magyarország Kormánya nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől.

Orbánék kíméletlenül nekimennek az orvosi kamarának: A kamarai tagság kötelezettségének megszüntetése a cél

A biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog. A Magyar Orvosi Kamara ennek az alapjognak az érvényre jutását veszélyezteti akkor, amikor – hatalmával visszaélve – nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

A Magyar Orvosi Kamara etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése elvtelen és elfogadhatatlan.

- írta közleményében a BM, mely szerint a Magyar Orvosi Kamara egyetlen, kötelezettségét teljesíteni szándékozó orvost sem fenyegethet a Kamarából való kizárással, mert ezzel ellehetetleníti az orvos munkáját, veszélyezteti megélhetését.

A Kamara visszaélésszerű magatartása veszélybe sodorja a betegek biztonságos ellátáshoz való alapjogát, ami erkölcstelen. Azzal, hogy a Kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, megszegi demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait.

A Belügyminisztérium törvényjavaslata a hatalommal való visszaélés lehetőségének és az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetését, valamint a folyamatban lévő etikai eljárások Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezését célozza.

- jelentették ki.

A Belügyminisztérium a betegek érdekeit tekinti elsődlegesnek, az új ügyeleti rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítja.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
0rbánék bomlasztásból jeles,más mindenböl elégtelen! sanyarú sors vár a magyarokra..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
0rbánék bomlasztásból jeles,más mindenböl elégtelen! sanyarú sors vár a magyarokra..
Eladott Ország
A diktatúra természete már csak ilyen, napról napra erőszakosabb! Szarban vannak a fiúk. A pedagógus társadalom mellé felzárkózik lassan a teljes eü is, s láthatóan nem tudják kezelni. Emellett O1G-nek már tegnap azt kellett mondania, h a ruszkik nem nyerhetnek Ukrajnában, pedig kb 2 hete teljesen mást mondott. Hogy fog ez így tovább menni?! Nem lesz ez így jó. Be kell tiltani a f@szba az orvosi kamarát meg ilyen szarokat, még mielőtt nagyobb zűrt nem okoznak. Majd mi megmondjuk, hogy mit írjanak alá és mit nem! Tanárok nélkül meg igazán van élet! Jön Sanyi bá', és két hét alatt rend lesz. Emlékszem még arra a képre, amikor a MOK vezetői ott állnak a Karmelita teraszán Orbánnal, egy korábbi egyeztetés alkalmával. Akkor még azt gondolták, hogy lehet és érdemes párbeszédet folytatni a politikai vezetéssel (minden normálisan működő országban így van), de azóta kiderült, hogy egy hazug, megbízhatatlan miniszterelnökkel felesleges tisztességes megállapodásban bízniuk. Csak az erőben és a hathatós nyomásgyakorlásban hihetnek, talán így tudnak valami használható eredményt elérni. Az irányukba indítot kormányzati kommunikációs össztűz igazolja, hogy jó uton járnak. Nekik kitartást, Gulyásék meg kapják be.
Edebácsi
Addig kellett a kötelező, dróton rángatható orvosi kamara, amíg a vazallus Éger volt a vezetője.
Független intézményként már teher, amitől meg kell szabadulni.
Nessy
@sgl: És az ügyvédi kamarát is! Parragh persze jogos, hiszen O.V. jó barátja, és fütyül a tagságra, lényeg tagsági díj befizetése! Aki ellenvéleményt nyílvánít, annak annyi! Demokrácia Orbán módra!
Eladott Ország
@sgl: ma, 11:31 ♦ Következik, az ügyvédi- építész- és mérnöki kamara etc...
Eladott Ország
@Nessy: Parragh László bukott csempekirály és fürdőkádkereskedő: A tanároknak minek a tízmillás karóra, nekik óránként ingyen csengetnek. Remélem nektek meg hamarosan harangoznak! De csak egyszer, nem óránként!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/284268841_1355194914960412_3357981924308412725_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=LX-yeOh05yoAX98-G0P&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAns7pSF9hUF0xOSP04EJQqtT4uoqdreYVfhGn0inRYnQ&oe=64027498
Méltatlanul kevesen ismerik a szívlapátot. Az ötezer forintos qrva anyádat, te geci! Ettől feleslegesebb ember lény kevés létezik a földön. Ráadásul egy abszolút felesleges szervezet élén teszi, amit tesz. Szerintem a legrosszabb amikor hülye okoskodik. Lazán bemondja, hogy így is sokkal gyorsabban nőttek a bérek, mint a hatékonyság, vagy a termelékenység, ezt nem fogja sokáig bírni a gazdaság. Mindeközben munkabérből konkrétan nem lehet megélni akkora az infláció. Ott vagyunk, hogy már munka mellett is szegényednek a családok, ez a f@sz pedig azt mondja, hogy túl magasak a bérek.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fki%2Fkispesti%2Fimage%2F.external%2F.thumbs%2F738f111d6e73c30c4fbd7524bc49d773_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg&key=ekRCcZx86WrOh0f1X7wWIw&w=800&h=480
Nab@zmeg...
uploads.disquscdn.com/images/2ed01d33c2b00e008bf41102b32bce0bd7a614331d4be8fb98c0ce8e30ba0592.jpg?w=800&h=379
Eladott Ország
@Emmersson71: Akkor jöhet az adneralinlöket.- Mi meg odébállunk, hogy már nyáron se kelljen dolgoznia. Ezt kéne tenni az összessel és talán helyreállna a rend! Kötelező kamarai tagdij: miért ? Ja őnagysága meg több millás fizetést vesz fel a semmiért. Ezeknek több csápjuk van, mint a polipnak, ja és annyi kamu állásuk ahonnan szedik a sápot. A "Parragh napja." TŰZ VAN, BABÁM!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/282380281_2097935967077793_2713487905258332768_n.png?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=vOBQWYSiGRgAX96LZYg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCETW7iJ5j4bPtWu9S9QBq_IMglsBVv_StA4pxcPh1eXQ&oe=6400F734
Készpénzzel vagy kártyával szeretne fizetni? Adrenalinnal! Kiakadtak a tűzoltók és a tanárok, Parragh László távozását követelik a sértő megjegyzés miatt.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/281559751_2097019177169472_2317527817029815161_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=JXu2AU4SnhAAX_aizjB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDda8AYOljdCr07IBch1VYs7pAZxwk3vWyEhnvFbMh-VA&oe=640105F2
puszt
@Edebácsi: Már kevesen emlékeznek, mit művelt Éger, és Gaskó 206-2010 között... Mindent megérdemel a magyar nép, igaza van a Fidesznek, akkor is, ha ennek véres vége lesz.
kulabombaafityiszre
Ennek az lesz a vége,(mivel az orvosok nehezen tűrik az ilyen diktatórikus megoldásokat)hogy az orvosok egy része fájó szívvel de külföldre távozik a biztos egzisztenciába,megbecsűlésbe és remek fizetésbe.
Itthon,gyógyítás helyett lehet szajkózni a soros,gyúcsány,brüsszel a felelős nótát.
Béla333
Nyilván a hülyemagyar maffiahívők az ilyen lépésekért szavazzák meg újra és újra ezt a bandát...
Amíg ezek nem kezdenek el gondolkodni, addig ez így is marad...
Edebácsi
"Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!"
(Arany J)
Havanagi
Csak szólok, a totális diktatúra a cél, ha még nem vette volna észre valaki.Mondjuk a 2/3.
Pálinkás Pál
mi kell még majd egy komolyabb megmozduláshoz, ellenzéki csürhe?...már lassan titeket is úgy utállak,mint a puhost...
Terminátor
@sgl: A kamara legalább olyan fontos, mint a férfi mellbimbója, vagy a pápa fütyije!
De most a dokiknál, jó hogy van.
O1G orra alá szellentenek!
Eladott Ország
Cáfolja Gulyást a Magyar Orvosi Kamara: egy háziorvos ellen sem indítanak etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést Dikkmán, Gulyás hazudott? Ki hitte volna. Van még olyan párt, civil szervezet, társadalmi réteg, csoport Magyarországon, amit a NER nem rágalmazott meg? Van. A fasiszták. Mellettük teljes mellszélességgel kiállnak, velük kapcsolatban soha nem hazudtak, hazudnának.Orbán egész rendszere folyamatosan változó hazugságokra épül. Gulyás Gergely csak egy újabb téglát tett az építménybe. Az lett volna a meglepő, ha reálisan értékeli a helyzetet. Amíg ennek az épületnek az alapjai nem morzsolódnak szét, addig rakják a hazugságtéglákat tovább.
kereső
Akkor, ha jól értem- gulyás gergely kancellária miniszter hazugsága kellett ahhoz, hogy gyakorlatilag felszámolják a MOK-t, amely az orvosok szakmai és etikai felügyeletét látta el, és érdekképviseleti tevékenységet is folyytatott- kimondottan szakmai alapon. Most majd a belügyminiszter, mint az egészségügy irányitója kinevez egy gittegyletet ezen feladatok ellátására. Szép új világ...
gina
Az orvosi kamara nyomást gyakorol... akkor ez a szemétt parazita moslék kormány mit tesz,? stadionokat számolja az is igaz , aki nem velük az az ellenség, jól ki van ez találva, ezt a hitler utánzatot kellene végre elhallgattatni örökre,,,,
Toller Béla
Most hol vannak azok az érvek, amelyekkel a nyakunka ültettétek ezt a mihaszna Kamarát, pár évvel ezelőtt ? És miért maradhat a népnyúzó Iparkamaa, a gazember parraggal az élén ? Ugyanúgy "visszaélhetnének" a jogosítványaikkal ...Nektek a korábbi kamaraelnök-orvos tetszett jobban ? Reméljük, jól látszik a Holdról is, hogy itt micsoda fasizmus dúl demokrácia néven !
Nessy
Erre lesz ideje a országgyűlésnek??
Nessy
Bocs. Most olvasom, hogy volt! Verje meg a jeges eső a választóik érdekeit képviselő kormányfrakciót!
csipetke
Ez van akkor,ha egy országnak nincs szakértői kormánya. Ez a bagázs olyan,mintha a szél fújta volna őket össze. Amit pintér művel, azzal lehet hogy azt éri el,hogy azok az orvosok,akik eddig vacilláltak azon,hogy külföldre cuccoljanak, most meg is teszik. Az oktatásnak,és az egészségügynek külön minisztérium kell, tetszik-e orbánnak,vagy sem. Most láthatja,hogy olajossanya mit ért el:--csak a szart bírta megkavarni a biliben. Volt pénz vodafonra, 340 milliárd csak úgy,ajándékba az amúgy is kőgazdag kínai cégnek,akiket Debrecenbe evett a fene az akksigyárukkal, és van pénz a fideszes alapítványokat folyamatosan pénzzel tömni. De nincs pénz a pedagógusok,és egészségügyi szakdolgozók béremelésére. Addig pöcsöl orbán,hogy már nem lesz kinek béremelést adni,olyan sokan hagyják el ezt a két szektort. Ez egy abszolut dilettáns, impotens kormány. Gratulálok a fidesz-szavazóknak, és valamelyik birka szólhatna orbánnak,hogy ne ásson tovább, ez már itt a gödör alja...
csipetke
@csipetke: orbán valamikor takarékos kormányzásra készült,és nézzük meg most. Soha nem volt ilyen urizáló,és elképesztő létszámú kormány. Soha nem volt ennyi miniszteri biztos,és államtitkár,és a helyetteseik. Mert ugye mindegyiknek volt valami rokona,ismerőse,akiknek csiholtak 1-1 jó kis zsíros állást. Valszeg már csak fingásügyi államtitkár,vagy miniszteri biztos nincs. Szaporodnak mint a mezőn a vadnyulak. Ennek a sok léhűtőnek a nemkevés bérén meg lehetett volna oldani az egészségügyi,és az oktatási minisztériumot SZAKEMBEREKKEL! És nem ilyen szedett-vedett bagázzsal, mint amit orbán kukázott össze
jáger laszló
Fidex szerint a kamarai tagságot csak ott célszerű fenntartani ahol támogatják a kormány álláspontját!!
Ilyen 1XŰ ez kérem szépen!!!??
csak ennyi barátilag
J.L.
ómió
Logikus! Legyen egy efftársi "zsarolóvonallal" kevesebb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.