Szabó Sándor rendvédelmi szakértő elemezte a jelenséget.

Hogyan lett Novák Katalin férje mindössze 5 hét alatt alezredes? Fotó: Novák Katalin/Facebook

A szakértő a YouTube csatornáján elemezte, hogyan lehet valaki öt hét alatt alezredes, mint a magyar köztársasági elnök férje, Veres István – írta meg a Hírklikk.

A válasz röviden: sehogy. 

Miközben a honvédségtől az elmúlt hetekben több száz tisztet és főtisztet küldtek el, Veres István 2022 novemberben aláírta a honvédséggel a szerződését, majd 5 hét után alezredessé nevezték ki, február 25-én le is tette az esküt – erről korábban itt írtunk.

Szabó arra kérte a nézőit, hogy ha valaki tud olyanról, bárhol, bármelyik hadseregben egy frissen bevonuló, még eskü előtt álló, fegyvert el sem sütő ember alezredesi ruhába bújik bele, arról feltétlenül számoljon be neki:

„ami itt van Magyarországon, az a mohóságnak, a gusztustalanságnak a netovábbja, ettől nincs lejjebb"

– mondta Szabó, aki szerint a videón beöltöző Veresre úgy helyezték rá a sisakot, „mint egy koronát".

Forrás: hirklikk.hu

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ha nem tudnátok ezekből a fötisztekből fog állni az ütőképes hadsereg. Az összes ellenség kimúlik a röhögéstől és máris nyertünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
lehet,hogy veres azért lett katona, mert kiszeretett katiból és rájött,hogy ö a pasikat szereti.
reméljük összehozza öket a sors gazsival..
Németh István
@csak úgy...: a mocskos szemétséged okán megérdelenéd, hogy farkaddat sodrófával megynyújtva csomót kössenek rá és egy rendes bottal belógassanak a cápákközé a nagy akváriumba! HÚ DE ÉLVEZNÉM a HELYZET ÁLLAPOTJÁT!
@levarosbukta: de azért csak érdekel téged is hogy a kata novék háziasszony, miért is akarja a mocskos usa-nató európai bővítését! NYILVÁN MEGKORRUMPÁLTÁK, MERT ENNYIRE HÜLYE NEM LEHET!!!>> Akkor amikor fene illetéktelenül itt vannak már 78 éve >> mióta SZtalin és Csörcsil pajtikákkal megegyetek a partraszállásban! A Szovjetek vissza vonúltak 33 éve a saját orosz határaikon bellülre! A moslék usa-nató armada itt maradt, majd az ukránokat addig vegzálták mig 2014-ben sikerült háborút kirobbantani az orosz haza védelmé-ben! >> Idegen földész - Amerika - idegen armadája az usa-nato csapatok ALJAS "VÉDELMI HARCI EGYSÉG-GÉ FEJLŐDTEK" A NÁTO TAGOKNAK FELIRATKOZÓ NEMZETEK MEG-SZÁLLÁSÁRA! bizony megszállására kiválló összegű hadi-sarrcért! > Kitől is kell megvédeni az Eu. nemzeteket??? MOCSKOS USA BETOLAKODÓKTÓL!! baromNAGYBAROM ÁLLATOK!!!> nem a szovjetektől, ÉS 33 ÉVE AZ OROSZOKTÓL!!! > UGYE KI TELEPEDETT BE UKRÁN FÖLDTEKÉRE, AZ OROSZ FÖLDRE A VAGYONOKÉRT A TERMÉSZETI KIN-CSEKÉRT AZ OROSZ 1/8-ad "FÖLDI" TERÜLETI NAGYSÁG FELOSZTÁSÁÉRT, ÁLTALÁNOS ZAVAR KELTÉS, TERJESZKEDÉS, HATALOM-HARÁCSOLÁSI CÉLLAL???
Na ezért kell eltakarodnia az usa-nató arzenálnak Európából és a novák katának sűrgősen el-számolnia a megvesztegetési pénzekkel és eltűnni a konyhába amig nem késő!!! Mert ha nem kapott vesztegetési pénzt akkor >> viszont háborús bűnös az idegen csapatok népírtásra ösz-tönzése okán!
EZ NEM VICC! ÉS A KORMÁNY JÓ LENNE HA EZTA "KATA-BÉKÁT" NEM NYELNÉ LE!
Lepényleső
...talán mert az alezredesnek való emberanyag itt és most fydeses,és vagy kereszténynek mondott házastárs,
s ha a házastárs kipróbált káderhölgy,- az ales vállapján hamarosan virít majd a tölgy?
(Felsőfokú végzettség öt hét alatt,- még hogy a kommunistáknak mondottak után nincs új a nap alatt...?
Piaci értéke vajon az ilyen papírnak hol tarthat,s ha ne adj isten oda kerül a sor,- kezei alatt tudatlanságától
majd hány tízezren halnak,- nagyobb része azok akik rájuk szavaztak,- vagy többen csak papíron vannak?)
sunoge
Akinek a f..sza veres, abból lesz az alezredes... Hinnye be szép rigmus és hooszú évekbe telt de lett valóságtartalma.
Peller Anikó
@Lepényleső: Szükség van simulékonytakony utánpótlásra a vezérezredes feltábornagy fejenagy pozíciók melyikében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.