Orbán Viktor február 18-án, évértékelőnek nevezett performanszán mondta ezt: „Maradtunk hát ketten [a béketáborban]: Magyarország és a Vatikán. A társaságra nem lehet panaszunk, de komoly következményekkel kell számolnunk.”
A Vatikán valóban békét akar, nem csak a ruszki propagandát tolja. Forrás: Pixabay
Ferenc pápa többször is kijelentette, hogy a békéért imádkozik, és – bár egyelőre csak orosz forrásból – felröppent egy vatikáni békejavaslat híre is. Egy friss vatikáni nyilatkozat alapján azonban úgy tűnik, a Vatikán és Magyarország mintha nem ugyanabban a béketáborban lenne.
A Vatikán külügyminiszterének is tartott Paul Richard Gallagher érsek – Orbán Viktorral ellentétben – nem azt mondja, hogy a béke érdekében azonnal tűzszünetet kell kötni és béketárgyalásokat kezdeni – írja a Magyar Kurír.
Azt hiszem, a Szentszék egyik feladata, ha úgy tetszik, hogy megpróbálja életben tartani a reményt, a béke álmát. De úgy gondolom, hogy a hangsúly – ami az ukrán hangsúlyt jelenti – továbbra is az ellenálláson, a [katonai] győzelmen van, és csak utána gondolunk a békére. Nem hiszem, hogy ebben a szakaszban a katonai megoldás előmozdítása nélkül a béke kerülne a középpontba.
Az interjú szerzője megkérdezte Gallaghertől, hogy mit üzen azoknak az embereknek, akik szerint most békére kell törekednünk és meg kell állítani a háborút – írja a 444. „Attól függ, mik a feltételek. Azt mondjuk, hogy dolgozzunk a békéért és dolgozzunk az igazságos békéért.”
És hogy mi az igazságos béke?
Az igazságos béke azt jelentené, hogy az oroszok kivonulnak Ukrajna területéről. Igen, a béke az ellenségeskedések végét jelentené, és bizonyos tárgyalásokkal jár együtt, hogy békeszerződés, vagy legalábbis fegyverszünet jöjjön létre.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Esetleg Kövér!!??
már L is képzeltem,,
1.jobb,mint a másik!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Egyedül II.Józsefet nem koronázták meg.Ő volt a kalapos király.
De te ehhez hülye vagy te szarházi.
A magyar király volt Horvátország királya is.A császár meg egyben magyar király is volt és ezen a jogon volt Horvátország királya is.
Szívesen.
nix ugri bugri!
csak ennyi
barátilag
J.L.
még azt is megengedték maguknak a külhoni uraitok, hogy hunyadi jános fiát, lászlót lefejeztessék és a magyar még csak fölsem háborodott!
a pöckölés a legmenőbb világraszóló találmány!
főleg ha a szarfaszú vatikáni retkek pöckölnek.
" II. József (teljes nevén: József Benedek Ágost János Antal Mihály Ádám, németül: Joseph Benedikt August von Habsburg-Lothringen; Bécs, 1741. március 13. – Bécs, 1790. február 20.) a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, 1764-től német király, 1765-től a Német-római Birodalom császára, majd 1780-tól osztrák uralkodó főherceg, valamint magyar és cseh király. I. Ferenc császár és Mária Terézia királynő negyedik gyermeke; az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott. Magyarországon „kalapos király” néven is ismert. ..."
nos ez igazán magyar, egy osztrák főherceg,te sültparaszt...
A Pápa mégis eljön Európa Észak-Koreájába.
"???"
És megint csak: "???"
Csók, a töri órát hülyéknek is ingyen tartom!
Egyiket szeressük,másikat nem!!
Milyen furcsák az emberek ízlései
nemdebár!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Mert egy rohadt mocskos állatok, idegen földrészen idegen országok területein (megsúgom nálunk is) élősködő tetves rohadt globalista zsidó banad!
Tehát az usa-nató armada azonnal takarodjon Európából és az Eu. vezetése a bíróságra > akasztásilag!
Aztán szépséges álmaid közt érleld az észt a tök fejedben - hogy átlásad a Földi igazságot! @Nessy: az általad jelölt "halászgyűrű" az életet jelképező gyűrü, de ezen bekül is a Krisztusi kapcsolatiság jelképe (miként Péter eredeti foglalkozása halász volt s Jézus a halak "teremtése" alkalmával jelölte Pétert az emeberi kapcsolatok terentőjének, stb.) Az etika ahogy leírod szigorú szabályok, keretek közt működne, ha működne; de mivel a világ liberalizálódott az 1840-es évekhez viszonyítva is így nem megcsókolják a gyűrüt hanem elviekben a homlokukkal érintik az emberek a tiszteletett, az alázatos "alávetettséget" elismerő és kifejező un. NEM kézcsókos jelképet! Mint egykori bencés rendi gyerekecskétől, akinek püspöki rangig is eljutott és röhögni fogsz nem zsidó főpap is volt - fogadd el ezt a pontosítást!
Oszt okkal libben fel a fátyol sajátos kifejezés módom kapcsán, amelyet tapasztaltok általában, semmi gond! Az Istenke is kűzte Ádámot és Évát a paradicsomból nem nádcukorral csalogatta ki őket, így mint emberi emberől természetes hogy az embernek sem vélhető aljas nemzet pusztító egydeket Sodoma és Gomora módra hamár nem lehet sóbálvánnyá váltóztatni hát ostorozni kell a szavak tüzes korbácsával! Alázni őket, miként mint a mocskos gazemberek a nemzet jótevő vezetőit és hallatlan áldozatot, munkát bizonyító tevékenységeiket aljas mód minősítik!
Ezért is mondom és kívánom Európa nemzeteinek és a nagyon szemét usa megnyilvánulás által...
Új hozzászólás