Nem csupán Rogán Antal miniszter kabinetfőnökének neve tűnik fel Schadl György bizalmi emberének naplójában, hanem egy másik jól ismert fideszes politikai szereplő, Trócsányi László volt igazságügyi miniszteré is – derül ki a Völner Pál volt államtitkárt és a végrehajtói kar elnökét érintő büntetőügy nyomozati irataiból. Trócsányi elismerte: „szakkérdésben" egyeztetett Schadl Györggyel.

A volt igazságügyi miniszter reagált arra, hogy több vádlott is beidéztetné őt a bíróság elé. A 2019 óta az Európai Parlamentben politizáló volt tárcavezető a 24.hu-nak elmondta, hogy „szakkérdésben” egy alkalommal, 2021-ben egyeztetett a végrehajtói kar elnökével, akivel más kapcsolata nem volt. Ennek ellenére közvetlenül Schadl letartóztatása előtt a végrehajtói kar elnökének asszisztense „Trócsányi ügyével” kapcsolatos bejegyzést írt naplójába, amire a Fidesz által az EP-be delegált politikus sem adott magyarázatot.

Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!

– szerepel egy ponton Schadl György asszisztensének naplójában a 24.hu cikke szerint. A megjegyzés Trócsányi László volt igazságügyi miniszterre utalhat, ő azonban azt mondta a lapnak, egy szakmai egyeztetésen felül nem került kapcsolatba a végrehajtói kar letartóztatott elnökével.

A 24.hu által megszerzett nyomozati anyagokból kiderül, hogy M. V., az ügy negyedrendű vádlottja, Schadl bizalmasa, sofőrje – akinek Rogán Antal kabinetfőnökével is volt kapcsolata – gyakran intézte a végrehajtói kar fejének ügyes-bajos dolgait. M. V. naplóbejegyzései közé 2021. novemberének elején, vagyis Schadl letartóztatása előtt néhány nappal került be a fent idézett megjegyzés, amely nem utal részletesebben arra, milyen ügyről van szó. Ellenben a büntetőper előkészítő ülésén kiderült, hogy egy vesztegetéssel vádolt önálló bírósági végrehajtó és Völner Pál is Trócsányi László meghallgatását indítványozta.

„Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!” – A volt igazságügyi miniszterre neve is felbukkan Schadl György bizalmasának naplójában

Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke kerekasztal-beszélgetésen az EU jövőjéről szóló konferenciasorozat rendezvényén az Igazságügyi Minisztériumban 2021. szeptember 30-án. Fotó: MTI/Kovács Attila

A 24.hu megkereste a 2019 óta az Európai Parlamentben politizáló Trócsányit, aki válaszként közölte:

2021-ben egy alkalommal beszéltem a végrehajtói kar elnökével végrehajtási szakkérdésben. Más kapcsolatom nem volt vele, ebből következően kapcsolatot nevezettel nem tartottam.

Azt írta, minisztersége alatt egyedi végrehajtói kinevezéssel nem foglalkozott, ennek szabályait a minisztérium szervezeti és működési rendjének szabályzata tartalmazta. A volt miniszter szikáran azt is kommentálta, hogy tanúként meghallgatná pár érintett: „egy büntető eljárásban az érintettnek jogában áll tanú beidézésére javaslatot tenni, amelynek teljesítéséről a bíróság dönt.”

Az, hogy Trócsányit meghallgatja-e a bíróság, májusban derülhet ki, ekkora záródik a büntetőper előkészítő ülése, és kezdődik a tárgyalási szakasz. Völner Pál egyébként Varga Judit jelenleg hivatalban lévő igazságügyi miniszter meghallgatását is kezdeményezte számos államtitkár mellett. Az előkészítő ülés során az ügy huszonkét vádlottja közül tíz beismerte bűnösségét, ami a két főszereplő, Völner Pál és Schadl György pozícióját gyengíti.

Forrás: 24.hu, Telex, HírKlikk

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Akkor egyre tisztább képet kapunk a ,,magyar igazságügyről"?
Szorosan összefügg az évszázad korrupciós ügyével?

Egy valódi demokratikus jogállamban ez a hír 24 órán belül kormányválságot idézne elő.
Nem most, hanem az első napon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Akkor egyre tisztább képet kapunk a ,,magyar igazságügyről"?
Szorosan összefügg az évszázad korrupciós ügyével?

Egy valódi demokratikus jogállamban ez a hír 24 órán belül kormányválságot idézne elő.
Nem most, hanem az első napon.
Béla333
Miért? Csodálkozik bárki is, hogy a maffia korábbi gazságügyi vezetőjének a neve is felmerült a bűncselekmények során?
nemkati
Van, vagy volt valaki ebben és az előző fideszes kormányban, aki nem érintett ebben vagy más korrupciós ügyben?
Nincs.
ómió
És olyan is van, akinek a "neve nem tűnik ott fel", efftársak!?
dr. prédikátor
VAN EGYÁLTALÁN VALAKI A KORMÁNYBAN AKI NEM ÉRINTETT???!!!
csak úgy....
@Philip Marlowe: ma is azt fogod bizonygatni,hogy elment az eszed?
ne tedd, mindenki tisztában van vele! ha viccnek szántad, akkor ez egy gügye vicc volt, olyan eröltetett mint te.
Aki Én
@Philip Marlowe: Amikor nincs mit mondanod azon kívül, hogy lejáratod magad, sőt bizonyítod, hogy nincs cáfolat a hírre, akkor miért erőlteted magad?
jáger laszló
Mint már momdottam
VJ mindenben ártatatlan ,mint a ma született bárány,hiszen semmiről sem tudott!!??
Ez az igazság!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@Philip Marlowe: te nem az örnagy szobatarsa , esetleg a tesója?
nekem az a cáfolhatatlan értesülésem rólatok, hogy ti ketten ...,hogy is mondjam finoman?
gyogyósok vagytok!
Al X
@Philip Marlowe: propeller.hu/itthon/3907152-gyurinak-szolni-trocsanyi-ugye-hogy-all-volt-igazsagugyi?all#c3600965
Kedvesnek tűnő, ámde Philip, ez a játék nem úgy megy, hogy bizonyítsd be, hogy nincs igazam, mikor állítok valamit. Példa: Hiszek egy rabhajtásos, jégtörő papírsárkányban. Bizonyítsd be, hogy nem létezik!
Aki Én
@Philip Marlowe: Amikor nincs mit mondanod azon kívül, hogy lejáratod magad, sőt bizonyítod, hogy nincs cáfolat a hírre, akkor miért erőlteted magad?
Már így is igen közkedvelt vagy :)
jáger laszló
And Gyurinak a celláját újjávarázsolták...
falait bélsárral kipingálták,a szobát csótányokkal telepítették be...
Elhiszed te ezt!!!??,
Én nem!!!
csak ennyi
barátilag
J,L.
nejlontacskó
@Philip Marlowe: attól azért egy picivel komolyabb az ügy, hogy te és pár barom, fideszes gyökér el tudja viccelni!
Ha ez nektek vicces, hogy ezek a tetvek, embereket sodortak a kilátástalanságba, csak azért, hogy ők minél jobban meg tudják szedni magukat, komoly bajotok lehet, becsület, és józan ész terén!
teuton
@Philip Marlowe: Analfabeta barom, ahhoz mit szolsz, hogy a 22böl 10 mar beismerte bünösseget??? Ha tudnal olvasni, akkor tudhatnad, hogy ez azt jelenti a BTK szerint, hogy a vad TELJES EGESZEBEN, minden pontjaban megall a laban!!! Tehat barmit hazudnak a fökolomposok!!!
ómió
@Philip Marlowe: Naná! Akikről ez a tehénbaszó banda csak egy szót is hazudik, az már mindjárt "feltűnik"!
ómió
@m73: Ne szarj be, bolsiék szarkupaca, a tiéd se fog feltűnni, mert a bűzöd rögtön leleplezné tehénbaszóságodat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.