Kunhalmi Ágnes online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az ellenzéknek össze kell fognia az önkormányzati választásokon.
Összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon
– hangsúlyozta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentett újabb öt, a szocialisták által támogatott polgármesterjelöltet.
Kunhalmi Ágnes úgy vélte, azért tartják egy időben az önkormányzati és az európai parlamenti választást, mert a helyi önkormányzati kampány helyett
Brüsszelezést, szuverenitáskampányt, identitáskampányt akar a Fidesz.
Az MSZP szerint az ellenzéknek ezt a "csapdát" el kell kerülnie azzal, hogy időben felkészülnek a választásokra, illetve azzal, hogy az ellenzék és a civilek közösen "állítják fel csapataikat" a Fidesszel szemben.
Együttműködésre vagyunk kényszerítve,
hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak – fogalmazott. Kiemelte: helyben a legjobb jelölteket kell kiválasztani a Fidesz jelöltjeivel szemben, mind polgármesteri, mind önkormányzati képviselői szinten.
Az MSZP társelnöke azt mondta: el kell érni mindenhol az egy az egy ellen indulást, hogy ne egymást gyengítsék az ellenzéki pártok. Ahol pedig helyben nincs megállapodás, vagy több jó jelölt is indul, ott az előválasztás "egyébként már jól bevált" intézményét alkalmaznák.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az MSZP kongresszusi határozata értelmében azokat, akik korábban a szocialisták színeiben nyertek mandátumot, de időközben átléptek más pártba, csak úgy tudják támogatni 2024-ben, ha egy előválasztáson újra nyerni tudnak.
Kunhalmi Ágnes jelezte: az MSZP már korábban 16 polgármesterjelöltet ajánlott a választók figyelmébe, a szombati online sajtótájékoztatón pedig bejelentette, hogy az MSZP támogatásáról biztosítja a Pest megyei Érden Csőzik László polgármestert, Budapest III. kerületében, Óbudán Török Ottót, a szocialisták helyi szervezetének elnökségi tagját, a Zala vármegyei Esztergályhorvátiban Brunner Tibor polgármestert, a Veszprém vármegyei Ajkán Schwartz Béla polgármestert, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsógagyon Takács László polgármestert.
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az elmúlt évtizedek Fidesszel közös lopásait bizonyítékokkal az emberek elé kell tárni, a bűnösöket börtönbe kell zárni, mindkét oldalon - ezt a folyamatot kellene végig vinni következetesen.
Ja?! Hogy akkor megszűnne az MSZP és a DK is? Sajnálatos, de máshogy nem megy szerintem!
Kérdés csak ennyi
barátilag
J.L.
„…. a bűnösöket börtönbe kell zárni, mindkét oldalon - ezt a folyamatot kellene végig vinni következetesen. Ja?! Hogy akkor megszűnne az MSZP és a DK is?”
Csakhogy kicsit is hiteles maradj; sorold fel a DK milliárdos bűnözőit. Régi ismeretségünkre való tekintettel talán megteszed, mert különben hiteltelen maradsz. Ha azt írod, hogy Gyurcsány, akkor hazudsz, vagy tájékozatlan vagy. Legjobb tudomásom szerint Gyurcsány (a DK) azért vált ki az mszp-ből, mert az mszp korrupt volt és részlegesen összefonódott fidesszel.
A legnagyobb ellenzéki párt ekézésével Te vagy a fidesz egyik legnagyobb támogatója. Ómió, maccska stb. hozzád képest gyenge kezdők. Nincs ebben semmi meglepetés; már ’18-ban is, az összefogást szétverő lmp-nek is Te voltál a legnagyobb támogatója.
Ez a teljes igazság. Bélát elragadta az akkor elempés Sindler vagy hogyhívják Schvindler aljas és megosztó programbeszéde ami nem volt más mint a gyurcsány ekézése és ez a mai napig tart. Nagyon pontosan látod, Béla a fidesz egyik legnagyobb támogatója ezzel a beégetett mantrával.
Sajnálom Béla, ettől képtelen vagy szabadulni.
..
Tessék mondani, ez a követelmény hány éve hány választással előbbről is ismert??
naugye! eMLÉKSZEM AMIKOR átírták a választási törvényt azonnal többen mondták: csak összefogással lehet nyerni, de ezzel baj lesz a nagy ellentétek miatt.
...Hülye önző álellenzéki tetvekkel nem lehet választást nyerni!
Képtelenek felfogni: előbb le kell váltani a fideszt, elszámoltatni, azután lehet osztozkodni, de ezek csótányok már választás előtt helyezkednek, hol nyerhet-kaphat többet.
Ez nem ellenzék, ez SZARHALOM!!
Nem az én tisztem eldönteni így, vizsgálat nélkül, hogy ki érintett az elmúlt 33 év politikusi bűncselekményeiben.
Meg nem is a tied.
Egy független vizsgálat kiderítheti. De az elmúlt 33 évben hatalmon levő pártok, politikusok mind-mind részesei voltak az ország kifosztásának.
Mert így hiába is mondom, hogy talán Gy.Német Erzsébet tudna mesélni a 4-es metró körüli korrupciós ügyekről, vagy a Margit-híd felújításról, hiszen akkor az MSZP fővárosi vezetője volt.
Vagy éppen Vadai Ágnes a Gripen ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság vezetőjeként elmesélhetni a beszerzés körülményeit.
Vagy hogy hogyan is történt az autópályák felülszámlázása és a Fidesszel való osztozkodás a Gyurcsány kormány idején.
Miért nem lettet felelősségre vonva a 2006-os állampuccs szervezői, ha már Gyurcsány oly jól tudja most már hogy kik is voltak?!
Hogyan lett Polt Péter pozíciója bebetonozva az MSZP/Gyurcsány közreműködésével?
És igen! Nagyon szerettem volna, ha 2018-ban a DK nem az LMP gyalázásával foglalkozott volna, mert egy nagy lehetőség mellett ment el az ország, hogy nem lett egy Szél Bernadett által vezetett kormányunk, Hadházy korrupció ellenes munkájával! De a DK-nak a Fidesz leváltásánál is fontosabb volt hogy az LMP-t sározza.
Nem én vagyok a közélet megtisztításának az ellensége, ezt jó lesz, ha átgondolod.
HA EZEK VÁLLALATNÁL DOLGOZNÁNAK - KORMÁNYPÁRTIAK, ELLENZÉKIEK - MÁR RÉGEN KIRUGTÁK VOLNA ŐKET A SZAR MUNKÁJUK MIATT - A KORMÁNYPÁRTIAKAT BÖRTÖNBE KÜLDENÉK LOPÁS, CSALÁS, SIKASZTÁS MIATT.
EHELYETT MINDKÉT TÁBOR A NÉPEN ÉLŐSKÖDIK - EZ UNDORÍTÓ !!!
2018-ig belementem a vitákba az ide írogató DK-s fanatikusokkal, de aztán rájöttem, hogy pont ugyanolyanok, mint a másik oldalon a hülyemagyar maffiahívők! Reménytelen velük értelmes dolgokról vitázni.
Ezért is tart az ország itt, hiszen mindkét oldal tele van párbeszédre képtelen fanatikusokkal...
Így marad a szar passzírozása...
"De ide szól jegyem, itt a helyem...". mint a négereknek Afrikában. Itt élem végig az életem szarul, de büszkén.
Most már én is maradok, de az egyik gyerkőc már külföldön van, a másik meg gondolkodik ezen...
Mivel tartsam vissza? Hogy majd 50 év múlva jobb lesz?
Semmivel ne tartsd vissza !!!
Had menjen !!!
"hja menni kell, hát menni kell."
A lényeg:
"az egyik gyerkőc már külföldön van, a másik meg gondolkodik ezen..."
Nincsenek visszatartva!
Nem mindig volt ilyen. Én hallottam beszélni azon a gyűlésen, amelyen Falus Ferenc is bemutatkozott, mint főpolgármester-jelölt. Nagyon régen volt, tény, 2014-ben. Amit és ahogyan akkor előadott, azt vállalhatónak és támogathatónak tartottam.
Azóta nagyot fordult vele is a világ.
A legeslegrokonszenvesebb politikus számomra Bajnai Gordon. Nem tudom, felér-e valaha is hozzá még az én életemben valaki. Nem hiszem.
Új hozzászólás