Magyarországnak több tisztelet jár – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Európai Unió védelmi minisztereinek találkozója után Stockholmban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) hagyományos jótékonysági bálján a Testnevelési Egyetemen 2023. február 17-én. MTI/Koszticsák Szilárd
A honvédelmi tárca szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról, hogy a találkozó kiemelt témája az ukrajnai háború volt. A miniszter hangsúlyozta: felszólalásában ismertette Magyarország változatlan és világos álláspontját arról, hogy sem lőszerrel, sem halált okozó eszközökkel nem járul hozzá a háború folytatásához és eszkalációjához. Magyarország célja, hogy kimaradjon a háborúból – tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter elmondta: a találkozó fontos témája volt a védelmi ipar fejlesztése is. Ezzel kapcsolatban aláhúzta: Magyarország arra törekszik, hogy a korábban a baloldali kormányok által leépített védelmi ipar ismét visszaépüljön és az elkövetkező években bekapcsolódjon az európai védelemipari véráramba.
A honvédelmi miniszter kétoldalú egyeztetéseket folytatott Pal Jonson svéd és Antti Kaikkonen finn védelmi miniszterrel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: mindkét tárgyaláson a NATO-csatlakozás ratifikációja került előtérbe, amellyel kapcsolatban biztosította partnereit arról, hogy a magyar kormány a kezdetektől fogva támogatja országaik csatlakozását, azonban az elmúlt években sajnálatosan igaztalan, hamis vádak érték Magyarországot a két ország politikusaitól.
"Magyarországnak több tisztelet jár, és ezért azt szeretnénk, hogyha a ratifikáció folyamata lezárul, akkor a jövőben partnerként és egymásban bízó szövetségesként tudjunk politikai párbeszédet folytatni" – szögezte le.
A miniszter Jean-Pierre Lacroix-val, az ENSZ békeműveletekért felelős főtitkárhelyettesével is megbeszélést folytatott, akivel Magyarország ENSZ békefenntartó missziókban betöltött szerepéről egyeztettek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tárgyalásról beszámolva elmondta: keresik a további lehetőségeket a nemzetközi szerepvállalásra – írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha nem tudod kiérdemelni a tiszteletet, akkor jobb ha mélyen elcsendesülsz!
Ja senkit...Akkor meg menjenek már a picsába. Az összes.
ezeknek mitöl járna több tisztelet?
propeller.hu/itthon/3908568-szorul-hurok-ep-kepviseloket-lehulyezo-fideszes-politikus-nyaka
Nagy nagy tisztelettel arra érdemesek vagytok.
rtl.hu/belfold/2022/06/24/hernadi-zsolt-szalay-bobrovniczky-kristof-aero-vodochody
A 10 milliárdos profit mellé is 100 milliós állami bértámogatást kapott Szalay Boborovniczky Kristóf miniszter kaszinós cége. Na ez a mi országunk! A balfaszok meg rájuk szavaznak! Ilyen takarékosok vagyunk és az EU mégsem akar pénzt adni, vajon mi lehet az oka?! Osztogassák nyugodtan egyszer betelik a pohár remélem, én bízok benne. Ez a középső pali nem UFÓ?
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/290174133_1746047915741257_4030891459656439227_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=NObZawFGougAX-HDs6N&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDTjPyMZQlkTmwIAY7jCyIuoKECmcSCn1Opdke13w4Tuw&oe=640D9942
Vállalkozás: A kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra férje (Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter) 53 milliárd forintos hiteléhez. Csúnya lenne, ha nem vállalna garanciát a komány a kormányra. Viki majd megmondja, melyik zsebéből ad egy kis osztalékot. A Keresztapa segít. Gondolom valamelyik családtag is a fő tulajdonos ahogy mindenben. Normális ország egyetlen polgára után sem/érte nem vállalna kezességet hogy gyarapodjon. Akinek nincs pénze ne álmodjon nagyot.
thepost.hu/images/hirkep202110041132335209.jpg
Halyráj mátyáróók!
(Ez a kárpátiai büdös bunkó népség)
Egyedül a tiszteletesnek jár automatikusan...
Kikövetelve!
azután talán lehet elvárásotok olyant kiküldeni aki szemlére kimegy de a távcsövéről a védőkupakot nem veszi le szart lát ám a világban is voltak neves külügyminisztereink őket kéne tán PÉLDAKÉNT KÖVETVE MUNKÁLKODNI
Új hozzászólás