A kormány meghirdette Magyarország gazdasági gyarmatosításának programját – így értékelte Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az Orbán Viktor miniszterelnök által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén elmondottakat.

Az Orbán-kormány gyarmatosításba kezdett az LMP szerint

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor arról beszélt, hogy a kelet-magyarországi régió áramellátása érdekében gázerőműveket épít az ország.

Ezzel a Debrecenbe vagy Nyíregyházára települő akkumulátorgyárakat szolgálják ki – értékelt Kanász-Nagy Máté, aki szerint az ország ezzel tovább veszít az energiafüggetlenségéből. A gázerőműveket ugyanis orosz gázzal tápláljuk majd – jegyezte meg.

Orosz gáz felhasználásával segítjük a kínai akkugyárakat, hogy eladják terméküket a német autógyáraknak, a profitot pedig kivigyék az országból – mutatott rá, hozzátéve: a gázerőművek terve a helyreállítási programban még nem szerepelt.

Kanász-Nagy Máté kifogásolta azt is, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter szerint ötszázezerrel kellene növelni a magyarországi munkavállalók számát. Ehhez a kormány a gazdasági migrációt venné igénybe – mondta az LMP politikusa. Feltette a kérdést: miért támogatja a kormány száz- és ezermilliárdokkal azokat a kínai gyárakat, amelyek aztán nem magyar munkaerőt alkalmaznak?

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ezt a kormányt mielőbb el kéne intézni, csak ahhoz nem ilyen ellenzék kell...
ómió
Gyarmatosításügyileg, efftársak, inkább konzultáljatok a brüsszeli korruptbolsi efftársaitokkal! Nagy "tradícióik" vannak ebben!
leszholnapis
POntosabban kiadta Kinának...mi leszünk Europa ujgurjai??..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.