Fábry Sándor Veiszer Alinda új műsorának volt a vendége, ahol többek között Gyurcsány Ferenc is szóba került.

"Az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a sz*rt" – Fábry Sándor műsoraiban ezért kevesebb már a politika
Fotó: YouTube

A Telex szerint Veiszer az interjú nagy részében azt akarta kiszedni Fábryból, hogy hová tűnt belőle az a lendület és kritikai él, ami a 2010 előtti műsoraiban jellemezte. Ez ugyan csak részben derült ki, Fábry egy ponton elküldte a fenébe a műsorvezetőt, sőt, kétszer majdnem ott is hagyta a beszélgetést – írja a Telex.hu.

A lap szerint a kontextushoz hozzátartozik, hogy

Fábry évek óta nyíltan Orbán Viktorral és a Fidesszel szimpatizál, a humorista rendszeresen feltűnik a miniszterelnök évértékelő beszédein, az ideit sem hagyta ki. 

A beszélgetésben szó esett Fábry fiatalkoráról, a Soros Alapítványról, és az is szóba került, hogy létezik-e olyan, hogy szabad műsorkészítés. 

Veiszer azt is megkérdezte Fábrytól, hogy mi az oka annak, hogy új műsoraiban kevesebb a politika.

Fábry először azt válaszolta erre, hogy

változott a helyzet,

majd amikor a műsorvezető tovább erőltette a kérdést, kijelentette, hogy befejezi a beszélgetést.

Szerinte iszapbirkózás, illeve baszakodás arról beszélgetni, hogy mi a szabad, és ő ezt nem szereti. Úgy gondolja, az is a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet. Azt is elmondta, hogy mi van emögött:

Az, hogy az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart.

További részletek itt olvashatóak, a beszélgetést itt lehet megtekinteni előfizetés ellenében.

Forrás: Telex

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
@csipetke: ! Nem kell addig elmenni ! Elég ha csak a fiát ismeri ki !
Gyurka80
@gina: Idótáknak a böszme tetszik, aki szemeket lövetett ki és csődbevitte az országot, téged auslander ez nem érint!
evacica
@Gyurka80: Jobb lenne ha előbb utána néznél az igazságnak mielőtt leülsz össze vissza irkálni minden marhaságot! De lehet rajtad már semmi nem segit!
Gyurka80
@evacica: Én utánanéztem,tedd TE is mariskánál!
evacica
én és sokan mások meg téged utálunk te trágya szájú kókler! Mocskos és büdös a szád mint a vidéki latrina! Véleményed pedig 00! Te nem humorista ha nem pojáca vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.