Sűrű időkben két dologra van nagyon szükségünk: hideg fejre és magyar szívre, mert ez az, ami meg tud minket óvni attól, hogy a biztonságunk, a békénk veszélybe kerüljön – mondta Rétvári Bence szombaton Vácon, az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén, amelyen az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek.

Rétvári elmondta mire van szükségünk: Hideg fejre és magyar szívre
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond az Országos Polgárőr Szövetség 1848-49-as forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségén Vácon, a Piarista Kilátó Központban 2023. március 11-én. MTI/Lakatos Péter

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az orosz-ukrán háborúra utalva hangoztatta: a béke és a biztonság lett a két legfontosabb érték tavaly február 24-e óta.

Rétvári Bence a polgárőröknek a közbiztonság érdekében nyújtott segítségét méltatva kiemelte, hogy már a jelenlétük is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.

Az államtitkár felidézte: tavaly a polgárőrök és a rendőrök 44 ezer esetben vállaltak közös szolgálatot, 393 ezer órányi közös szolgálatot teljesítettek. A polgárőrök a települések közbiztonsági védelme mellett a határvédelemben is szerepet vállaltak – ismertette. 2022-ben nyolc hónap alatt összesen 13 ezer szolgálatban vettek részt, és segítették a határőrizet feladatait, amire szükség is volt, hiszen összesen 270 ezer illegális határátlépési kísérlet történt tavaly.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy csütörtökön 15 tagország közös nyilatkozatot fogadott el az illegális migrációval kapcsolatban, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy bocsásson rendelkezésre megfelelő pénzügyi támogatást a frontországok számára, a határvédelem-infrastruktúra minden típusára, beleértve a fizikai akadályokat is. Ez még nem jutott el a döntéshozókig – folytatta –, és az látható, hogy akik korábban ellenezték, hogy Európa meg tudja védeni a biztonságát akár külső határzárral is, azok eltökéltsége mit sem változott. Ez hosszú vita – tette hozzá.

A polgárőrök munkáját méltatva példaként hozta, hogy Franciaországban tíz emberből hat nem érzi teljesen biztonságban magát, a migránsok lakta negyedekben a franciák 83 százaléka hiányolja a rendőrök fokozottabb jelenlétét. Németországban 2021-ben a vonatokon 44 késes támadás történt, tavaly már 82, a peronokon 2021-ben "csak" 122, most 250.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet Magyarországon az emberek 85 százaléka biztonságban érzi magát. Svédországban az emberek 58 százaléka tart attól, hogy bűncselekmény vagy erőszak áldozatává válik, Magyarországon ez négy százalék – vetette össze.

A március 15-i ünnepre emlékezve rámutatott: amikor 1848-ban békésen győzött a forradalom, pontosan arra törekedtek, hogy Magyarország önállóan döntsön, a dinasztia semmilyen háborúba ne vigye az országot, az idegen katonákat vigyék el, a magyar katonákat ne vigyék külföldre. "Legyen béke, szabadság és egyetértés!, és most sem akarunk mást. Mindenkinek józan ésszel, hideg fejjel és magyar szívvel be kell látnia, hogy egy háború kapcsán is a legfontosabb, hogy azt elkerüljük."

Forrás: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ennyi giccs még nem csöpögött Magyarországon, amióta világra jöttem, és az nem tegnap volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Szerintem meg egy lófaxra a seggedbe...
Nyírfa
Ennyi giccs még nem csöpögött Magyarországon, amióta világra jöttem, és az nem tegnap volt.
Nessy
Tessen mondani milyen a "magyar szív"? Azonkívül, hogy kis hazánkban vezető halálok a szív és érrendszeri betegség! A hideg fejben nem ártana némi józan ész sem, álomtitkár NERtárs!
e örö e bódottá
Ezt elbasztam!
Sajnálom!
Azért megölek te geci bitch! (tik-tak ptopeller, mikor akarsz kizárni - és miuitán?)

www.youtube.com/watch?v=KY5MBArxVRk
Sámannus
A hazugságon kívül nincs más a tarsolyban geci. Semmi nincs bennetek ami a túlélésünkhöz kell. Ki ment a vér a pucátokból. Szarházikkal csak árulóst játszotok. Emlékezzünk ezzel a 48-asokra, hogy ti az ellenségünkkel paktáltok le. Immár évszázadok óta az oroszok a leigázásunkra szövetkeznek. Maradjunk ennyiben. Ti lenulláztátok magatokat az egész emberiség és a magyarság előtt. JÚDÁSOK vagytok.
Nyírfa
Ó, magyar szív, árvalányhajjal bélelt zugodba bújok,
áhítattal.
Ó, te szív, te nemes, te magyar,
te turulban született, hallgatom ,
hogyan vered a szeretet ritmusát.
Őseink üzenetét, a csodaszarvas
bőgését hallgatom,
áhítattal.
Ó, magyar szív, istenküldötte nép
szíve vagy, szeretlek.
Csak fázom, oly hideg fejem,
halott tán?
Ó, jaj,
már a mennyben járok?
Talpam talppal ér össze,
nedves.
De érzem a barcak illatát,
a fáét, melyet körbeölel
a sok szív. Táncolok,
kitárom , bezárom,
,mit teszek, nem tudom,
csak örvénylek a szívek tengerében.
Ámen.
Sámannus
@Nyírfa:
Szia Nyírfácska!
A magyar szív nem orosz!
És a földön járok
A barackot is érzem.
Megyek is permetezni.
Kiszálok, szólok semmi baj.
Vagyok mi voltam,
Pilláim szerelmesek,de nem pihennek.
Nyírfa
@Sámannus: Ó, derűs pillanat, ma este
minden szót követ egy
mosoly.
Látom a fát, s érzem illatát,
a baracknak.
Legyél, mi voltál s leszel,
mi vagy, boldogan.
Pilláim verdesnek,
kedvesen
bólintok feléd,
szívem nem orosz,
béke és biztonság élteti.
Félned, nincs mitől, ha
permetleved nem forr
eggyé veled.
Pálinkás Pál
kötelekre és lámpavasra rétvári köcsög...
csipetke
Asszem ez a legtenyérbe mászóbb képű fidesznyikes, habár ez kdnp-s, de végülis egykutya az egész banda. Mindenesetre a legocsmányabbak között bekerül a top10-be
simmering73
Hideg fejre, magyar szívre és fideszmentes Magyarországra van szükség.
Eladott Ország
Idén is megosztjuk, mert aktuálisabb, mint valaha. Kenyér és cirkusz kell a népnek. Kenyér nincs, cirkusz bőven van. A harmadik az igazi, egy átlátszó lufi nemzeti színbe kötve. Nemzeti szalag nélkül 1000-ft. Nemzeti nemzetibb, legnemzetibb . Nemzethy szemvényvesztés...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/299996348_725173582429202_6291286659999126861_n.png?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=MtKjIliowh0AX_2y3HW&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAChV9XzMz8evfvIe04vlD1UrwW56BTGz_krSiGC-nYvA&oe=641231FD
ómió
Az efftársak szerint, viszont, háborúzásra és még nagyobb inflációra!
csak úgy....
@Maccska: itt a te zászlód dade, most occo, vehetsz rögtön kettöt!
zaszlowebshop.corrad.hu/roma_zaszlo_968
Nessy
Nem ártana, ha Orbán a döntéseit egyeztetné az inflációval is. Az még a tegnapi árak alapján nem tudott róla, hogy neki csökkennie kellett volna!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:35 ☻ Élelmiszer infláció 2023. Magyarország a korrupciós és inflációs listák élén! Előre megyünk, nem hátra! Ennyire azért nem kéne lenézni minket Viktor! Irigyeink a csodánkra járnak, próbálkoznak, de mi utolérhetetlenek vagyunk. Nem a rendszer korrupt, az emberek korruptak. Nem a termékek drágák, hanem csak az áruk magas. Értünk mindent. Khm . A háborús vészhelyzet, Brüsszeli szankciók ! Az...ja nem!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/328618161_552806286880712_2571656398763407957_n.png?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=X3SgKQFsx3cAX_DjoEz&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD5cq6gIsZUgDmiegEGgoFOYVli2AfHw27jUoNFxuSIfA&oe=64126D24
csak úgy....
@Maccska: lehet,de neked cigánynak nemadnak!
csipetke
@Nessy: 10:34 Tegnap főzés közben egy beszélgetést hallgattam Bokros Lajossal, aki több egyetemen tanít,(még a CEU-n is) ha valaki,akkor ő aztán átlátja ezt a katyvaszt, amit orbán gerjesztett. Bokros azt mondta, hogy az teljesen kizárt dolog,hogy év végére egyszámjegyű lesz az infláció. Az inflációt épp az ársapkás cuccok gerjesztik. A megoldás szerinte is az ÁFA csökkentése lett volna. Na de ez a banda itt a nyakunkon?! Szakértők nélküli konda
Nessy
@csipetke: A szakértelem bolsevik huncutság ( by Csurka I.) Ergo pártunk és kormányunk esetében bármilyen beosztásban tilos! Csak az lehet miniszter, aki felügyelt területről semmit sem tud, nem ért hozzá, még laikus szinten sem.
ómió
@Eladott Ország: Látod, milyen "ügyesek" a brüsszeli korruptbolsi efftársaitok! Nem létezik olyan, aminek az árát ne lennének képesek "felszankcionálni"! És van még "szankcióötlet" a tarsolyukban bőven! Ursula efftársnő közvetítésével Biden efftársatok most tömte ki Washingtonban púposra! Lesz mit a "Zorbánra" hazudnotok, dögivel!
simmering73
A “hideg fej” azt jelenti, hogy amikor ez a fasiszta elnyomó bűnszervezet az országot és az emberek életét tönkreteszi, akkor se kapjon el senkit az indulat, senki ne akarjon itt Petőfi Sándor lenni, hanem maradjon “józan”, “hideg fejű”, és fogja be a pofáját, lapítson, és százszor gondolja meg, hogy elzavarja-e az országot megszálló, kirabló, elnyomó maffiát. Mert ők “a magyarok”, aki nincs velük, az nem magyar. Magyarnak lenni annyit jelent, mint keresztényfasisztának lenni.

A “magyar szív” nyelvtanilag annyit jelenthet, hogy egy magyar ember szíve, amely biológiailag nem különbözik más nemzetiségű emberek szívétől. Az ő szótárukban azonban a “magyar szív” azt jelenti, hogy a “keresztény-nemzeti”, antiszemita és fasiszta ideológia és hamis nemzeti identitás támogatója, amivel az országot kisajátító zsarnoki hatalom, az Orbán-féle elnyomó, vérszívó csürhe azonosítja magát. A NER-féle “magyar szív” mindennek az ellentéte, amit a felvilágosodás, a polgári és emberi jogok, a szabadság, az emberhez méltó élet, amit 1848 jelent.
nepszava.us/a-keresztenyfasizmussal-azonositott-magyar-sziv-1848-es-az-emberi-szabadsag-ellentete/
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:30 ☺ Az Unió legkorruptabb országa Magyarország és a legszegényebb Bulgária után. Vajon miért is fagytak be az EU-s péncsapok csak hazánkat tekintve?! Mert mindenki hülye, csak a bűnmöző román cigányod a helikopter. Javaslom, hogy az illiberális posztkommunista bandáddal húzzatok el kipcsakföldre , Ázsiába!
Olvasom, hogy az ország 2/3-a ködben van. Nehéz eldönteni, hogy ez most időjárás - jelentés vagy politikai hír. Csak annak okoz gondot a kérdés eldöntése, aki már rég leszokott a gondolkozásról! A karmelitába van sűrű köd, agyilag.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/280126549_1339228559890381_1150500361437628541_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=AIG3PdlpaocAX8c_eIB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDPpbxOxILAdY1r0kEv3ruTMP97DbcnQTkIhbKQWCL4QQ&oe=64146360
Aki Én
@ómió: És az miért van, hogy már vagy félévvel a háború előtt, szankciókról nem is beszélve, nálunk már ársapka volt?
De azóta is nálunk a legdurvább.
Te tényleg ennyire agyhalott buta balfasz vagy?
Te beteges hazudozó komcsicska!
ómió
@Aki Én: Mire volt ársapka fél évvel a háború előtt, bolsiék fajkreténje!? Ne a tetves komcsicskaságodat próbáld rám hazudni, hanem ezt hazudd meg nekünk!
ómió
@Eladott Ország: Mert a fekálbolsi fajtád úgy hazudja, azért lennénk az Unió legkorruptabb országa? Kevés lesz ez ahhoz, idiótája! A "lecsúszásunkat", viszont, sikerrel "kivívtátok" a "nyócévetek" alatt, tudod: amikor "elkúrtuk", államcsőddel inkluzíve! Még, ha ezt az önnön tetves komcsicskaságotokkal együtt hazudnád is másokra! Amúgy meg, majd, ha eszed is lesz, könnyedén el fogsz igazodni a köd és a napsütés relációjában is!
Aki Én
@ómió: Nézz utána, te tájékozatlan, hazudós komcsicska. Amiről nem tudsz, az nincs, te buta balfasz?
ómió
@Aki Én: Már meghazudni se vagy képes, bolsiék elmebetege!? Inkább a tetves komcsicskaságod másrahazudása köti le efftársi tetvességedet?
balos
@szópó-ómió:családi kirándulást ajánlok a kipcsakokhoz,hogy értsd az élet lényegét!A putyin segge illetve minden segg nyalása uncsi!maga 1 jól fizetett hullarablónak a fattya! Holnap meg vonulj fideSS marhája a cöfösökkel a picsába!
Aki Én
@ómió: Nyugodjál már békében, te agyhalott komcsicska!
Ha meg nem nézel utána, mert tudod, hogy mit találnál, akkor kussolj, te agyhalott balfasz!!!
ómió
@Aki Én: Már megint agyhalott komcsicskát láttál a tükörben, bolsiék elmebetege!? Annyit nem vágsz, hogy ezt megelőzendő kerülnöd kell a tükröt!? De, hogy már valamit meghazudni is impotens legyél, azért, az már az elmeosztályi "efftársi maximum" kell hogy legyen!
ómió
@balos: Te kívánd csak Bite efftársadat, ahogy eddig is! Őt leszopva mindjárt le is nyugodsz, bolsiék aberráltja, majd egy kiadós pihenőre mindjárt be is költözhetsz a Böszmeánusz nevű "menedékedbe"! Azt végignyalva még majd pár kilót is "felszedhetsz"!
Aki Én
@ómió: Nyugodjál már békében, te agyhalott komcsicska!
Ha meg nem nézel utána, mert tudod, hogy mit találnál, akkor kussolj, te agyhalott balfasz!!!
balos
@szópó-ómió: Már előre tudom,mikor válaszolsz,hogy megérkezett a heti fos a szádba!Jó étvágyat a benne található pelenkához a rühelkétől!
ómió
@Aki Én: Már megint a tetvesbolsi agyhalott komcsicskaságod másrahazudásán "szorgoskodsz", bolsiék elmebetege!? Inkább kérj magadnak egy friss szedálást ott az elmeosztályon!
ómió
@balos: Látom, már büfögsz a Böszmeszartól, amit összenyalakodtál, bolsiék fajkreténje! Akkor, itt az ideje Bite efftársadat felkeresned egy leszopása erejéig! Ne feledd: az neked való "efftárskonform anyag"!
balos
@szópó-ómió:Szerencséd,hogy a józsi a feleséged,mert 1 okos nő téged már lesem szarna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.