Elhúzódó háborúra számíthatunk a miniszter szerint, továbbá a Nyugat mindenkit bele akar préselni a háborúba.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) hagyományos jótékonysági bálján a Testnevelési Egyetemen 2023. február 17-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Szerinte a Nyugat eldöntötte, hogy nem lokalizálja, hanem általános érvényűvé emeli a konfliktust.
Ma Európában már ott tartunk, hogy szinte elfogyott a béketábor és mindenki háborúra készül. Kivéve minket, magyarokat Van a történelem jó és rossz oldala, állást kell foglalni
- nyilatkozta az Indexnek.
Most már ott tartunk, hogy részt kell venni, be kell szállni a szankciók megszavazásával, majd pénzzel, aztán csak védekezésre alkalmas eszközökkel, majd most már azt látjuk, hogy Leopard harckocsikat küldenek, és jönnek a vadászrepülők is, és ha így megy tovább, katonák is kellenek majd, ha elfogy az ukrán emberanyag. Ez is egyfajta eszkaláció, és a végén ott találja majd magát Európa a háború közepén
– mondta Szalay-Bobrovniczky.
A miniszter úgy látja, Ukrajna nem a képlet megoldása, hanem a képlet elszenvedője. Ukrajna nem tud dönteni saját sorsáról, mások rendelkeznek róla.
Az Amerikai Egyesült Államok döntése nélkül nem lesz béke – ezt ma már mindenki tudja. Ezt elmondtuk már hónapokkal ezelőtt is, csak akkor még erről nem lehetett beszélni, ezért az igazságot kitalációnak bélyegezték azok, akik ma büszkén vállalják, hogy az Amerikai Egyesült Államok, a Nyugat, a „szabad világ” támogatása nélkül Ukrajna már rég elvesztette volna ezt a háborút.
- tette hozzá, és a fegyverszállításokkal kapcsolatban elmondta: ez egy olyan cölöp, amit nem lehet kimozdítani a helyéről.
89 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Itt is posztol pár baromarcú ruszki!
Te akkora [email protected] vagy, hogy már csak egy szökőkút hiányzik a fejedről!
Ukrajna védi a hazáját. Tudod, ezt hívják úgy, hogy honvédő háború...
zrinyi szigetvárnál megadta magát a töröknek? te tehén, milyen magyar vagy te?
Ez egy normális emberi dolog, bármikor más ügyben is.
Hogy mi miert az oroszokat támogatjuk...?
A béke hangoztatása az oroszok oldalát támogatja.
Biztos, hogy harmadszorra is a rossz oldalára kell állnunk?
1848-ban a magyarokat is "idegen " országok birták rá a szabadságharcra, nem is beszélve 1956-ról.
Ennyire le kell mennyi a béka sej-haja alá? Meg kell békiteni a cárt valamiért? Az sohasem jut eszetekbe, hogy az orosz cárt szólitsátok fel távozásra? Nem, az nem. És ez tartja magát "honvédelmi" miniszternek- akkor, amikor a "honvédelem" szó semmit sem jelent számára.
Apelláta nincs, mi ezer éve ezt a földet tapossuk, s a mindenséggel mérjük magunkat. Előttünk a végtelen, mögöttünk a világ, az utat fénylő csóvaként maga Orbán Viktor mutatja, még Isten sem hoz döntést az ő tanácsai nélkül.
2023, március idusa, Magyar Elmegyógyintézet Erdélytől az Alpok aljáig.
Menjetek harcolni vagy küldjétek a gyerekeiteket.
vagy itthon szétlőve védekezzen .. védje a ?idó származású ?igány vaccinázatlan szarokat ?
... akik eszközként tekintenek rájuk ?
... a fogyatékosok ...
... a műveletlenek ...
... a megvezethetőek ... stb ...
Testnevelési Egyetemen
" hagyományos jótékonysági bál "
Bevakcinázva jobban megy a sport ... "egy kis jótékonyság"
Ingyen van .. van lélegeztető gép is .. lessz katéteres vérrögoldó ... lesz minden .. szintetikus protein daráló ...
vérátömlesztő berendezések ... Lesznek ... Új fogyasztók, új gyógyszereket fogyasztva, új időpontokra várva ...
Sajnos az ukránok nem nézték meg, hogy mi hogy jártunk a nyugattal 1990-től. Pedig ott volt a példa. Ők pedig nem "csak" az iparukkal, gazdaságukkal, pénzügyi rendszerükkel fizettek, náluk a számla annál sokkal vastagabb: a lakosságuk min 25-30%-a elvándorolt, a teljes földterületük 2/3-a, a teljes iparuk, a lelőhelyek, kiaknázható kincsek el lettek adva már 2022 előtt, biolaborok, kísérletek. Semmi sem írja le őket jobban, mint az elnökeik nagy része akkor tanult meg ukránul, amikor elindult a választásokon. A mostaninak 800 millió dolláros magánvagyona van. :)
Erre jött még újabb 5 millió akik elmentek, meghalt több 100 ezer, szennyeződött a föld (aminek nagy része már amerikai vagy szaúdi), szétlőtt infrastruktúra.
Ha tippelnem kellene: az ukránok ki fognak halni... a területükön majd osztoznak a lengyelek (talán ezért is szítják ennyire a balhét), a románok, az oroszok, stb.
Ami pedig megmarad, az egy jól koordinálható, gyökértelen, nemzetközi gyarmat lesz.
orbán tátott szájjal rohangál a faszerdőben, utána a nyalonc emberei, aztán a hívei.
Mindegyiknek jut a pofájába egy-egy.
Slava Ukraini!(Dicsőség Ukrajnának!) Tisztelet a hősöknek!
@kereső: mellé csatlakozom. Jó hogy jöttél:) Gyere, gyere.
Ti ketten vagytok @Nyírfa: -val akiket olyan jó olvasni.
Az orosz meg azt azt mondja- nincs Ukrajna, nincsenek ukránok- és én jogot formálok arra, hogy ezt az országot eltöröljjem, az ország népeit kiirtsam, és jogot formáljak erre a terülletre- mint, orosz élettérre.
Olyan ismerős - ezt tette anno hitler is.És, mond csak mi lett volna az oroszok, a szovjetúnió népeinek sorsa, ha az usa- mert semmi érdeke nem fúződik hozzá, és Európa messze van, meg egyébként is kommunisták- nem támogatja a sztálini szovjetúniót honvédő!!! háborújában a hitleri hadsereg ellen a kezdetektől fogva. Lenne oroszország- az urálon túl, rabszolga sorban élő népekkel.
Menjünk harcolni? Mi csak az olyan sötétek ellen, és az általatok terjesztett sötétség ellen tudunk- leginkább szavakkal harcolni, amit ti terjesztetek. És, nem, nem fogom be pörös számat az általatok terjesztett sötétség, a gonosz ellen.
Milyen rövid voltam!!!
Nem kell ezt túlbonyolítani!
A másik oldal érdekeit is nézni kell.Ha nem, akkor sajnos ez van.
"Ha tippelnem kellene: az ukránok ki fognak halni.."
Tényleg?? Mind a 40 millióan? Ha orbánon és seggnyalóin múlna akkor tuti.
Szerintem ne tippelgess.
A magyar föld - jelentene neked valamit?
Olyannyira jól sikerült, hogy míg 2022 tavaszán, nem sokkal Moszkva Ukrajna elleni háborújának kirobbanása után a magyar társadalom TÖBBSÉGE háborús bűnösnek tartotta a szuverén, független Ukrajnát lerohanó Vlagyimir Putyint – és ez egyáltalán nem mond ellent annak, hogy 2022 tavaszán több mint három millió ember azért szavazott Orbán pártjára, mert elhitte neki, hogy ez az egyetlen módja a Vlagyimir Putyin háborújából való kimaradásnak -, fél évvel később a magyar társadalom már nem tartotta háborús bűnösnek Vlagyimir Putyint. Különösen a Fidesz, illetve szélsőjobbos elvtársaik, a Mi Hazánk táborában romlott jelentősen a Nyugat-barát narratívák elfogadottsága, és erősödött ezzel párhuzamosan az Putyinnal szembeni szimpátia. Bármennyire igaz, hogy az ország jelentősen kedvezőbb helyzetbe kerül mind az EU, mind a NATO által, bármennyire igaz, hogy a nyugati világhoz tartozás a (mindenkori) kormány teljesítményétől, minőségétől, erkölcsi és szakmai felszereltségétől és többé vagy kevésbé korrupt céljaitól függetlenül egy magasabb életminőséget jelent, ma már ez egyáltalán nem alapvetés, egyszerűen már nincs róla társadalmi konszenzus. Magyarország kormánya a propagandagyára segítségével ma már kvázi kitáncolóban van mindenből, ami eddig nemzeti minimum volt."
kolozsvaros.com
40 millió 1991-ben volt. Azóta elment cca 15 millió onnan, most 5 millió az 1 év alatt, a maradék cca 40%-a pedig orosz, lengyel, román, magyar, stb. Ha vesszük, hogy naponta cca 20 ezer távozik az EU-ba, a fronton meghal a fiatal generáció, és még tart a háború cca 1-2 évig, mennyi is fog maradni?
Ki fog visszamenni a szennyezett földre nyugatról?
Nos, ezeket kellene átgondolni.
Nem csak neked, hanem az ukránoknak és nyugati hóhéraiknak elsősorban, akik üzleti érdekből küldik őket a vágóhídra.
Ő nem küldi vágóhídra a fiatalokat??? Tényleg mintha egy másik moziban ülnétek. Annyira hányingerem van már attól, hogy Ukrajnát ekézitek szidjátok köpdösitek. Hát milyen emberek vagytok ti? Milyen ember vagy te??
Még hiteles!!! hivatkozást sem tudtok- majmok!
De osszák az észt. Már amennyivel rendelkeznek. Tehát a semmit.
HAHAHAHA
van bőr az arcodon
HAHAHA
1. " Putyin nem hóhér ugye??? "
Nem tartozik ide, és nem is mondtam ilyet. Arra válaszolj, amit írtam. :)
2. "Ő nem küldi vágóhídra a fiatalokat??? "
Ha az ukránok helyzetéről vitázunk, akkor az nem érv, hogy Putyin bezzeg mit tesz, mert ő az orosz népnek tartozik felelősséggel, majd ha Oroszország lesz a téma, akkor mondd, de addig pls.
3. "Ukrajnát ekézitek szidjátok köpdösitek."
Hol köpdöstem Ukrajnát? Ja, sehol, de tisztán látom a helyzetét, ami pedig az, hogy nem győzhet. Ugyanis ha majd minden nyugati fegyvert kipróbáltak, akkor szépen el fogják felejteni, ahogyan Afganisztánt, a kurdokat, vagy éppen Vietnámot is lehúzták a klotyón.
4. " Tényleg mintha egy másik moziban ülnétek"
Ebben igazad van. Az én mozim neve, hogy nem hiszem el automatikusan, amit a hírekben mondanak, utánanézek, utánagondolok, mert elég gyászos, hogy már sokadjára etetik meg a világgal ugyanazt a lózungot, nevezetesen, hogy ki az aktuális gonosz és kit kell imádni, és ellenvéleményt nem tűrnek.
És ahogyan te sem, mert akinek más a véleménye, attól "Annyira hányingerem van már", írtad nekem.
Szomorú.
Azt írtad: "az ukránoknak és nyugati hóhéraiknak elsősorban, akik üzleti érdekből küldik őket a vágóhídra." Erre válaszoltam. Nem érted vagy mi?
Afganisztán, Vietnam meg a kurdok messze vannak. Ukrajna meg itt van. Kicsit más a helyzet.
Miért nem mondjátok hogyha Putyin kivonulna akkor vége lenne mindennek és ránk szállna az áhított (orbán által is) béke . Ukrajnában a hazájukat védik a betolakodó aljas szemét rohadék Putyinnal szemben. Az orosz kiskatona miért is hal meg a fronton? Miért kéne "megetetni " azzal ki a gonosz ??? Én tudom és hál istennek még jó sokan tudják.
Nem attól van hányingerem ha másnak más a véleménye hanem ha ilyen embertelen.
Széles mosollyal köszönöm! :)
És @kereső: se barom. A lába ujjáig se érsz fel te szerencsétlen. Te csak legeljél.
Tehát ha a vieteket irtják, akkor az mehet szabadon, de ha a szomszédban van gyilkolászás, akkor már nem mehet? De ha így van, akkor mi a helyzet Szerbia NATO bombázásával? Akkor ott miért nem segítettünk, vagy segített Németország a megtámadott szerbeknek?
"Már bocs de ha Ukrajnáról írsz akkor az oroszokról is szót ejthetünk nem? "
De Putyin emlegetése teljesen mellékes abból a szempontból, hogy az ukránoknak mit kellene tenniük, mert nem Putyin az, aki eldöntötte, hogy reagáljanak.
"Miért nem mondjátok hogyha Putyin kivonulna akkor vége lenne mindennek"
Azért, mert nem lenne béke, ahogyan nincs béke Irakban, vagy pl Boszniában, Koszovóban is ottmaradt egy hatalmas puskaporos hordó. Az, ami az egészet elindította nem szűnne meg azzal, hogy "Putyin kivonul", mivel nem ott kezdődött, hogy bevonult.
"Ukrajnában a hazájukat védik a betolakodó aljas szemét rohadék Putyinnal szemben. "
A Donbass nem az övék, a Krím is csak annyira, amennyire a románoké Erdély. Amúgy pedig lényegtelen, ha a harc közeben kihalsz és a korábbi földje egy sivatag lesz.
" Az orosz kiskatona miért is hal meg a fronton? "
Lényegtelen a korábbi kommentem szempontjából. Nem ide tartozik.
"Miért kéne "megetetni " azzal ki a gonosz ??? "
Kérdezd a nyugati médiát, aki anno mondta, hogy Szaddam, Kadafi, Aszad, meg bin Laden a gonoszok és le kell rohanni ezért országokat.
Most az oroszok a gonoszok szerintük, pedig nem csináltak mást, mint a jenkik, britek Irakban.
"Nem attól van hányingerem ha másnak más a véleménye hanem ha ilyen embertelen. "
Az nem embertelenség, ha én tisztán átlátok a nyugati kétszínű magatartáson.
Neked valamiért nem tűnik fel, hogy ugyanaz a média most azt mondja, hogy aki támad az a gonosz, de 2003-ban még azt mondta, hogy az a gonosz, akit megtámadott az USA és UK.
Egy a fix. Az igazság odaát van.
Szia.
Te meg hazudol,mint a novák csicska katalin ablakpuculás közben.
"A történelem szomorúan ismétli önmagát. Ki gondolta, hogy a XXI. század Európájában ismét aktuális lesz egy 1940-es beszéd? - "Azt kérdik tőlem, mit fogunk tenni? Ezt válaszolom: háborút viselünk szárazföldön, tengeren és levegőben a legjobb képességeink szerint, és mindazzal az erővel, amit Isten adni tud nekünk. Háborút viselünk egy szörnyűséges zsarnok ellen, akinek a bűneinél nincsenek sötétebbek az emberi bűnök történetében. Ezt fogjuk tenni. Azt kérdik tőlem, mi a célunk? Egyetlen szóval válaszolok: a győzelem. Győzelem mindenáron, győzelem minden szörnyűség ellenére, győzelem, legyen a hozzá vezető út bármilyen hosszú és nehéz, mert győzelem nélkül nincs túlélés." - Sir Winston Churchill azt is mondta a brit parlamentben, hogy "Nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket, könnyeket" - ez zajlik most Ukrajnában, honvédő háború, a beszédet nagyjából Zelenszkij is elmondja, nap mint nap. Most nem Hitler, hanem Putyin ellen zajlik az önvédelem, az ukrán haza védelme. Anno a II. világháborúban Európa nem tudott volna felszabadulni, ha az Amerikai Egyesült Államok nem segít... Ma a fidesz politikusai, a kormány kvázi azt üzenik "békepolitikájukkal", hogy az USA-nak nem kellett volna fegyvereket küldeni, harcolni, és Európának letett kezekkel, békésen meg kellett volna adni magát az országokat véresen letipró hitleri Németországnak. Ez elfogadhatatlan."
Képzeld el, olvastam a @Namely: nek 13.56-kor írt válaszodat, és azóta itt ülök, és gondolkodom, hogy mit írjak. Mert, amit gondolok ezzel a szélsőjobboldali alakkal kapcsolatban, akinek hideg a feje, és fekete bakancs van a szívében, azt szégyellném nyilvánossá tenni, de annyira meg vagyok ütközve, hogy, ha dagogva is, ha keresve is a szavakat, valamit mondanom kell.
Azt hiszem, azzal, hogy irtózom a náciktól, és, hogy valószínűleg képes lennék fegyvert fogni ellenük, ha előállna a II. világháborúhoz hasonló történelmi helyzet, ki is mondtam, amit érzek.
Ez esetben itt.
Azon mindenesetre gondolkozz el, hogy a te tömegpszichózisod mennyit használt az ukrán népnek, amikor vége lesz a fegyverbörzének.
Persze tudom, mindent meg lehet magyarázni: az is Putyin hibája lesz. :)
en.wikipedia.org/wiki/Iraqi_conflict_(2003%E2%80%93present)
Tegnap írtam @csak úgy...: egy kommentjére, hogy utáltam, amikor egy kolleganőm, akivel egyébként bizalmas viszonyban voltam, el kezdett zsidózni. Még szocializmus volt, de már erősen felhígulva, és egyre szabadosabb vélemények láttak napvilágot. Akkor történt meg először, hogy félelmet éreztem, hogy annak a borzalomnak, amire az emberek képesek voltak a harmincas, negyvenes években, még nincs vége. És jött a rendszerváltás, jött Csurka és Torgyán , és felbukkant a Soros-alomból a fidesz. Nem veregetem a vállam, hogy előre láttam. Inkább féltem, hogy ez , aminek hosszú évek óta a tanúi, elszenvedői és résztvevői vagyunk, bekövetkezik.
Addig pedig gyűjtögetnek,- tőlünk,bár némelynek nem kell mindenünk,- például a tükrünk?
Tehát a vágóhidat, amiről fent írtam, a jenkik, de a vágóhíd már 2014-től jelen volt.
Ha jól tudom elvileg azért bombázták Szerbiát anno, mert irtották a koszovói albánokat. Akkor miért nem bombázták Ukrajnát, amikor irtotta a saját állampolgárait a Donbaszban, Dél-Ukrajnában? Hol maradt az emberi jogokra, kisebbségi jogokra oly' érzékeny EU, USA, amikor az ukránok állapotos orosz nőket akasztottak Odesszában, vagy amikor megszületett az ukrán nyelvtörvény, bombázták az orosz civileket a Donbaszban?
Nem kell tippelgetned, én magam mondtam el. :)
"örülök, ha valaki kifejti a dolgai"
"Kiveszett az emberség. A náci ideológia tarol"
Akkor értő módon kellene elolvasnod.
Csináljuk együtt:
miről szólt az eredeti kommentem? Arról, hogy az ukránok egy értelmetlen harcot vívnak. Ez mitől "nácizmus"?
Ezt magyarázd meg elsőnek.
Nem úgy volt, hogy az oroszok megtámadták őket?
,,az ukránok egy értelmetlen harcot vívnak."
mikor hasra is feküdhetnének, igaz?
Az ukránok akkor kezdték "írtani" az oroszokat, mikor 2014-ben a kis zöld emberkék segítségével önálló "köztársaságokat" alapítottak Ukrajnában, nem békés úton...
A honvédelem az ilyenek számára tabu...
Mert ha igen, akkor egy kissé beteg vagy és kezelésre szorulsz. És növessz Hitler bajszot.
A nyugatnak pedig azonnal embargót kellett volna bevezetnie az ukránok ellen, meg szankciókat, stb. Vajon miért nem tették? Pedig amikor a szerbek tették, a Nato azonnal lebombázta őket. Érdekes, az ukránok esetében nem tették. :)
"Remélem nem támadja meg kis hazánkat senki, mert az ilyenek mint namely elsőként menekülnének mint patkányok a süllyedő hajóról!"
Két dolgot keversz:
1. Értelmes harc (amit meg is tudsz nyerni)
2. Értelmetlen harc. Nos a jelenlegi az, ugyanis nincs olyan szcenárió, ahol az ukránok győztesen kerülnek ki.
Amúgy meg ti, a nagy ellenállók miért nem mentek a Donbassba harcolni a demokráciáért? :D ja, mert a billentyűzet mögött vagytok kemények. :) A te fajtád az, amelyik fűti az ukránokat: elvégre nem ti égtek halálra, nem a ti földeteket teszik tönkre. Fent le is vezettem. Olvass és értelmezz.
Új hozzászólás