Kiemelkedő fontosságot tulajdonít a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatnak nemzetgazdasági szempontból Orbán Viktor kormánya.

Tanárok és orvosok helyett a kamionosoktól félnek Orbánék

Hirtelen fontos lett a kamionos napidíj emelése Orbánéknak. Forrás: Pixabay

Az ágazat a GDP 5 százalékát, míg a foglalkoztatottak négy százalékát adja, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosítva – állítja hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A dráguló üzemanyagok, és a brutális magyarországi infláció versenyhátrányt eredményez a 2015 óta változatlan napidíjak miatt, amit a járművezetők jellemzően élelmiszer vásárlásra szoktak fordítani.

A Covid-válság előtt az európai uniós rangsorban a 8. helyezést érte el Magyarország a nemzetközi fuvarozási teljesítményt vizsgálva, jelenleg már csak a 12. helyen állunk – írja az MTI a tárca közleménye alapján.

A további piacvesztés, a bérverseny, valamint a 10 ezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a kormány az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva. Az adómentes napidíj belföld esetén három helyett napi kilencezer forint lesz, külföldön pedig hatvan euró helyett 85.

Az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy javul az ágazat versenyképessége – írta a GFM.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
tanárok és orvosok nélkül nincs jogsi, tehát söförse...
a félanalfabéták ,hogy mennek át a kresz vizsgán , a kukáknak adnak a dokik alkalmasságit?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
...á dehogy,- félnek ők bárkitől,- talán csak az igazságtól,attól az egytől?
ómió
@puszt: A gyeplőt" efftársiasan "közéjük dobva" meg, ugye, kizárólag "felvirágozni" szoktak!?
Németh István
@csak úgy...: @Maxipocak: @Lepényleső: @Toller Béla: @Peller Anikó: a büdöske II.;@Eladott Ország: > a tiszta víz szindróma> ti valamihez de főképpen semmihez - ez egy elég megbízható nagy szakmai tudást igénylő terület - tehát ezekhez nem értetek, még csak rálátásbeli affinitá-saitok sincsenek! Tehát primitív állatok vagytok miként a kölyök-kutyák ugattok a nagyvilágba, de okosodni nem konveniál! Tehát ezért is maradtok buta képzésre szoruló állatok! Tanulni-tanulni-tanulni >> már a Lenin elvtársotok is megmondta! Hiába húzzátokaz időt, csak hülyébbeklesztek! meg szemetebbek, amely állapot akutyák likvidálásához vezet - mert megvadúlhatna az pedig nemkívánatos! Értitek ??? > a hülyék egy idő után a saját hülyeségeikbe belezavarodva válnak közveszélyessé! Ezért írtandók!!!
A lényeg> az usa-nató armada az agresszor aljas csőcselék takarodjon Európából, és az Eu. vezetése a háborús bűnös BŰNSEGÉD; a börtönbe - akasztásilag! > ajánom a szöveget az usa nagykövetnek is > kapja be!
balos
@csak úgy...: Mit gondolsz,miért van annyi állatnak jogsija?Mert nincs alkalmassági vizsgálat stresszes eseményekre!Pedig ennyi "túlképzett" gyilkos már rég volt az útjainkon!Lassan annyian lesznek,mint felső megvezetőink!
TITO
@ESCOBAR: S mi lesz vendéglátósokkal, akik most ebből élnek? Megáll, fogyaszt, pihen...
ESCOBAR
@TITO: Okos érv! Azonban 1 kamion egymaga annyi terhet ró az adott útra, amin végighalad, mint 60 ezer db személygépkocsi egymás után összesen!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.