Egyre szűkül a szélsőjobboldal bázisa a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta.

Most lett elegük a magyar náciknak: minden témájukat ellopja a Fidesz

Idegben van a szélsőjobb szcéna, annyit lop tőlük a Fidesz. Forrás: Pixabay

Domokos Endre János, a Pax Hungarica Mozgalmat 2017-ben feloszlató újnyilas vezető szerint,

ha ugyanazt mondjuk, amit mindig is mondtunk, tíz vagy húsz évvel ezelőtt, arra ma mindenhol azt sütik rá, hogy fideszes vagy.

A hungaristák legfőbb témáit, egyszerűen kisajátították Orbánék. A bevándorlásellenesség, az euroszkepticizmus, a Soros-kampány, a nacionalizmus, az állam mindenhatóságának tisztelete ma már nem csak a szélsőjobb eszköztárában szerepel – írja a hvg.hu.

A nyilas korszak, a náci ideológia viszont ad még muníciót a hungaristáknak – Domokos is máig Szálasi-hívőnek vallja magát –, s ehhez kapcsolódóan a demokratikus keretek elutasítása és az erőszak kultusza az, ami a szélsőjobboldal táborába vonz egyes embereket.

A Mi Hazánk Mozgalomnak sikerült parlamenti mandátumokat is szereznie: ők úgy szélsőségesek, hogy a párt köreiben a kifejezett nyilas- vagy náci szimpátia nem jelenik meg.

Forrás: hvg
Fotó: Pixabay

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@Maccska: Mi köze ennek ahhoz, hogy ma Magyarországon fasizmust épit az állampárt? Semmi. Csak azért, hogy irj valamit- kár volt megszólitanod. Nem mellesleg , lehet, hogy olaszországban vált a legjellemzőbbé mussolini révén- azért a magyar horthy korszakban is találni jellemzőket. Az olaszoknál ugyi a "szabadkőmúvesek" voltak az üldözendők, nálunk meg a zsidók. Európa első zsidó törvénye is itt született- még ha ti a numerus clausust nem is tartjátok annak.
Ma Magyarországon, a liberális az üldözendő "zsidó", a mellett, hogy nagyban zsidóztok- és az állampárt tűri, bár szóban azt mondja, hogy "zérő tolerancia", meg" piszi".
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Namely
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
a folyton zsidó segget nyaló Fidesz, mint aki ellopja a nyilasok főbb témáit :DDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Persze miért is lepődnénk meg azon, hogy a hávégé nem tudja mi az, hogy "náci", "hungarista"...
de várjunk csak, tudják ők, csak szándékosan rosszul használják, hogy azt, aki euroszkeptikus, vagy meg meri kérdezni, hogy "ugyammá, miért lenne azonos joga valakinek, aki most szökött be a kerítésen?", vagy megkérdőjelezi az gyerekes libsi dogmákat, pl "minden ember egyenértékű", vagy "minden ember egyedi és gyönyörű", akkor arra rásütik a bélyegeket "náci" "rasszista" "homofób" "hungarista", stb.
Kényelmesebb, mintha az igazat mondanák: "van esze".
Yoda69
A fideSS egy moslek-part, felszivta magaba az osszes selejtes kreten faszt, kezdve a kommunistakkal, a bolsevikokon at, az al-keresztenyeken keresztul a neonaci fasisztakkal bezarolag. Kihagytam valakit?
Horizont
Szálasi hívő??? Ezt a kis pondró tanult történelmet??? Hogy rohadjon meg az ilyen.
Itt sír, mint egy fürdős kurva, hogy a fidesz elvette a homokozólapátját. Beszarás.
Aki Én
@Namely: Nem, nincs esze. Ezért szélsőséges.
Ehhez nem kell nácinak hívni, habár kedvelik a náci jelképeket.
Mint minden szélsőséges, a jobbos szélsőséges, nacionalista..., ostoba, egysíkú, megtéveszthető.
Ők azok, akik fejjel lefelé teszik fel a Nagy-Magyarország térképet, belesülnek a Himnusz éneklésébe...
Hát, mondjuk úgy, hogy nem az eszükért szeretik őket, nem is a felső tízezerből jönnek, leginkább alulképzettek. Nyilván ezek fogékonyak erre. És ez nem azon múlik, hogy te ezt érted-e.
Mihazánkosként, nyilván nem annyira.
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD...
csak úgy....
@Namely: :DDDDDDDDDDDDDD :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
egy nyomtató lónak több esze van mint neked,pedíg ö csak körbe-körbe lépeget!
ómió
És mit szól ehhez a nácikat külön képviselő Maki efftárs!?
csak úgy....
azért ez egy kurva nagy szégyen a keresztényi fidesz számára,ha már a vérbeli náci panaszkodik, hogy elvették a "szerszámát" ! :)
KisTehen
"Egyre szűkül a szélsőjobboldal bázisa" ... a DK mindent felszív
Maccska
@csak úgy...: Pár hónapot hagyni kellett volna Szálasinak.
Németország több évet nyert.Most ennek köszönhetően vezetik Európát.
csak úgy....
@Maccska: sejtem mire gondolsz,- nem tudom ,hogy 0rbán izraeli barátai, akik szintén szoktak itt olvasgatni, hogyan fognak rád reagálni, ha egyszer megtelt mosatéknál a listád!? :)
a németeknek van eszük a magyaroknak meg sose vót! csak nézd meg azt a hosszú listát,hogy mennyi zseni ,föltaláló,tudós ment külföldre a hazája butasága,fantáziátlansága,kicsinyessége miatt!
csak úgy....
@Maccska: az "magyar" nobeldíjasok 90 % zsidó, te seggfej! :)
Maccska
@csak úgy...: A németek kiirtották a zsidókat is meg a cigányokat is.Most már könnyen okoskodnak.
Magyarország mindig is egy toleráns ország volt.Modt erre fizetünk rá..

De ez települési szinten is érzékelhető.Az én városomban magyarok laktak több száz év óta.
A környező falvak meg svábok meg egyebek.A magyarok toleránsak,ezért tele vagyunk cigányokkal.A sváb falvak meg kulturált normális települések maradtak.
Ma már aki teheti a környező településekre viszi a gyerekét iskolába.
Ennyi a történet,te mocsok szarházi.
kereső
Tiltakozik még valaki, hogy ha azt mondjuk, hogy a fideSS fasiszta párt? És fasiszta államot épit a fasiszta állampárt- minden megnyilvánulásuk ezt igazolja. És akkor, most még a kis nácik is???Haj-jajj, nagy a baj.
Maccska
@kereső: @kereső: A fasizmus olasz ötlet.
Olaszország legnagyobb fejlődése a fasizmushoz köthető
Egyébként a fasizmus baloldali mozgalomnak indult.
Csak hogy képben legyél.
csak úgy....
@Maccska: te piszok szarházi , a németek idióták voltak mert volt egy ,még 0rbánnál is nagyobb örültjük, aki szellemileg és erkölcsileg megfertözte öket és gyilkos szadista állatokat csinált belölük, amit azóta is szégyelnek! -persze nem a hozzád hasonló, elenyészö bunkó réteg, az értelmesebbik és nagyobbik fele! ti bunkó magyarok ,szálasival az élen csak seggnyalói és segédgyilkosai voltatok a náci rohadékoknak, meg is lett az eredménye , a nácik után ruszki segget nyalhattatok!
te tudod egyáltalán,hogy mit jelent a tolerancia? :) -azt,hogy én itt leereszkedek hozzád a bunkó buta prolihoz!
kereső
@Maccska: Mi köze ennek ahhoz, hogy ma Magyarországon fasizmust épit az állampárt? Semmi. Csak azért, hogy irj valamit- kár volt megszólitanod. Nem mellesleg , lehet, hogy olaszországban vált a legjellemzőbbé mussolini révén- azért a magyar horthy korszakban is találni jellemzőket. Az olaszoknál ugyi a "szabadkőmúvesek" voltak az üldözendők, nálunk meg a zsidók. Európa első zsidó törvénye is itt született- még ha ti a numerus clausust nem is tartjátok annak.
Ma Magyarországon, a liberális az üldözendő "zsidó", a mellett, hogy nagyban zsidóztok- és az állampárt tűri, bár szóban azt mondja, hogy "zérő tolerancia", meg" piszi".
Horizont
@Maccska: 13:34
Kár hogy a moderáció lagymatag, mert ha nem az lenne úgy repülnél innen mint a sicc.
Ilyen mondatot leírni mennyire egy aljas szemétláda vagy!
"Pár hónapot hagyni kellett volna Szálasinak."
Szerintem neked halványlila fingod sincs mit "csinált" Szálasi. Buta vagy és szélsőséges.
jáger laszló
Jó tanácsom a náciknak,
1esüljenek a fidexszel vagy a mi hazánkkal és + van oldva ez a politikai anomália
Ne én oldjam már + ezt a kardinális kérdést!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
balos
@Maccska: Akkor,most az országunk tönkretevői baloldali-nemzethy-nyilasok?Minden attól függ,hogy hova akasszák az elkövetőt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.