A kamara szerint ez is azt mutatja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.

Két megyében is illegálisan dolgoztatnák az orvosokat a MOK szerint

Egyre súlyosabb dolgokat követnek el az egészségügy irányításáért felelős személyek. Forrás: Pixabay

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint több megyében próbálják önkéntes munkára kényszeríteni az egészségügyi dolgozókat. Miskolcon a kórház főigazgatója levélben adott utasítást az orvosok jogait korlátozó törvénysértésre. A Veszprém vármegyei irányító intézmény pedig utasításba adta, hogy

Azon időszakban, amelyben a munkavállalóval önként vállalt többletmunka megállapodás nem áll fenn – akár azért, mert megkötésre sem került, akár azért, mert felmondás következtében megszűnt – az érintett munkavállalót szakterületi támogatás, illetőleg fix díj címén juttatás nem illeti meg.

Mivel az egészségügyi dolgozók nem kényszeríthetőek többletmunka vállalására és a jogszabályok azt is tiltják, hogy közöttük az önként vállalt többletmunka alapján tegyen különbséget a munkáltatójuk, a kamara álláspontja szerint a fenti utasítás, amelyet veszprémi intézetek szervezeti és működési szabályzatába is beiktattak, törvénysértő – írja a HVG.

A központosított döntéshozatal nincs tekintettel a helyi munkaerőhelyzetre, a gyógyítók szempontjaira. A betegek ellátási biztonsága folyamatosan sérül amiatt, hogy kimerült, túlhajtott orvosok és szakdolgozók végzik ellátásukat. Az egészségügyi ellátórendszer működéséhez valódi, szakmai alapokon nyugvó, átlátható átalakítási terv szükséges, nem látszatreformok

– írja a közlemény.

A MOK tiltakozást indított az egészségügyi reform alaposabb átgondolásáért, és ennek jegyében arra buzdította a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendszerre érvényes szerződéseket, a kórházi doktorokat pedig arra, mondják fel az önkéntes túlmunka-szerződéseiket. Erre válaszul a kormány átnyomott az Országgyűlésen egy törvényt, amelyben eltörölték a kötelező kamarai tagságot.

A Publicus Intézet friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége egyetért az orvosok tiltakozásával. Még a fideszesek 43 százaléka is úgy látja, hogy a doktorok a betegbiztonság javításért küzdenek, és csak 33 százalékuk tartja felelőtlennek a tiltakozást.

Fotó: Pixabay

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
illegálisan dolgoznának az orvosok? ...nabaszki, akkor vagy a mok-nál hülye mindenki, vagy ez már a vég?
sokanvagyunk
Önkéntes orvosoktól ments meg uram minket... :)
Nessy
tIsztelt hölgyeim és uraim! Ezt jobb helyeken zsarolásnak hívják!
Maccska
A kamara az orvosi ellátás összeomlasztásán dolgozik.A DK érdekében.
Nessy
@sokanvagyunk: Mit gondolsz, amikor egy orvos az előírton felül vállal ügyeletet, plusz műszakot , miröl ír alá megállapodást!? Önként vállalt plusz munkáról.
Még szerencsére nincs olyan törvény, lehetőség, hogy 5 hét alatt valamelyik párt tótumfaktumból szakorvos legyen! :-))
NKF
A kamara tele van DK-s faszokkal! A MOK elmehet a picsába!
Philip Marlowe
"A Publicus Intézet friss közvélemény-kutatása szerint"...

Tehát hazugság az egész!
Ráadásul képtelenség!
Az ellenzék most az orvosokat felhasználva küzd, mint sertés a jégen.
Unalmas má ba+!
Peller Anikó
@NKF: A kamra meg a hozzád hasonló barmokkal, cukorfalat.
csak úgy....
faxa, fideszék kö kemény munkával szarrávágták az egészségügyet , csomó fiatal dokit külföldre üldöztek az idióta ötleteikkel és most mindenk hibás csak ök nem!
kedves fidesz hívek, gondolom majd az infarktusotok alkalmával is elégedettek lesztek a fidesz egészségügyi politikájával! -ha nem,akkor az pech..
justhpeter
Fognak ezek a parlamenti nemzeti keresztények még operálni is, de legalábbis szeretnének ! És ha nem fejetjük el ezeket a zsarolásokat, amikor eljön az idő, hogy döglődni kezdenek ők is, már nem lesz orvos aki megoperálja őket.
ómió
A MOK-os efftársak szerint így "píszí" hazudni!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.