A hivatalos magyarázat szerint „technikai landolás” okozta Orbánék toszkán kiruccanását. A pisai kitérő azonban a szakértő szerint nem felelt meg a technikai leszállás kritériumainak. Hadházy Ákos úgy számolt, hogy a kitérő 3-3,5 millió forintba került.

A magyar miniszterelnök február 27-én utazott el Egyiptomba, ahonnan március elsején indult vissza a Magyar Honvédség repülőgépével. A szerdai felszállást követően azonban a gép Toszkánában landolt. Az, hogy a honvédség repülőgépe nem rögtön Budapestre jött az egyiptomi fővárosból, hanem leszállt Pisában, egyórás kitérőt jelenthetett. Ezután a miniszterelnököt Firenze belvárosában fotózták le felesége, Lévai Anikó társaságában.

Sántít a kormány magyarázata a toszkán kiruccanásról: Orbán „technikai landolás” közben szállt ki Pisában a honvédségi gépből

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a kairói elnöki palotában 2023. február 28-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hadházy Ákos független képviselő Facebook-oldalán közölte, feljelentést tesz a miniszterelnök ellen. Szerinte ugyanis az, hogy Orbán Viktor a honvédségi utasszállító repülőgépet használta a toszkánai családi kiránduláshoz, kimeríti a Btk. 305. paragrafusát, amely szerint az a hivatalos személy, aki azért, hogy

jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen a) hivatali kötelességét megszegi, b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy c) hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hadházy Ákos levezetése szerint Orbán Viktor jókora kárt okozott, amikor Kairóból nem Budapestre repült haza egyenesen (kb. 2200 km), az állami tulajdonú repülőgépet a Kairó – Pisa – Budapest útvonalra „térítette el” magánprogramja miatt, így ugyanis a 160 fős utasszállító 3200 kilométert repült.

A képviselő úgy számol, hogy Airbus 319 típusú (604-es lajstromjelű) gép 1000 kilométeres kitérője minimum mintegy 3-3.5 millió forintos kárt okozott, mivel nem állja meg a helyét Gulyás Gergely miniszter érvelése, amely szerint Orbán Viktor csak kiszállt hazafelé, hiszen Pisa nem esik útba Budapest felé. Ezzel szerinte a hivatali visszaélés még akkor is megvalósult, ha a miniszterelnök megtérítené kerülőút költségét.

„Technikai landolás” közben szállt ki Orbán Pisában

Technikai landolás során szállt ki Pisában Orbán Viktor a hazafelé tartó kormánygépből

– ezt válaszolta az RTL megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ahogyan Gulyás miniszter úr a kormányinfón már világosan kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatáson volt Egyiptomban, onnan visszafelé egy technikai landolás során szállt ki egy olaszországi repülőtéren

– írták.

A szakértő szerint technikai landolás során az utas nem száll ki a gépből

Pető György pilóta, légiközlekedési szakértő az rtl.hu-nak azt mondta, hogy

akkor beszélhetnénk technikai leszállásról, ha nem eleve eltervezett volt az út megszakítása, illetve, ha Kairóból Budapestre szólt volna az útvonalterv, és legfeljebb néhány tíz kilométerre térnek ki, hogy leszálljanak egy repülőtéren.

Ilyenkor azonban utas nem száll ki a gépből.

"A technikai landolás célja lehet például, hogy a pilóta meggyőződjön arról, hogy nincs a repülés biztonságát veszélyeztető műszaki probléma. Ha Kairótól Pisáig szólt az útvonalterv, akkor az semmiképpen nem minősül technikai leszállásnak, az egy tervezett repülés” – jelentette ki a szakértő.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Stefano Bottoni Tweetje:
@stefanobottoni1
Azért jött Firenzébe, mert itt van Róza nevû lánya, aki épp Erasmus programmal a második félévet tölti az egyetemen (olaszul nem tud annak ellenére, hogy intéztek neki papírt). Állítólag nem rossz a Ponte Vecchióhoz közel bérelt lakás, bár egyetértek: nem könnyû ott parkolni.
Tweet idézése
juteszembe ✸
@juteszembe
·
márc. 7.
Hallod bró egyszer lenne benned annyi betyárböcsület, hogy kiállsz és legalább megköszönöd nekünk adófizetőknek bazmeg, hogy finanszírozzuk a hitvány értéktelen életed és mihaszna ingyenélő családod... @PM_ViktorOrban #Fidesz #Orbán #highlife #korrupció

Hogy úgy mondjam ennyike.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Alfa
@Shikari: @ómió: kecskebaszók nem csoda hogy hazudtok ,hiszen az örökké igazmondó geci gazdátok mindíg azt csináljs
ómió
@Aki Én:Ha valamit képtelen vagy megérteni, akkor mindig a másikat "balfaszozod" onnét az elmeosztályról, bolsiék agyhalottja!? Igényelj magadnak donor kutyaagyat, hogy legalább a magadéit felismerd!
Alfa
nem sántít az...hanem egyenesen hazudik kamukeresztény módra
icegygenabro
@ómió: ezt hol olvastad kecskebaszó?? Ti vagytok akik kecskét kúrtok,kéred a videót róla??
ómió
@Alfa: Figyu, tehénbaszó! Most éppen a Böszme gazdád "hazudtunk reggel, éjjel meg este normatíváját" próbálod másokra hazudni!? Vagy az elmebajod már ennyit nem enged meglátnod!?
ómió
@icegygenabro: Ami rátok, tetvesbolsi tehénbaszókra van írva, azt nálatok valahol "olvasni" kell!? Ennyire idióták vagytok!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.