A rendőrök a testükkel próbálták megakadályozni, hogy az ellenzék tagjai a Karmelita főbejáratához rögzítsék a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot.

Az ellenzék lebontotta a kordont a Karmelita kolostornál

Fotó: 444/Facebook

Kedden 9 óra után nem sokkal a Momentum politikusai – köztük Orosz Anna, Gelencsér Ferenc, Fekete-Győr András – és Hadházy Ákos ellenzéki politikusok egy csoportja nekiállt lebontani a Karmelita előtti kordont.

Az ellenzéki politikusok plakátokat is akartak ragasztani a Karmelita kolostor főbejáratára, ezt a rendőrök próbálták megakadályozni, végül a falra kiragaszthatták a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot a kordonbontók.

Ezután az utca másik oldalára mentek, ahol szintén lebontották a kordonokat. A rendőrök sorfalat álltak, de nem avatkoztak közbe.

A 444 élőzte az eseményt, itt lehet visszanézni

Forrás: 444.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Megnéztem. Gratulálok a Momentumnak, ehhez hasonló és ennél nagyobb volumenű akciókat is várunk, amelyek mellé érdemes csatlakozni. Így kell nekifutni március 15-dikének és a rendszerváltás előkészítésének.
Ákosnak pedig a saját "Igaz ember" kitüntetésemet adományozom, köszönettel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Maccska: 0rbán is így kezdte, vagy szarban van az emlékezeted te buta maccska shikari?
Nyírfa
Megnéztem. Gratulálok a Momentumnak, ehhez hasonló és ennél nagyobb volumenű akciókat is várunk, amelyek mellé érdemes csatlakozni. Így kell nekifutni március 15-dikének és a rendszerváltás előkészítésének.
Ákosnak pedig a saját "Igaz ember" kitüntetésemet adományozom, köszönettel.
csak úgy....
@Philip Marlowe: 0rbán is így kezdte, vagy szarban van az emlékezeted !?
Pálinkás Pál
@Maccska: nem ismerős görény?...nemzethy csürhe, kossuth tér..?..-
Namely
Nem írták ki, mi a 7 pont. Persze a balhé és a like a fontos a számukra, nem a tartalom...
csak úgy....
@Namely: 0rbán is így kezdte, vagy szarban van az emlékezeted !?
csak úgy....
@Philip Marlowe: 0rbán mögött buta, becsapható birkák állnak, többek között egy csomó írástudatlan cigány és még több krumpliért+ 500-100 ft ért szavazó csóró közmunkás, akiket beetettek a migráncsokkal és még rengeteg hazugsággal!
amortizáltok
majd a kolostort is kéretik orbánmentesítve visszaadni. a nagy magyar térképét meg vigye ahova akarja csányival egyűtt..
Aki Én
@Maccska: @Philip Marlowe: @Namely: Nem vagytok sokan, és nagyjából azonos szinten. Mindig ugyanannyit vagytok képesek megérteni egy-egy hírből.
De látszólag nagyon büszkék arra :)
DDDDDDDD...
csak úgy....
@KisTehen: mikor 0rbán kordont bontott nem voltak külföldi turisták, te jószág? :)
gyönge vagy bocika mint a harmat!
balos
@Aki Én: A kultúrhák már csak ilyenek!Lásd kit választottak a PETŐFI MÚZEUM ÉLÉRE!1 demeterenevű felszopót aki ráadásul bevándorló a kitartottak közül a mi adóinkból!
csak úgy....
@KisTehen: fidesz balhé jó balhé, lipsi balhé nem jó mert csak.. :) tehen te egy segg!
Al X
A sz@r is barna, a csoki is barna, én valahogy mégis kiszagolom a különbséget!
propeller.hu/itthon/3909942-ellenzek-lebontotta-kordont-karmelita-kolostornal?all#c3610052
"Ez egyben válasz orbán kordonbontására is."
csak úgy....
fidesz duma: a szocik lopnak ,felelöségre vonjuk öket! -valóság: fideszék még többet lopnak!
fidesz duma:kordont bontunk a demokratikus magyarország nevében! -valóság: baxnak a demokráciára ,lopnak csalnak hazudnak!
csak úgy....
@KisTehen: ökör a feleséged, aki lent az utcán kundsaftra vár, hogy téged valamiböl etetni tudjon! :)
Emmersson71
@Aki Én: 10:33 - Szerintem itt végzett utoljára valódi munkát.
icegygenabro
Helyes, már korábban kellett volna! A rendszerrel együtt...
drrotf
Biztos csak a megemlékezés céljából tették!Arra akartak emlékezni, amikor Orbán Viktor bontott kordont a Kossuth-téren!
Nyírfa
@sgl: Szörnyű lehet ezt a hasat cipelni. Elveszítette az eszét, a férfiasságát, mi maradt a számára? A pénzünk és a hatalmaskodás.
Az is a vége felé jár. Annyiféle terv járja manapság: mivel készül vajon Anikó asszony? Vagy Andika? És még hány ezren, akik belőlünk élnek!
csak úgy....
@KisTehen: ökör a feleséged, aki lent az utcán kundsaftra vár, hogy téged valamiböl etetni tudjon! :)
nemkati
@sgl: A focilabdát lecserélte medicinlabdára.
És lenyelte.
Nessy
Egyet nem értek! Az egész ország, sőt egész Európa szereti, tiszteli Orbán Viktor! Akkor mi az ördögtől fél ennyire,hogy a TEK, a rendőrség a "testével védi" pát fiataltól, aki csak a falra ragasztott pár aktuális plakátot? A szigorúan ellenőrzött hívein kívül, máshol, más közönség előtt nem jelenik meg! Hogy ezt minek nevezik, mindenki döntse el maga!
csak úgy....
@Maccska: mit csacsogsz buta hazug proli? :)
Nessy
@Maccska: Azért csak kevés helyen ilyen nagy fokú a védelem. Ki az ördög akarná bántani? Már egy rosszkor, rossz helyen tett megjegyzés is főben járó bűn, és több büntetést szabnak ki érte, mint egy rendes emberért!
simmering73
@KisTehen: Milyen 2/3 te ökör? 3millió/2millió mióta 2/3? Ja hogy ez az orbáni 2/3? Akkor ezt ugasd.
Nyírfa
@Nessy: 13.45

Nessy, a tojáshéj még a fenekeden, nem értheted te ezt! :DDD De még fogalmad se nincsen. Érted már?
Nessy
@Nyírfa: Igenis, értem! Kérek engedélyt meghunyászkodni! :-))))
Nyírfa
@Nessy: :))) Jó kislány!
Kérsz tűzifát? Vagy a Balcsin egy kikötőt? Akarsz államtitkár lenni? Nagykövet? Látod, milyen készséges a NER, ha belátod, hogy a legfőbb erény az engedelmesség?
Egyszer azért majd lesz egy kérése.
terlasz
Nagy ötlet, most már nem csak kordonbontó Orbánunk, hanem kordonbontó ellenzékünk is van. Arra a térfélre játszik az ellenzék hamisabb része?
ómió
"Kitört" az efftársi "rombolhatnék"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.