Homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-esen, Nagyszentjánosnál.

A viharos erejű széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán a 102-es és 103-as kilométer közötti szakaszon, Nagyszentjános és Bőny térségében – írta az Útinform szerdán a honlapján.

Vigyázat! Homokfelhő, sűrű por és viharos szél a magyar utakon

A közlés szerint erre táblák is felhívják a figyelmet, az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést.

Az Útinform jelezte azt is, erős, néhol viharos széllökésekre kell számítani a Dunántúlon, főként a Balaton nyugati medencéjében és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Azt írták, a viharos erejű szél sok helyen hordja a homokot és a port, ezzel porvihart kavarva, így a látótávolság hirtelen akár 50 méter alá is csökkenhet. Ilyen területre érve lassítsanak és használják a vészvillogót! – javasolták.

Megjegyezték:

a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon és alsóbbrendű utakon lehetnek letört faágak vagy akár kidőlt fák is.

Azt kérték, aki ilyet lát, hívja az Útinform ügyeletét a 061/336-2400 telefonszámon és mindenki vezessen kellő figyelemmel.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez már a modernkori illiberális meteorológiai jelentés. Nem lenne egyszerűbb figyelmeztetni az autósokat, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezessenek?
Yoda69
Homokfelho, suru por. Tisztara Szahara, Ezek mar az el sivatagosodás jelei.
O1G-nek inkabb erre kellene figyelmet forditani, es nem vizzabalo aksi gyarakat idehozni, ami raadasul nem is nekunk fog hasznot termelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.