Mindenki fejébe beégett az a mémmé vált a pillanat, amikor Gyurcsány szorosan ölelgette a frissen beiktatott képviselőnőt, nem is akárhogy. Gyurcsány ugyanis egy különös fogással úgy ölelte át a képviselőnőt, hogy annak mindkét kezét hátratolta, a vállába hajolt, és hosszan súgott valamit a fülébe. A helyzeten láthatóan meglepődtek az azt közelről szemlélő kormánytagok, Orbán Viktor miniszterelnök például kajánnak tűnő mosollyal nézte a jelenetet.
Fotó: Facebook/Hoppál Péter
Ráczné Földi Judit– akit Gyurcsány Ferenc nemrég kínosan hosszú ideig ölelt a parlamenti ülésterem kellős közepén, és aki szerint a Momentum elvette tőle élete egyik legszebb napját – most úgy érzi, már nemcsak a Momentum, de a HírTv, sőt a Telex áldozata is lett – fogalmazott a 444. hu.
Ráczné Földi Judit a DK csütörtök reggel kiküldött sajtóközleményében számolt be minderről.
Olyan dolog történt velem tegnap, amit sosem gondoltam volna. Részt vettem a DK március 15-ei ünnepi rendezvényén az Egyetem téren. Felemelő volt a több ezer ember jelenléte, de hiába volt hideg, nekem hamar melegem lett
– írja Ráczné Földi Judit a sajtóközleményében, aminek az alábbi címet sikerült adni:
Abúzus a nemzeti ünnepen?
„Ahogy megérkeztem a környékre már jött is elém a propagandasajtó és a színpadig kísért a HírTV egyik embere, ugyanazt a kérdést hajtogatva megállás nélkül: zaklatásként, abúzusként éltem-e meg Gyurcsány Ferenc elnök úr ölelését a parlamenti eskütétel után?”
De ahogy írja, „ez még nem nagyon lepte meg”, mert „a Hír Tv sok éve ezt csinálja, számukra ez az újságírás”, az már inkább „megepte”, ami a rendezvény után történt.
Ezúttal a Telex szegődött a nyomomba, és ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal az egy kérdéssel, mint egy órával korábban a fideszes propagandasajtó munkatársa
"Az autóig kísért, kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a HírTv-s kollégája. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténik.”
Ráczné beszámolójában ezután úgy fogalmaz: „Pontosan tudom, hogy a sajtó dolga, hogy kérdezzen. Ha valaki, akkor én aztán az elmúlt időszakban különösen megtanultam azt is, hogy nekünk politikusoknak pedig sokkal többet kell tűrni”. Ezen a ponton pedig nyilván mindenki érzi, hogy Ráczné egy hatalmas „DE”-vel folytatja, és tényleg:
De, hogy a nemzeti ünnepünkön ugyanaz az egyetlen kérdés érdekli a Hírtv-t és a Telexet, ráadásul egy olyan kérdés, amit már több helyen megválaszoltam, az elgondolkodtató
Írását végül azzal zárta, hogy Gyurcsány Ferenc baráti ölelését nem élte meg abúzusnak, és itt egy újabb „de” következett:
De amit ma a Hírtv és a Telex csinált velem utcai üldözésben, érezhetően azzal a céllal, hogy egy újabb kínos lejárató anyag készülhessen rólam, azt valóban zaklatásnak éltem meg!
40 hozzászólásarrow_drop_down_circle
idióták.
Csak azt nem értem hogy hogy merik a politika színvonalát kritizálni.Hiteltelen.
Aztán hol olvastál gratulációt ebben a cikkben te kis féreg hazudozós troll?
Majd ha a hir tv a kormánypárt politikai szinvonalát kritizálja seggnyalás helyett,akkor talán igaz lesz az írásod.
Amit írtam az pártfüggetlen.
Az újságírás színvonala semmivel sem magasabb a politika színvonalánál.
Nincs mit egymás szemére vetni
nem értem ,hogy dobrev miért nem hajtja haza a konyhába a hátramozdító,kelekóty urát?
Ami viszont kikívánkozik belőlem: Földi Judit akkor sem rokonszenves ember, ha ártatlan az offshore-vádban. És: egyre kevésbé tetszik a DK.
Hagyja szó nélkül,mert minden szó fölösleges!!!
csak 1 jó tanács
barátilag
J.L.
Te maximum cselédlány lehetnél Dobrev Kláránál, ami a képességeidet illeti. De inkább a közelébe sem engednélek.
Amúgy dobrevnek sincs pedigréje.Családilag terhelt.
Hát persze!...
Ez a nő világcsúcsot hajt végre.
Néhány nap alatt kiírta magát a politikából!
De mit várhatnánk gyurcsány egyik háremhölgyétől!?
Ugyan olyan mint a többi! Vadai, Gy Németh, Kálmán, stb...mind buta mint a kapa!:))))
Dobrev sem lesz miniszterelnök sosem .
Ezt próbálja +valósítani több-kevesebb sikerrel
Hangsúly most az igényeken van ami szinte kielégíthetetlen személyes szinten!!
Ennek a formációnak a leánykori neve a
kommunizmus
Mostanság a kommunizálás van napirenden!!!
Ez 1 közbenső állapot!!
csak ennyi
barátilag
jL.
Azt hiszem, inkább kevesebb az a siker mint több. Hiába nemesek a gondolatok - és/vagy a szavak - , ha nincs képesség, valódi akarat a megvalósításukra. Ez utóbbiakat én most nem látom a DK-ban, olyannyira nem, hogy már Klára hitelességét is megkérdőjelezi a párt politikája.
A telex megalakulása óta gyúcsányozik,tehát elég furcsa,mert ellenzékiként gyúcsány útáló,mint a 444.
Ők tudják miért.
Pont azaz igazság,többször nyilatkozott ezzel kapcsolatban,és már nem volt kedve elismételni megint.
Undorító ez a Gyurcsány, akárhogy is magyarázz a magyarázhatatlant...
Remélem ráég ez is...
Megjöttél te efftársi módi hülye:
Hát van akinek a fantáziája túl élénk azt hiszem!!!
Csak ennyi barátilag
J.L.
Menjél aztán efftársiasan szopd le a kommunista orbán gazdádat te köcsög ómió.HAHAHA
Új hozzászólás