Csütörtökön és pénteken újabb országos pedagógussztrájkot tartanak.

A tiltakozásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hirdette meg a közoktatásban és a szakképzésben dolgozók számára a korábban elindított gördülő sztrájk keretében.

Folytatódik a tanársztrájk: már több tízezer pedagógus vesz részt benne

Gosztonyi Gábor (b) és Totyik Tamás (k), a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökei, valamint Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi vezetője. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A szakszervezet szerint intézményenként eltérő, hogy mennyi időre szüntetik be a munkát:

van, ahol egész nap nem dolgoznak, van, ahol három-négy, vagy csak egy órát nem tartanak meg.

Ahol a tantestület nagy része sztrájkol, ott előfordul, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el, máshol összevonnak órákat. Gyermekfelügyeletet a törvény értelmében a pedagógusoknak a sztrájk ideje alatt is biztosítani kell.

Csütörtökön ezzel párhuzamosan sztrájktárgyalás zajlik a kormány és a tanári érdekképviseletek között.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta, hogy a sztrájkbizottság megalakulása óta volt elmozdulás a kormány álláspontjában:

"a tiltakozások kezdetén még nem ismerte el a problémákat, később azonban háromszor tíz százalékos béremelést, majd uniós forrásból a pedagógusbéreknek a diplomás átlagbér nyolcvan százalékára történő felzárkóztatását ígérte meg."

Ennek ellenére Totyik azt gondolja, hogy július előtt nem lesz megegyezés.

Forrás: 24.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
eközben 0rbán viktor vizipipázik a türk tanácsban, gálánsan beígér nekik 5 minarettet és 8 dzsámit a földrengés súlytotta területeknek, mert valamivel honorálni kell a 160 nyomoruságos esztendöt..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Megint összeáll a bolsi genya? Kirugdosni őket!
sokanvagyunk
@ómió: Azért mert tíz év alatt jártad ki a nyolcat, talán nem rájuk kellene haragudnod.
ómió
@sokanvagyunk: Az rendben van, hogy mindig magadból indulsz ki (10 év alatt jártad ki a 8-at), de mindig muszáj ezt másra hazudnod is!? Csak azért, mert a magadfajtákkal vannak tele?!
sokanvagyunk
Még mindig jobb ha magamfajta vagyok, mintha tefajtád lennék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.