A beruházó a Magyar Kézilabda Szövetség.

A puszta közepén húztak fel egy kézilabdapályát Kozármislenyben, 90 millió forint volt az ára

Fotó: Jóvanazúgy!/Facebook


A "Jóvanazúgy!” nevű Facebook-csoportban kezdett el terjedni az a szürreális fotó, amelyen egy senkiföldjére felhúzott kézilabdapálya volt látható. 

Az Átlátszó derítette ki, hogy a 90 milliós fejlesztést egy sportkomplexum első lépésének szánják, és a tervek szerint a város hamarosan körülveszi majd a pályát.

Maga a kézilabdapálya egy szántó közepén áll, a legközelebbi házaktól is több száz méterre.

A sportlétesítményről készült fotók Baranyában, azon belül is a Pécshez közeli, 7000 fős Kozármislenyben készültek. 

Az Átlátszó kinyomozta, hogy a projekt gazdája a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Kozármisleny honlapján pedig végül rábukkantak egy tavaly júniusi testületi ülés jegyzőkönyvére, amelyből további részletek is kiderültek.

A képviselők akkor arról döntöttek, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség „országos tornaterem felújítási programja” keretében kültéri kézilabdapálya kialakítására adnak be pályázatot, amelyhez felajánlják a Kozármisleny 0140/38 helyrajzi számú területet.

Kozármisleny (független) polgármestere, dr. Biró Károly tavaly októberben már posztolt a pályáról készített aktuális felvételeket is közzétette Facebook-oldalán.

Akkor ezt írta: 

„Őrületes tempóban halad az új „Grund” építése a Fészek Lakótelepen! Pont ma egy hónapja írtam alá azt a támogatási és együttműködési szerződést, melynek keretében egy új, szabadtéri, műanyag borítású sportpályát építünk az MKSZ együttműködésében!

A jelenleg kézilabda pályának épülő sportfelület később többfunkcióssá fog bővülni, és egy újabb szabadidős sporttelep jön létre Kozármislenyben! A helyszínen gratuláltam is a mohácsi és szolnoki kivitelező csapatnak a hatékony és gyors munkáért! Hajrá Misleny!”

Forrás: atlatszo.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Azt majd később jelentik be, hogy építenek egy kisvasutat is a grundhoz ;)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@KisTehen: A Felcsút stadionja hol a faxban van?! A Vasas, MTK vagy FTC pálya környékén jártál már..hát a Puskás Ferenc Stadion környékén???
Aki Én
@KisTehen: hogy lehetsz te ekkora buta suttyó?
Nem csodálom, hogy egyedül rohadsz meg unalmadban.
Juhász István
Eltelik pár év, és megjelennek a hirek, fotókkal társitva a KOZÁRMISLENYI CSODA ... pusztulásáról. Ki, vagy kik fogják használni? Mi van a környékén, a pusztai gazt leszámitva ? Miből lesz finanszirozva a működése ? Szóval, felmerül pár kérdés, a válaszokat majd a JÖVŐ adja meg. Addig marad a SEJTÉS...
human
Még nincs kész. Kell egy szálloda meg stadion is mellé. Aztán étterem stb. Kérdsé, hogy minek vagy kiknek?
ómió
Jaj, csak építeni ne! Az nem efftársi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.