A Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Jelen és a Magyar Hang a médiapiac torzítása és a hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt akarja perelni a kormányt; eljárást indítanak az Európai Versenyhivatalnál.

Per indul az Orbán-kormány ellen – Négy hetilap fog össze

Négy lap fog össze a kormány elleni perben – Fotó: 123rf.com

A Helsinki Bizottságnál dolgozó ügyvéd, Tóth Balázs segítségével most azt vizsgálják, hogy milyen fórumokon lehet hatékonyan eljárást elindítani – írja a Kreatív nyomán a Telex.

„Ennek lesz egy európai szintű kezdeményezése, vagyis eljárást indítunk az Európai Versenyhivatalnál” – mondta az akciót kezdeményező Magyar Hang lapigazgatója, Lukács Csaba. A magyarországi bíróságokon való perindításról úgy fogalmazott: „nincsenek nagy reményeink, de úgy érezzük kötelességünk ennek kezdeményezése is”, valamint a versenyhivatalt is megkeresik.

A kezdeményezést a médiapiaci lapnak azzal indokolta: „omlik össze a magyar sajtó egyik oldala, a másik oldal sokmilliós hirdetési összegekből tud gazdálkodni (…) Az adófizetők pénze támogatja az egyik oldalt, miközben a másik lassan hal éhen”. Lukácsék több hetilapot megkerestek, mielőtt a négyes összeállt volna, de „volt, aki azt válaszolta, hogy az ügyvédjei tanácsára” a kapcsolatfelvételtől, egy közös kávézástól is elzárkózott.

Arról is beszélt a lapigazgató, hogy tanulmányt készítettek a kormányzati hirdetési szokásokról, de „nemcsak az állami, hanem a piaci hirdetéseket is számoltuk”. Alapos statisztikájuk van a 2020-as évről, „közel 500 lap 35 ezer oldalát lapoztam át” – mondta.

Lukács felsorolt négy olyan multit is, amelyek a kutatása szerint a kormányhirdetések gyakorlatát követik: a legnagyobbnak a Stadler vonatgyártót nevezte, amely 39 hirdetést adott fel a Mandínerben, a Figyelőben és a Szabad Földben („akkor is hirdették a vonatjaikat a pandémia idején, amikor mindenki otthon ült”), a francia autógyártó PSA-csoport, a Spar és a Philip Morris.

A lapigazgató nem számít arra, hogy az akciójuk nyomán ezek a cégek majd náluk is hirdetni fognak, „de ha a Stadler központ leordítja a magyarországi központ fejét, és befejezik az egyoldalú hirdetési stratégiát, már megérte”. Emellett bízik abban is, hogy a négy lap képviselőit meghallgatják az Európai Parlamentben, amikor a testület az európai médiaszabadságról szóló törvényt tárgyalja majd.

Forrás: Telex, Kreatív
Fotó: 123rf.com

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És jöhet a :. ""Már megint báncsák a magyart!"" című fideszlemez!
Pedig a Fidesz nem is részrehajló! És ez igaz kell, hogy legyen, ha egyszer annyian mondják!?!?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
..."azt vizsgálják, hogy milyen fórumokon lehet hatékonyan eljárást elindítani"...

Hát ez az...izgalommal várom az eljárást...már ha lesz aki elvállalja.
namihami
És jöhet a :. ""Már megint báncsák a magyart!"" című fideszlemez!
Pedig a Fidesz nem is részrehajló! És ez igaz kell, hogy legyen, ha egyszer annyian mondják!?!?!
jáger laszló
Nem jósolok győzelmet a 4 lapnak!
Ugyanis a hirdetések azok kapják akiket ezzel megbíznak és nem elosztás útján!!Ez nem a szociális elosztás terepe!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Edebácsi
Nem hiazwm, hogy e négy lap bármelyike szívesen közölné a "bombás plakátot", vagy Pártunk és Kormányunk öndícsérő ömlengéseit. Ahhoz gyomor kell! Volt egy törvényes médiatámogatási rendszet, ami valahogy a mult ködébe veszett.
ómió
Ebben a "non-jogállam diktatúrában", efftársak!? És a fejetek megvan még!?
Németh István
@Maccska: @Edebácsi: @Clavigo: > na megszólaltak a segghülyék a hazaáruló nemzet ellenségek! Ezek a buzi, gender pedofíl barmok élnek még ?? vagy valami féleszűnek sem minősülő hülye írogat helyettük!?
na szépen vagyunk!! > az a helyzet, hogy az usa-nató moslék armada takarodjon a kurva anyjába Európából>> az Eu. vezetése a börtönbe - akasztásilag!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.