A Jobbik-Konzervatívok felszólítja az Orbán-kormányt, hogy azonnal vonja vissza a háborús bűnös Putyin érdekeit védő parlamenti határozati javaslatát – olvasható a párt közleményében.
Kép:Facebook/Orbán Viktor
Felidézik, több hete tart "az az alantas álnemzeti színjáték", amelyben hirdetik a magyar kormány azonnali tárgyalásokat követelő álláspontját. A Konzervatívok szerint ezzel azt akarja elérni Orbán Viktor kormánya, hogy
a háborús bűnös Putyin egy asztalhoz üljön áldozatával, az ukránokkal
és az őt a Hágai Nemzetközi Bíróság elé vinni akaró Európai Unióval, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy Putyin megmenekülhessen, illetve területeket szerezhessen Ukrajnából.
A magyar kormyány ezt az alantas és abszurd javaslatot nevezi békepárti javaslatnak
- teszik hozzá.
Felszólítjuk az Orbán-kormányt, hogy egyetlen, a hazája szolgálatára felesküdött magyar – kormánypárti vagy ellenzéki – országgyűlési képviselőt se hozzon olyan lehetetlen helyzetbe, hogy ezt az álláspontját határozati javaslatként a magyar országgyűlésben el akarja fogadtatni. Azonnal vonja vissza ezirányú szándékát! Moszkva-barát magyar kormány helyett az Európai Unió mellett elkötelezett jóléti politikát követelünk. Normális Magyarországot, nem idegen érdekeket szolgáló, az embereket elszegényítő kormányzást. Nem hagyjuk kivezetni hazánkat az európai közösségből!
- fogalmazott a Jobbik-Konzervatívok.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
fityilnek a tengerészak!
Hajrá! Csak előre!
Keleten is van élet!
Csak kicsit más!
kétségtelen vannak hibák >> a belügy terén> túlságosan megtűrő, már-már saját maguk a nemzet biztonságát veszélyeztető megnyilvánulások, hazaárulások terén nem igyekszik határozott és kemény intézkedéseket hozni, túl türelmes és lojális! Ez HIBA! A külgy terén a nemzetbiztonságunk biztostása okán határozott békepolitikát valósít meg! De itt is van > hiba a túlzott empátia gyakorlása terén > az ukrán menekülteket akik leginkább agresszor moslék ele-mek kiszűrése; napirendi feledatként kicsit el van hanyagolva! Aztán a nató bővítése>>bizony tilos lenne Európában, már csak azért is mert potenciális fenyegetetséget von be a moslék nem-zetek aljas az usa-ukrán érdekeltséget segítő fegyverkezése végett! A svéd-fin nató bővítést ki kell zárni, mert a valójában az un. harapófogó elvet beteljesíteni akaró usa szándék, végzetes fordulatot idézhet elő Európa népei számára! Nem kell, hogy szét-atomrakétázzák Európát! (különben a svéd és fin nép sem akarja a nató telepítést!) Az usa-t > azt természetesen feltétlenűl le kell rendezni - hogy tanúlják meg ugye, hogy Európa nem vietnám, kambodzsa, korea, vagy afgán terület! Szóval értitek!?
Tehát a lényeg >> az usa takarodjon Európából, az Eu. vezetése börtönbe - akasztásilag!
Úgy akar békét a háború befejezését,hogy elveti a tárgyalásokat
Ez fából vaskarika 1 +közelítés tisztelt urak
A békéhez tárgyalások által vezet az út
Tárgyalások nélkül nincs béke!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Vagy azért nyal most 100-as nyelvcsapással, hogy eltöröljék a kitiltását, és meghívást kapjon Kijevbe?
Jézusom, te agyhalott balfasz...
Ami a náci ukránokat illeti, azokban akkor se bíznék meg, ha megbocsájtanak, mert alávaló gazemberek, mint a szarabbikosok, a MIHAM-osok meg csak idióták!
dobrevnek miért nem nézitek el a származását, ti buta tetvek!? -mert ö nem lett náci?
Az a baj, hogy ti épp csak addig veszitek észre a bajokat, míg azok egy fideszest nem érintenek.
Jó példa erre Simicska, aki magyarok százainak munkát adó hős magyar volt egészen addig, míg a ge-cit le nem gecizte.
Másnapra lett hazaáruló zsidó.
Azért látod te is, hogy ezek kizárólag a butaságotokról szólnak, mindenféle következetesség nélkül.
A lényegi különbség, hogy a választók döntését minden döntés után tiszteletben tartom ameddig lehet egészen a következő választások végeredményéig. Nagy baj, hogy nincs választói támogatáson alapuló váltópárt a láthatáron, csak USA és Szaros Gyurka faszszopó és szaros segg nyaló kertének vannak, akik a választók bizalmának elnyerése helyett a folyamatos áskálódással és gyűlölködéssel, továbbá a magyar gazdaság bedöntésével, kormányválság kirobbantásával próbálnak operálni amikre viszont nem vevők a választók, így ha semmi nem változik, megint fidesz kormányzással kell megbékélnünk 2026-ban is, ami részben jó a kormányzati stabilitásra nézve, de nem jó az ország gyorsabb fejlődése szempontjából, mert se a kormányt nem ösztönzi, se a választókat nem inspirálja, hogy a jelenleginél alkalmasabb kormányzatot keressen!
De tudom, hogy egy hozzád hasonló USA fasszopó seggfejnek úgyis hiába magyarázom!
Most kivételt tettem, de húgyagyú gyagyásként ne s reménykedj újabb oktatásban!
ne szaporodjatok, belöletek nem kell utánpótlás!
Én meg kiegészítettem, húgyagyú agyhalott :)
Mert ahogy te előadod, az igencsak felemás.
Vágod, húgyagyú?
Ha meg tiszteletben tartod a választók véleményét, ne feledd, hogy a nemfideszesek lényegesen többen vannak.
Vágod, húgyagyú?
Csak apró tényekről tájékoztattalak húgyagyú!
De a tény >> az usa-nato agresszor tetves armada takarodjon Európából, és az Eu.korrupt vezetése a börtönbe - akasztásilag!
Ezeken csak bosszankodni lehet,de komolyan venni nem!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Jézusom, te agyhalott balfasz...
@Németh István: Ti tuti tesók vagytok. Csak az a baj, hogy apu anyu is tesók...
a háborús bűnös Putyin egy asztalhoz üljön áldozatával, az ukránokkal
és az őt a Hágai Nemzetközi Bíróság elé vinni akaró Európai Unióval, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy Putyin megmenekülhessen, illetve területeket szerezhessen Ukrajnából."
Ebben teljesen igazuk van a Jobbikosoknak!
Új hozzászólás