Fogytán vannak a tüzérségi lőszereknek, az Európai Bizottság azt javasolj a tagállamok a vakcinákhoz hasonlóan közösen szerezzenek be lőszereket Ukrajna számára.

Orbánék szorítóban: Magyarország is lőszert küldhet Ukrajnába – Tanácskozásra készülnek az EU-ban

Az Index cikke szerint ugyan a legtöbb tagállam egyetért Josep Borrell-lel, hogy az EU-nak gyorsan kell reagálni, az általa felvázolt tervet nem mindenki fogadja el.

Március 20-án tart ülést az uniós külügy- és védelmi miniszterekből álló Külügyi Tanács.

Az ülés napirendje szerint a tagállamok tárgyalnak a hetek óta tartó tüntetéshullámról Tunéziában, emellett megvitatják a tavaly elfogadott, az EU számára előírt stratégiai iránytű végrehajtását, azonban a legfontosabb téma ismételten Ukrajna lesz.

A Bloomberg információi szerint Ukrajna idén egymillió lőszert szeretne beszerezni, ami az észt becslések szerint 4 milliárd euróba, azaz csaknem 1600 milliárd forintba kerülne.

A Politico értesülései szerint az Ukrajnát a háború első napjától teljes mellszélességgel támogató észt miniszterelnök, Kaja Kallas már a februári EU-csúcson is előhozakodott azzal, hogy az EU-nak közös lőszerbeszerzéssel kellene segítenie a megtámadott országot.

Az Európai Bizottság ezért arra keresi a választ, hogyan lehetne Ukrajnát további lőszerekhez juttatni, illetve feltölteni az EU-ból kieső készleteket.

A hétfőn kezdődő csúcson így átbeszélik Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által a múlt héten prezentált tervet, ami ezt segítené. 

Több tüzérségi lőszer azonnali szállítását kell biztosítani – erre 1 milliárd eurót különítene el a már meglévő Európai Békeprogram (EPF) felhasználásával. Az EU-tagok közösen szereznének be lőszert, amivel a tagállamok kieső készleteit pótolnák, illetve biztosítanák Ukrajna hosszú távú támogatását.

A magyar kormány a háború megkezdése óta világosan fogalmazott, miszerint nem hajlandó sem ölésre alkalmas eszközöket átadni, sem pedig ezeket az ország területén átengedni, mivel ez hosszútávon a háború eszkalálódásához, illetve annak elhúzásához járul hozzá.

Ám ennek ellenére Orbánék mindent megszavaztak Brüsszelben, és február végén arról cikkezett a sajtó hogy, a kormány titokban már egyeztet az ukrajnai fegyverszállításokról.

Ugyanis Géczy Balázs, a magyar NATO-képviselet helyettes képviselője részt vett az Ukrajna támogatását koordináló Ramsteini Csoport ülésén még február 14-én, de szintén jelen volt Szűcs József ezredes, a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ volt parancsnoka is.

Az Átlátszó korábbi találkozókról készült fotókra hivatkozva azt állítja, a magyar kormány már korábban is részt vett ezeken a tárgyalásokon.

Forrás: Index, Népszava

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 09:22 ♦ "Franciaországban az alacsony nyugdíjakat felemelik, és ez a legfontosabb: 1200 euró lesz a minimális nyugdíj," ( nem 28.500 forint) vagyis a francia minimálbér 85 százaléka. Magyarországon az átlagfizetés nem éri el, a francia minimálnyugdíjat. Az olyan hülyéknek mint te, annak a zárt osztályon lenne a helye!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
VASTAGBŐR
Szúrjátok anyátokba a microinternetet amúgy a lopott szabadalommal ... a beltenyészetes burlival .. itt egy kis film ha kell akkor megtoldják egy spektográfos kutatási eredménnyel ..

www.kla.tv/index.php?a=showlanguage&lang=hu&id=24216&date=2022-11-24&fbclid=IwAR2d6NIMXZQuJwroDyNcaOrIx55A3Fz9bk4hA3e47rvrFNeTgMy0FcQO8MM

Nanorouterek ... hivatalos kutatási oldal .. www.researchgate.net/profile/Pablo-Campra/publication/356507702_MICROSTRUCTURES_IN_COVID_VACCINES_inorganic_crystals_or_Wireless_Nanosensors_Network/links/61a4d94eee3e086e3d3a6756/MICROSTRUCTURES-IN-COVID-VACCINES-inorganic-crystals-or-Wireless-Nanosensors-Network.pdf

Halott gyerekek ... szmm.substack.com/p/magyar-feliratos-video-kozel-szaz?fbclid=IwAR0bdNGzKL9A4ZRqHSBuFgRA7Sr7t6xhFKcIDRP8Q497K3ntnx3OMKiwxXM

Szenátor bácsi : www.facebook.com/watch/?v=744113427206882

Amúgy a sok nyomoréknak mikor küld pénzt az eu ? vagy a kormány ? Tudjátok aki nyomorék lett és azóta arra költi a pénzt? Toxic-asset értékesítés balekoknak .. valaki azóta 2-3 gyógyszerrel többet fogyaszt .. addig nem fogyasztott semmit .. mondjuk én leszarom .. Legalább pár biolabort szétdurrantottak persze a felvétel a médiából kimaradt ..
VASTAGBŐR
Mit mutatna a spektográfos vérvizsgálat a politikusoknál, hogy ki hazudta azt, hogy be van oltva ..
arról is érdekes videók keringenek a neten milyen szép vérkép ...
VASTAGBŐR
Hahaa még egy kis mozi .. meg egy ajándék pdf megintcsak hivatalos kutatási oldalról .. a divizio haverotok meg elmehet a picsába amíg nem cáfolja meg mert megerősíteni nem akarja a kis virutmatyi haverjaival .. az összes link hivatalos ..

gsconlinepress.com/journals/gscarr/content/internet-nano-things-iont-existing-state-and-future-prospects?fbclid=IwAR0Hf2i10mdFLyd-_zaOe0xLDErkn_OcNFQs4l0jVHRDcU5FbUZcNypNy9Q

Egy kis helyreigazító pdf .: gsconlinepress.com/journals/gscarr/sites/default/files/GSCARR-2020-0110.pdf

Filmecske .. www.bitchute.com/video/xlksP1zjNMoi/?fbclid=IwAR2cIedm7GfjXMo8PndMDQKzSD6b2md--PXeooKhdQhLVdhH9hh2cLp8zXs
VASTAGBŐR
Küldjetek vaccinát és mindenki lőjje be magát ... kezdjék a politikusok .. ne a katonák .. fogadjunk nincs nagy kedv hozzá
Csizmás Kond
...ribanc gazemberek...európa szerte tüntetnek a nehéz és mégnehezebb megélhetésért a nyugdíjak emeléséért és ők most sem a saját lakosságának az érdekeit nézik hanem egy idegen országot tömnek gyilkoló eszközökkel...az ilyeneket kéne hadbíróság elé állítani.
csak úgy....
@Csizmás Kond: te tökkelütött! a franciák azért tüntetnek mert a nyugdijkorhatár meg lett emelve és nem az alacsony nyugdijak miatt! ha nyugaton magasabb nyugdijat követelnek valahol, akkor az nem azért van mert éheznek,mint magyarországon, hanem azért mert nem tudnak évente 3 X nyaralni menni mint azt megszokták!
semmit nem tudsz külföldröl a fidesz hazugságokon kívül de azért jártatod a buta pofád! az,hogy ti szarul éltek, azt 0rbánnak és bandájának köszönhetitek, akiket idióta módon védtek!
ómió
Még mindig erről deliráltok, efftársak!? Nem baj, hogy potyára!?
jáger laszló
Azkor most MO részt vesz a készlet feltöltésben??
Ez ami nem derült ki!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
dr. prédikátor
EZ A RIPACS ZELENSZKIJ VÉGIG TARHÁLJA AZ EGÉSZ VILÁGOT!!! PÉNZT PARIPÁT FEGYVERT???!!!
Toller Béla
@ómió: Nagyon nem úgy néz ki, jhogy ezen az oldalon a deliírium ! Inkább ott, nálatok ! Nézd a hazug orbánt, a semjént,a gulyást, a bencsiket, a bayert, csupa elszállt gazember ! Hol találsz te ilyen ocsmányokat ezen a fertályon ?
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 09:22 ♦ "Franciaországban az alacsony nyugdíjakat felemelik, és ez a legfontosabb: 1200 euró lesz a minimális nyugdíj," ( nem 28.500 forint) vagyis a francia minimálbér 85 százaléka. Magyarországon az átlagfizetés nem éri el, a francia minimálnyugdíjat. Az olyan hülyéknek mint te, annak a zárt osztályon lenne a helye!
Aki Én
@Csizmás Kond: Nem tudnád magadban, csöndben nem érteni a dolgokat?
ómió
@Toller Béla: Hazugokat keresel!? Kezdjed Böszme gazda efftársatokkal, aki ezt "reggel, éjjel meg este" műveli - ő mondta, ne másokra hazudd! De, amúgy, a tetübolsi fajtátok mind ilyen!
Pálinkás Pál
@ómió: mi van köcsög...?...mintha nem ezt ugatná a román cigány gazdád...!...szarosgatya viktor...
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...az olyan hülyék mint én nem tévesztik össze a dolgokat és nem fújják tele szájjal a hülyeségeket mint te...ugyanis az a 28500 azoknak a járuléka akik minimun 15 évet dolgoztak de nincs meg a kötelező 35 év ahonnan a rendes nyugdíjat számolják vagyis az csak egyfajta szociális kiegészítő...
ómió
@Pálinkás Pál: Ugató román cigányt látnál, szarkupac efftárs!? Nézz a tükörbe és ott lesz az!
ómió
@Pálinkás Pál: Homokos, ám, az aberráltbolsi fajtád! Az a magát "prájdon" riszáló - veled együtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.