Az a 22 ezer tablet, amelyet a kérdezőbiztosok használtak a 2022. évi népszámlálás alkalmával a közoktatásba kerül – számolt be a csodaszámba menő eseményről Kunhalmi Ágnes.

Meglepő fordulat: Az Orbán-kormányelfogadott egy ellenzéki javaslatot
Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án. MTI/Máthé Zoltán

Az MSZP üdvözöl minden olyan intézkedést, amely a közoktatás színvonalának emelését szolgálja, így továbbra is követelik, hogy a kormány emelje a pedagógusok bérét, tegyen eleget a tiltakozó pedagógusok követeléseinek, vegye vissza az állásukból tiltakozásuk miatt elbocsátott oktatókat és lépjen vissza a retorzió alkalmazásától.

A tabletek kiosztására vonatkozó javaslatot az MSZP nyújtotta be az év elején.

Ez az intézkedés egyszerre szolgálná az oktatás színvonalának javítását, illetve a takarékoskodást is, mivel a táblagépek tárolása jelenleg 240 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

- írták januárban.

Hisszük és valljuk, hogy a közoktatás magas színvonalát nagyban meghatározza a benne dolgozók és tanulók körülményeinek javítása, jóléte, megbecsültsége, és messze nem utolsósorban maga az oktatás szabadsága.

- jelentette ki a párt társelnöke.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómió: Pár nappal ezelőtt még ezt hazudtad erre:

,,A lényeg, hogy mindenképpen hazudjuk "kiszuperáltnak"!"

Most akkor melyik a hazugság, te agyhalott bolsi csicska?
Most akkor kiszuperált, vagy nem?
Attól függ ki adja?
És ki fikázta, baromarcú?
Egy újságíró?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Pár nappal ezelőtt erről "cikkezve", efftársak, a "fika" mellett még szó szó se volt "ellenzéki javaslatról"! Azóta "elefftársiasodott" a történet, vagy nem akadt más meghazudnivaló!?
Aki Én
@ómió: Pár nappal ezelőtt még ezt hazudtad erre:

,,A lényeg, hogy mindenképpen hazudjuk "kiszuperáltnak"!"

Most akkor melyik a hazugság, te agyhalott bolsi csicska?
Most akkor kiszuperált, vagy nem?
Attól függ ki adja?
És ki fikázta, baromarcú?
Egy újságíró?
Nessy
@sgl: 10,08 Pártunknak és kormányunknak ez a "legjobb tudása", már ami az ország érdekeit szolgálja! A saját érdekeik a fontosak, a többi részlet kérdés, amivel nem kell foglalkozni.
Qqberci
A kérdés csak az, hogy milyen állapotban vannak a gépek és ki végzi el az átadásra felkészítésüket és mennyiért...
ómió
@Aki Én: És!? Nem hazudtátok "kiszuperáltnak", bolsiék elmebetege!? Dehogynem! Most meg már "ellenzéki javaslatként" hazudva, ugye, mennyire "üdvözlendő"!? Ne a de genere tetves bolsiságotokat próbáld másokra hazudni, hanem ezeket a végtelenül aljasbolsi "dobásaitokat" megérteni - persze, majd, ha már agyad is lesz hozzá!
Aki Én
@ómió: Ki hazudta kiszuperáltnak, te agyhalott balfasz?
Egy újságíró?
Mert arra a cikkre is ti reagáltatok, te balfasz.
Ne a de genere tetves bolsiságotokat próbáld másokra hazudni, hanem ezeket a végtelenül aljasbolsi "dobásaitokat" megérteni - persze, majd, ha már agyad is lesz hozzá!
Nessy
Mindkét félnek van némi igazsága. A KSH részéről valóban "kiszuperált", hiszen nincs rá szüksége. Viszont ahhoz, hogy a diákok használni tudják, a régi programot törölni és új, az oktatáshoz szükséges programot kell rájuk telepíteni. Biztos lesz vállalkozás, ami jó pénzért ezt elvégzi.
NKF
Már csak ketten vannak az MSZP-be?Hiller meg Ágika?
Eladott Ország
@Őrnagy: ma, 17:06 ☻ Bizony a mostani ünnep tanulsága. Lapok Petőfi Sándor naplójából 1848. április 19... „Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem bűntetlenül egy csúny komédia Petőfi nevével, Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodnak ágálnak, sürögnek, ...” ( Ady Endre 1910) ŐK , előre látták a mai korban beérett "TÖRTÉNELMET"
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/336778991_755493432976838_1658908617105246207_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TtAvOnYish8AX-GINd3&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDHMb7O1IWxD9IJgKZyRvVlntH7xUBGkVMpugtGt6jdgg&oe=641DBE34
ómió
@Aki Én: Ki hazudta kiszuperáltnak!? Hát, a bolsi kanászkörtötök, szarkupac efftárs! Agyhiánnyal nálad ennyi se jön le!? Csak a szöveglopás, meg a tetves bolsiságotok másrahazudási kísérletei? Egy aljabolsi "efftársi jellemnek" - mint te - ennyi is elég!?
Aki Én
@KisTehen: @ómió: Ki hazudta kiszuperáltnak, te agyhalott balfasz?
Egy újságíró?
Már nem tudjátok mit hazudozzatok itt, mi, szutykok?
jáger laszló
A fidex +ígéri,hogy ez többet nem fordul elő és ez is csak véletlen volt!!!??,
csak ennyi barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.