Első fokon nyert a Hvg.hu, így a kormánynak több mint harminc „kétezres” határozatot kellene kiadnia a 2010-es évekből.

Kivételesen a kormány húzza a rövidebbet: több mint 40 határozatot kell kiadniuk a hvg.hu igényléséreMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Hvg.hu tavaly áprilisban kérdezett rá először az úgynevezett „kétezres” kormányhatározatokra – emlékeztet a telex.hu. Ezek olyan határozatok, amelyek nem titkosak, de nem is kötelezően közzéteendőek. Akkor a kormány elárulta: a 2010-es kormányváltás óta addig összesen 1836 ilyen döntést hoztak. A lap ezután közérdekűadat-igényléssel próbálta meg kikérni, amit a kormány arra hivatkozva tagadott meg, hogy ezek a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak, mert döntés-előkészítő anyagnak minősülnek.

A lap ezért tavaly tavasszal kikérte a konkrét határozatokat, amelyeknél letelt a tíz év. Ez 43 olyan határozatot jelent, amelyek az április végi adatigénylés időpontjáig születtek.

A kormány 90 nap után ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy „új, minőségileg más adatot” kellene előállítaniuk, erre pedig a törvény szerint nem kötelesek.

A lap ezért tavaly augusztusban indított közérdekűadat-pert.

A bírósági eljárásban a Miniszterelnöki Kabinetiroda már teljesen mást adott elő érdemi védekezésként: egy 2006-os alkotmánybírósági döntésre hivatkozott, miszerint a kormány ülései nem nyilvánosak, ezért az ott hozott határozatok sem azok. Ezt az érvelést nem fogadta el a perben a bíróság, így a nem jogerős ítélet szerint a kormányzati szervnek ki kell adnia a kért határozatokat. Az ítélet ellen az Ítélőtáblához lehet fellebbezni.

Forrás: telex.hu, hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Döntések,rólunk, nélkülünk. Nincs ebben semmi meglepő. Ma is így műxik az egyszemélyes rendeleti kormányzás.
csak úgy....
a kuka fidesz magyart az sem baxxa földhöz, ha ott áll elötte fekete-fehéren, hogy 0rbánék rendszeresen és módszeresen meglopták öket, mert ugyi a szocik is loptak!:)
human
Valamelyik oknyomozó hírportál is nyert pert közérdekű adatigénylés kapcsán. Csak hogy amit kaptak az abban a formában használhatatlan volt, ugyanis minden egyes oldal KÜLÖN pdf-be volt szkennelver. Ráadásul képként ami miatt kereshetetlen lett a dokumentum. Sőt egyes táblázatokat soronként külön pdf-ben adtak át.
Ilyen a hatalom arroganciája.
drrotf
Még a végén megtudják a magyarok hogy a kormány , akit ők választottak titokban hogyan döntött közügyekben!Micsoda tudás birtokába jutunk, és utólag kell majd átkozódnunk hogy micsoda kormányt juttatunk hatalomra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.