Kérdés, hogy meddig lehet emelni a már így is kiemelkedően magas nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Ismét drasztikusan megemelkedhet a nyugdíjkorhatár Magyarországonillusztráció, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Jelenleg is tízezrek tiltakoznak Franciaországban Macron elnök nyugdíjreformja ellen, amely többek között 62 évről 64-re emeli a korhatárt. Ennek nyomán most egész Európában terítékre került a nyugdíjkorhatár kérdése – írja a pénzcentrum.hu.

Ugyanakkor, mint a Statista gyűjtése is emlékeztet, a folyamatosan öregedő társadalom okán nem újdonság, hogy a legtöbb fejlett országban fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt. Sőt, az összeállítás szerint a francia nyugdíjkorhatár még kedvezőnek is számított Európában, és egyébként a 64 évre emeléssel sem emelkedik a csúcstartók közé.

Az öregségi nyugdíjkorhatár Magyarországon sem emelkedett 2023-ban, maradt 65 év, ami egyformán érvényes a nőkre és a férfiakra 

– viszont a korábbi években egy komoly nyugdíjemelési ciklus ment le. Megmaradt ugyanakkor a nők 40 kedvezmény is, azaz ha egy nő megszerzett legalább 40 évnyi jogosító időt, az életkorra való tekintet nélkül nyugdíjba vonulhat.

A magyar nyugdíjkorhatár jelenleg Európa középmezőnyében van, a várható élettartam tekintetében a sereghajtók közé tartozunk. Ennek kapcsán Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjelemzője korábban arról beszélt a Pénzcentrumnak, hogy éppen meglehetősen kifeszített a helyzet, a közeljövőben nem is számít további korhatáremelésre.

Saját számításaim szerint 2030-ban már indokolt lehet a 66 éves nyugdíjkorhatár, 2040-re a 67 évet is elérheti, 2050-re pedig a 70 éves korhatár is eljöhet. Tehát a '70-es és '80-as években születettek már úgy készüljenek, hogy 65 éves korukban nagy valószínűséggel még dolgozniuk kell majd. Vagy esetleg a majdani nyugdíjkorhatár betöltése előtt is elmehetnek majd nyugdíjba, de csak kedvezőtlenebb feltételekkel, amint az számos országban elterjedt megoldás

- magyarázta.

Forrás: pénzcentrum.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Csak a politikusi "elit" olyan szorgalmas, hogy nekik elég akár 5-10 év köz szolgálat és máris annyit össze tudnak lopni büntetlenül, hogy többen már ne is kelljen dolgozniuk.
Még a gyerekeiknek sem...
Mi meg csak dolgozzunk a sírig...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Menőmanó
Akkor gondoskodni kéne olyan munkahelyekről, ahova felveszik a 60-70 évest, és fizikailag, szellemileg is képes azt elvégezni. Franciaországban már most sem munkából mennek nyugdíjba a 60+-osak, mert az idősek után nem kapkodnak a munkahelyek, hát persze, hogy háborognak.
De ők legalább háborognak, nem úgy mint mi. A hülye magyar mindenbe belenyugszik.
balos
@Menőmanó: Tudod a közel ezer éves vérmegyei sors kötelez!Főleg,ha a nemzethy szarok viszik a "zászlót"!
vacsi
Ki az a hülye, aki azt hiszi, egy 70 éves bármelyik munkahelyen hasznos munkát tud végezni?! Ez csak arra jó, hogy ne fizessenek nyugdíjat!
Béla333
Csak a politikusi "elit" olyan szorgalmas, hogy nekik elég akár 5-10 év köz szolgálat és máris annyit össze tudnak lopni büntetlenül, hogy többen már ne is kelljen dolgozniuk.
Még a gyerekeiknek sem...
Mi meg csak dolgozzunk a sírig...
Eladott Ország
Európai nyugdíjas és nyugdíjkorhatár előtti magyarok.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/145341318_2772806872972387_5037502205536826569_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=m1paEm-DSY4AX-TaYhK&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBiGXS48wef_PeJYj1NAu_37Do2yXh8UNfASCHanfBLsA&oe=643FFE9C
A Lajtától nyugatra megbecsülik anyióugdijasokat, mert tudják hogy mit köszönhetnek nekik! Nálunk meg inkább a létszámcsökkentésre hajtanak, mert évente egy nyugdijason ha 2 milliót megspórolnak, az 10-20-100 ezer nyugdijas csökkenés esetén sokmilliárdos megtakaritás, amit le lehet nyúlni. Magyarországon munkából a temetőbe, ez a trend.
colibri
Az aktív korúaknak azt üzenem, hogy amíg csak élnek és lesznek választások, csak a fidezsre szavazzanak! Ha nem elég az orbáncék lenyomorított egészségügyi ellátása, oktatása, az Európa-bajnok infláció és még halálotokig akartok dolgozni is, úgy hogy közben fizettek járulékot is, akkor csak orbánékat válasszátok! Hogy kinek lesz így jó, azt nem tudni, a franciáknak a 64 éves nyugdíjazás sem fér bele!
Emmersson71
@Maccska: A bolygó nagyobb felén ma sincsen semmilyen nyugdíj. Miért nem költözöl olyan helyre, ahol 12-15 gyereket kell összehoznod, hogy életben maradjon a harmada és aztán talán támogatnak, ha megvénülsz?
Istenakinincsen
A nyugdijasok szeretnek és tudnak is dolgozni! Nem is lenne ezzel semmi baj. Kicsit furcsa a jogosítvány megtartásának szigorítása...Dolgozni tudnak, de vezetni nem??? A durva balesetek nagy többségét nem a tapasztalt, megfontolt idősebb sofőrök okozzák! A fiatal veszélykereső versenyző, büntetőfékező vicsorgó, ideges siető sofőröknek kellene inkább évente valami alkalmassági pszichológiai teszt. Szerintem tisztán látszik milyen közlekedési kultúra uralkodik az utakon...
jáger laszló
Ez elsősorban a 30s 40s korosztály problémája!
Nekik kell olyan +oldást találni amely alternatíva lehet a számukra
Én a több lábon álló modellre szavaznék bár engem ez a probléma ,már nem érint!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
magyar1
Már tökmindegy meddig emelik, az egészségügyben az időpontra való vizsgálatok, mütétek stb.megoldják a problémát, mert ha valaki megbetegszik és nem tud időben gyógyításhoz jutni az már bőven elég a korai halálhoz. Addig meg fizettetik vele a nyugdíjhozzájárulást.
Na meg a milliárdosok időben tönkreteszik a bolygót.
Toller Béla
@Maccska: Te meg söpörgesd a lószart, járj gyalog és edd azt, amit a kertedben megtermelsz. Gyógyítsd magad pókhálóval, kígyómájjal, stb. Hová is fejlődnél még, egysejtű ! Éljen a sokezer éves macskamodell !
ómió
Hát, ha bolsi "kormányzás" lenne, akkor tuti!
SÍva
Ideje lenne ha Orbán rejtett erőforrásainak (Tisztelet a kivételnek!) a körmére néznének! Van-e munkahelye, miből tartja el a családját? Mert értem én, hogy rejtettek, sok gyerekkel akit nem nevel csak lopásra és rablásra. Dicsőség közötük, ha börtönben volt! Szóval a nagy számítógépes világban, ahol számontartják a gyereket, hogy családi pótlékot kapjon, figyelik jár-e óvodába, iskolába, azt is figyelhetik ha befejezi az iskolát, ne adj Isten abba hagyja akkor mit tesz utánna. Nem mindíg azt a lovat kell ütni aki húz! Ritka ha felnőtt, életerős férfiak csapatostól járnak munkaidőben de náluk szinte napi szinten megfigyelhető! Szóval dologra kellene szorítani!
VASTAGBŐR
@PaulaFox: Csináljunk belőled haladót ?
Juhász István
Lelki szemeimmel már látom, ahogy a 70 éves RENDŐR BÁCSI rohan a helyszinre, elfogni a feltételezett 30 éves elkövetőt. Látom, amint a szintén 70- es tűzoltó hadakozik az égő tetőzettel a létra tetején. Persze ott lesz majd Béla bácsi is, aki a CNC gép mellett állva adagolja az alkatrészt a gépbe. Mariska nénit meg majd jól elküldi a főnöke TOVÁBBKÉPZÉSRE 65 évesen, merthogy.. kell egy jó informatikus... No, ilyenkor ÖRÜLÖK, hogy én már 72.- es vagyok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.