Az idei esztendő a válságállóság és a válságkezelés tesztje lesz, hiszen a folyamatosan jelentkező kihívásokra időben és hatásosan kell reagálni, ehhez pedig szükség van az ágazat minden szereplőjének tudására, akaratára és közös munkájára – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kecskeméten.

Farkas Sándor a Portfolio Agrárium 2023 konferencián elmondta: a magyar kormány tisztában van azzal a számos kihívással és váratlan nehézséggel, amely a mezőgazdaság szinte minden egyes ágazatát sújtotta az elmúlt időszakban. A finanszírozási helyzet javítása érdekében tett intézkedéseknek és az ágazat pénzügyi erősödésének is köszönhetően azonban a mezőgazdaság a tavalyi tragikus év után is talpon tudott maradni – állapította meg az államtitkár.

Hoppá! A kormány 1500 milliárd forintot tolna a mezőgazdaságba

Fotó: 123RF.com

Kiemelte: az Agrárminisztérium jövőképe az, hogy a gazdálkodás egy hosszútávon is jövedelmező és társadalmilag elismert foglalkozás, sőt hivatás lehessen.

"Legyen minden gazdálkodó számára elérhető és megvalósítható, hogy a természeti erőforrások fenntartható használatával életképes vállalkozást alakítson ki"

- tette hozzá.

Farkas Sándor szerint "a jövőkép nem légvárépítés", hanem egy, az elmúlt évtizedben növekedési pályára állt ágazatra alapozott cél. Hangsúlyozta: a számos intézkedésnek és támogatásnak köszönhetően, a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar jelentős fejlődésen ment keresztül, hatékonysága és eredményessége jelentősen javult.

A mezőgazdasági beruházások látványosan bővültek 2010 és 2022 között, ami hozzájárult az ágazat modernizációjához, termelékenységének és versenyképességének növekedéséhez. A gazdálkodók 2021-ben 542 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron 70 százalékkal többet, mint 2010-ben. A fejlesztési hullám 2022 első félévében is folytatódott, a mezőgazdasági beruházások volumene 23 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Ezek hatására érdemben növekedett a mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezősége – sorolta.

Az államtitkár emlékeztetett:

az elmúlt két évben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás fejlesztéseihez kapcsolódóan több mint 1200 milliárd forint támogatást hagytak jóvá. A következő években pedig még 1500 milliárd forint áll rendelkezésre a hasonló fejlesztések megvalósítására

- tette hozzá.

Hangsúlyozta: minden nehézség ellenére a Vidékfejlesztési Program kifizetéseinek összege 2022-ben meghaladta a 400 milliárd forintot, ezzel tavaly rekord nagyságú összeg került a gazdálkodókhoz. Az idei évre pedig 750 milliárd forint van hasonló célokra a 2023. évi nemzeti költségvetésben rögzítve. Farkas Sándor szerint jól látható, hogy komoly lehetőségek vannak ebben az ágazatban. Az agrárvállalkozásoknak versenyképességük érdekében arra kell törekedni, hogy a számukra legoptimálisabb támogatási mixet alakítsák ki. Mint mondta: a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv elfogadásával ugyanis több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet egészen 2027-ig.

A meglehetősen kiszámíthatatlan nemzetközi politikai és gazdasági körülmények ellenére a kormány kiemelt célja, hogy 2030-ra a mezőgazdaság termelékenysége a másfélszeresére, az agrártermelés hozzáadott értéke a kétszeresére nőjön, míg az agrár- és élelmiszerexport értéke 15 milliárd euróra emelkedjen

- tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KisTehen
de az eu nem fogja hagyni

had végezze ki az ukrán gabona a magyar mezőgazdaságot
Dr. Proktor
@KisTehen: Nem kell ahhoz ukrán gabona, megteszi helyette kurmányunk is!
Törölt Nick
És milyen különadót fog beszedni tőlünk, hogy megvásárolja a fideszparasztokat?
Törölt Nick
@KisTehen: Bammeg tehén, ezek az olcsó ukrán gabonából is egyre drágább kenyeret csinálnak. Mi lenne ha drága magyar nemzethy gabonából csinálnák?
csak úgy....
hoppá! de abból aratni is ök fognak!
jáger laszló
Nincs más +oldás a rotterdami gabonatőzsdére kell vinni a magyar gabonát,ha itt van az olcsó ukrán gabona!!!??
Ennyi eszük csak van a magyar gazdáknak!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aki Én
@KisTehen: Nem fognád de a mocskos, hazug, mihaszna pofádat végre, te elmebeteg hazudozó?
Maccska
@Aki Én: inkább Paula Foxszal beszélgess te tahó.
KisTehen
@Dr. Proktor: de az eu örömmel be fog segíteni
KisTehen
@Törölt Nick: b+ nem a gabonától drága, hanem az energiától, amivel fűtik a kemencéket
KisTehen
@Aki Én: kuss hazaáruló libsi ... :)
KisTehen
csehország, szlovákia, és magyarország nem kapott kompenzációt az eu-tól az ukrán gabona miatt

lengyelország, és románia kapott ... ez is a bölcs libsi észjárást dicséri ... hogy szakadna rájuk az ég
simmering73
Hoppá kistehén. Megjött Paula Fox, a virtuális fejőnő.
KisTehen
@simmering73: az titeket jött szopatni ... tudja, hogy utáljátok a heterokat
simmering73
@KisTehen: Virítsd a tőgyödet, bugris.HAHAHA
csak úgy....
@KisTehen: Több mint 10 ezer magyar diák jár Ausztriába iskolába
444.hu/2023/03/21/tobb-mint-10-ezer-magyar-diak-jar-ausztriaba-iskolaba

ezeknek a fiataloknak is búcsút mondhat az 0rbánkormány!
simmering73
Csak nem Jön Brüsszelből a lé. HOPPÁ.
ómió
Hát, ha a korruptbolsi "brüsszeliták" ellopták már a rávaló uniós pénzt is...!
Toller Béla
Azon a semmiségen, hogy kományunknak momentán nincs 1500 milliárdja, senki se akadjon fenn ...
KisTehen
@csak úgy...: ha felnőnek, akkor majd megértik, hogy mit jelent az hogy el mehetsz bulizni szilveszterkor és nem erőszakolnak meg tömegesen az utcán
KisTehen
@csak úgy...: mint németországban
csak úgy....
@KisTehen: idióta fideszpropaganda! :)
KisTehen
@csak úgy...: nyekereg a dollárbaloldal
csak úgy....
@KisTehen: ha felnöttök végre, akkor megértitek, hogy azt magyaországnak nevezett fidesz nyomortanyát már az értelmesebb 5. es diákok is elhaggyák!
ennek olyan következményei lesznek, hogy az magyarországra nézve pokol, mert csak a hozzád hasonló gügyékkel nem jut sehova az ország! most aggódj,te hivatásos...
csak úgy....
@KisTehen: nejed nyekereg a kuka mellett..
Aki Én
@Maccska: ...bocs, kihagytalak. Pótlom:
Nem fognád de a mocskos, hazug, mihaszna pofádat végre, te elmebeteg hazudozó?
human
Ha már Farkas Sándor:
"Bemutatjuk a képviselőt, aki 1,5 milliárdot tett láthatatlanná a vagyonnyilatkozataiban"
444.hu/2017/02/23/bemutatjuk-a-kepviselot-aki-15-milliardot-tett-lathatatlanna-a-vagyonnyilatkozataiban
Eladott Ország
@PaulaFox: - Doktor úr! Folyamatosan bélyegeket találok a vaginámban Costa Ricából. - Hölgyem azok nem bélyegek, hanem matricák a banánról.
uploads.disquscdn.com/images/ab24f809f45c1519e7564842fe5e68b9643f9e8194dd2c1711caf06ae9b5efc1.jpg?w=800&h=890
KisTehen
@csak úgy...: majd visszajönnek ... gyurcsány és dobrev kijelentette, hogy ők maradnak, ha a fene fenét eszik is, aztán hazajött palik, a felesége marsi, oroszlán szonja, az ellenzéki képviselő szabó timea ... hogy csak az ismertebb neveket említsem ... nem kell mindet sajnálnod ... öreg korodra te is hazajössz majd
csak úgy....
@KisTehen: aki 0rbanisztánba visszamegy az örült! szomorú vénséged lesz,ezt garantálom neked!
KisTehen
@csak úgy...: majd röhögök rajtatok a fröccsöm mellől
csak úgy....
@KisTehen: kannásbor? :) gondóhattam vóna hiszen látszik rajtad!
csak úgy....
@KisTehen: melósruha, svájcisapka ,bakkancs, kannásbor lesz a feltünö ismertetö jeled? :)
balos
@PaulaFox: A kistehén nevű pedofilnál lesz a jelenésed fideSSes maca!
Shiikari
@ómió: te mar a joboldalnak is kellemetlen vagy hallod.
KisTehen
@csak úgy...: ja ... mindig elfelejtem, hogy az entellektüel fajtád Aperol Spritzet iszik
KisTehen
@csak úgy...: mintha abban nem lenne szóda
jáger laszló
Röpködnek itt a 100 és 1000 milliárdok,de arról konkrétan nincs szó,hogy ezeket az összegeket hány év alatt kapja + a mg!!???
Éves bontásban ez mit jelent!?
csak erre is kíváncsi lennék!!??
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
@KisTehen: Rajtad már Paula sem tud segíteni...
jesz
ebből a gazdák nem látnak semmit...pláne ha a mostani mezőgazdasági miniszter ígéri...
justhpeter
Csókoltatok mindenki, aki ezt a maszlagot beveszi.
Juhász István
Már ELŐRE, tudhatjuk NÉV SZERINT IS a CSALÁDI GAZDÁLKODÓK NÉVSORÁT, akik majdan részesülhetnek ebből az irdatlanul nagy összegből.
Dr. Proktor
@Juhász István: Kitalálhatom? Lőrinc gazda, István gazda és kolomposaik...
Juhász István
@Dr. Proktor : Nyertél. Javaslom LOTTÓZZ, mert biztos a nyerési esélyed. Bocsika a tegeződésért...
sokanvagyunk
Gondolom, a Debrecen környéki földtúrás elviszi ennek a pénznek a javát - mielőtt lebetonoznák azt.
ómió
@Shiikari: Az igazság csak a magadfajta neobolsiknak szokott fájni!
Shiikari
@ómió: igaz de te nálam hülyéb vagy
ómió
@Shiikari: Ott az elmeosztályon minden bolsi másokat lát hülyének, vagy csak te!?
Dr. Proktor
@Juhász István: Itt amúgy is ez a szokás... :-)
Shiikari
@ómió: már ciki vagy a nemzeti oldaslnak
ómió
@Shiikari: Az elmeosztályi társaid is mind "így vélik"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.