Elvesztheti országgyűlési képviselői mandátumát Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke egy korábbi büntetőügye miatt.

Novák 2015 októberében – még jobbikos színekben – megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet. Az 1956-os megemlékezés lendületében vésővel és kalapáccsal próbálta eltávolítani az általa kommunista önkényuralmi emlékműnek nevezett oszlopról a sarló-kalapácsos címert. Az akciót azonban nem tudta végrehajtani, mert közbeléptek a rendőrök, írja a 24.hu.

A Mi Hazánkos Novák Előd bűncselekmény elkövetése miatt elveszítheti parlamenti mandátumát

Fotó: Facebook/Novák Előd

Az ügyben végül többszöri nekifutásra tavaly márciusban született meg a jogerős ítélet: a Fővárosi Törvényszék külföldi védelemben részesített kulturális örökség rongálása miatt marasztalta el a politikust, és büntetlen előéletére tekintettel két év próbára bocsátással szankcionálta. Fontos megjegyezni, hogy a jogerős ítélet kihirdetésekor Novák Előd nem volt parlamenti képviselő, hat év szünet után, a 2022. áprilisi választás után került csak vissza az Országgyűlésbe.

Csakhogy Nováknak időközben egy másik, garázdasággal vegyes rongálási ügye is bírósági szakaszba került. 2020 augusztusában előbb a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat központi épületének, a Városházának az erkélyéről tépett le egy szivárványos zászlót, majd megismételte ezt a szintén ellenzéki vezetésű, XI. kerületi önkormányzat épületénél is, ahol a leszaggatott LMBTQ-zászlót egy kukába dobta. Az akcióról a saját emberei készítettek videót. Ezeken túl 2019 szeptemberében szintén Újbudán, egy művelődési központban megrendezett fotókiállításon egy leszbikus csókot ábrázoló fotót fújt le piros festékszóróval, amivel ötvenezer forintos kárt okozott.

Az Országgyűlés tavaly novemberben ebben az ügyben felfüggesztette Novák mentelmi jogát, garázdaság és rongálás vétsége miatt emeltek vádat ellene. Az ügyészség azonban kezdeményezte azt is, hogy a bíróság vonja össze ezt az újabb ügyet a próbára bocsátással lezárt korábbi rongálással, és szabjon ki halmazati büntetést. A Budai Központi Kerületi Bíróság a február 1-jén megtartott előkészítő ülésen az ügyészségi indítványnak megfelelően egyesítette is a két eljárást.

Az ügyek egyesítése alapjaiban változtatja meg a helyzetet, hiszen így az egyesített eljárásba a vétségek mellé bekerült egy bűncselekmény – külföldi védelemben részesített kulturális örökség rongálása – is. Márpedig ha az egyesített ügyben jogerősen elmarasztalják Novákot – és a bűncselekmény miatt születik ítélet –, akkor a Mi Hazánk politikusa elveszítheti a képviselői mandátumát. Az országgyűlési törvény ugyanis kimondja:

bűncselekmény elkövetése miatt – parlamenti megbízatásának ideje alatt – jogerősen elítélt személy nem lehet tovább képviselő.

Arról, hogy Novák Előd hogyan vélekedik a történtekről és az őt érintő szankciókról, a 24.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: 24.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Már eleve a demokrácia szégyene az, hogy a mi hazánk nevű banda a fidesz szatellit pártja egyáltalán bejuthatott a parlamentbe! Tutsek Gusztáv, 56-os vérbíró dédunokája, Toroczkai László. A fidesz csicska tagozata is megszólalt. Sikerült fidesz és putyini segítséggel bejutni és lecsípni a billegő körzetekből az ellenzéki szavazatokból. Végre újra kitarthatjuk az ingyenélő parazitáinkat Nováktól, Dúrótól, Toroczkaiig. Nehogymár dolgozzanak valamit. Mit is csinálna Novák vagy Toroczkai. Semmihez sem értenek. A legviccesebb az, amikor egyszerre rakták ki a fidesz és mihazánk plakátokat egymás fölé. Természetesen, nem rongálták meg az oroszcsicska neonáci ingyenélők fejképeit, csak az ellenzékét. Nem a parlamentben hanem a kukában volna a helyük. A ruszki kollaboránsok a magyar nép ellenségei! Toroczkai és dédapja Tutsek Gusztáv.
pbs.twimg.com/media/Fqmt7BzWAAAgQ3t?format=jpg&name=medium
Unom már Viktort! Torczkai gyere fiam! Mi hazámkos szájat minden orosz seggre!
twitter.com/Skorpiooh/status/1634984585997189120
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
VASTAGBŐR
Mit tett volna ? Vitte volna bittte barátotokhoz ? Józsihoz netán ? Dehogy veszti el .. az a mandátum népakarat gyerekek .. jó lenne, ha tisztáznátok magatokban ..

Mentelmi jogot meg ha elvennék politikusoktól, a többi párt jajgatna, mint a nyúzott kutya ..
Már a végzettségek és bizonyítványok ellenőrzésre tett javaslatokkal mentek a sóhajtozások ...

Inkább szégyelhetnék magukat vaccinás dizájnerdrogosok segítettek teríteni a lopott szekvenciát és segítettek értékesíteni a toxic-assetet, mérgezni a tudatlan népesség jórészét .. vannak dk-s és fideszes károsodottak is rendesen .. saját bőrükön ébredeznek .. aki megmaradt ..

Egyébként meg 1., researchgate.net .. 2., science-direct.com 3., doi.org nem hinném hogy veri ezeket bármelyik televizió csatorna .. ;)
VASTAGBŐR
Akárcsak az elmúlt 3-4 évet nézitek ..
Ők legalább tettek valamit az emberekért ..
Sámannus
Ezek minden faszságra képesek. Ilyen az egész bramcs. Minden kelekótyaság eszükbe jut amivel a magyar történelemben felsültünk. Szégyen a nemzetre és az országra minden megnyilatkozásuk.
csak úgy....
a buzizászló lopásai még nincsenek is fönt a bünlistán! bolond ez az elöd, remélem az utódok nem rá ütöttek..
Eladott Ország
Már eleve a demokrácia szégyene az, hogy a mi hazánk nevű banda a fidesz szatellit pártja egyáltalán bejuthatott a parlamentbe! Tutsek Gusztáv, 56-os vérbíró dédunokája, Toroczkai László. A fidesz csicska tagozata is megszólalt. Sikerült fidesz és putyini segítséggel bejutni és lecsípni a billegő körzetekből az ellenzéki szavazatokból. Végre újra kitarthatjuk az ingyenélő parazitáinkat Nováktól, Dúrótól, Toroczkaiig. Nehogymár dolgozzanak valamit. Mit is csinálna Novák vagy Toroczkai. Semmihez sem értenek. A legviccesebb az, amikor egyszerre rakták ki a fidesz és mihazánk plakátokat egymás fölé. Természetesen, nem rongálták meg az oroszcsicska neonáci ingyenélők fejképeit, csak az ellenzékét. Nem a parlamentben hanem a kukában volna a helyük. A ruszki kollaboránsok a magyar nép ellenségei! Toroczkai és dédapja Tutsek Gusztáv.
pbs.twimg.com/media/Fqmt7BzWAAAgQ3t?format=jpg&name=medium
Unom már Viktort! Torczkai gyere fiam! Mi hazámkos szájat minden orosz seggre!
twitter.com/Skorpiooh/status/1634984585997189120
Eladott Ország
Isten áldd meg a magyart! Ezeket? "Kitörés-múzeumot hozna létre a Mi Hazánk" Ha mindenáron kitörésre szeretnének emlékezni, ott van például Zrinyi... Az nem jó, még a végén megharagszik a szultán. Meg amúgy is, itt alapvetően a náculásról szól a dolog, ahhoz kell kabátot varrni. Hm, én is tudnék nekik kitörést szervezni! Olyan nyak kitörésfélére gondoltam! Tutsek dédipapi is a moszkoviták seggét nyalta és most Tóth Laczkó is ugyanezt teszi. Úgy tűnik, a vér tényleg nem válik vízzé.
uploads.disquscdn.com/images/b9b5ac1b7fdd253d235e32f9d2cbb25453e44de24071fc66473801eccffca212.png?w=800&h=345
Pedig Butaházy’ jól elvan a böriben, gyakorolgat. Engem jobban érdekel az a tény, hogy a Hunnia ügyben bizonyíthatóan legalább egy bűntársa volt: egy Toroczkai nevű rendőrvamzer. Na, ő mikor kap ítéletet? Ő jó lesz hasznos hülyének a Parlamentben. Itt nem az volt a lényeg, hogy lezárják a hidat, hanem hogy hetekig a fidesz erről sajtózhasson, és ne a 400 Ft feletti euróról. Ez Gyurcsányék megbocsáthatatlan bűne: Bezárták a Lipótot. Íme itt az eredmény: az ápoltak szabadon kószálnak. Kisberk Szabolcs! Ő volt az egyik Célpont-os a rémhír tv-n, most mi hazánk sajtófőnöke, összenő ami összetartozik! A megmozdulást az a 64 vármegye szervezte, amelynek tiszteletbeli elnöke Toroczkai. Mekkora az átfedés a 64 vármegye és a Mi Hasznák törzsbázisa között?!
twitter.com/nuriaq/status/1041078642191884288/photo/1
SÍva
Miért ennyire érkedes ez? Olajos Sanya is vígan él hisz az ügye 80 évre titkosítva van. Szerintem neki sincs nagyobb bűne mint a végrehajtó parazitáknak és támogatóiknak!
Peller Anikó
@Horizont: Ha nem tudják elitélni ezer milliárdos csalás, korrupció vagy lopás miatt (mert az vélhetően nincs neki) akkor keresni kell valami apróbb hülyeséget és kész.

A sokszínű zászlóval amúgy meg nem kellene kérkedni, gyerünk mink vagyunk a buzik, mindenki láthassa. Így is van elég zakkant, éppen az ilyen hülyéket kellene inkább egy kéthetes kiküldetésbe küldeni a gulág nevű szállodába vagy nyaralóba.

Útálatos koma az Elődjeah, de nem a zászlólevonás az ő bűne. Az emlékmű rongálás például súlyosabb eset, mert az nem bántott senkit. Bezzeg ha magyar emlékművet vernek le a románok az nekünk is rosszul esik. Az orosz önfeláldozás nélkül nálunk most német nácizmus lenne. A magyar helyett.
simmering73
@Shikari: A gazember utolsó mentsvára a hazafiság (Samuel Johnson).
Pálinkás Pál
@Shikari: ő csak hazaáruló,te meg román fattyú...
balos
@Peller Anikó: Ez a rosszabb eset,mert a muszka már nem először vette be magát a "spájzba"!Megint lesöprik a padlást az "előljárók",csak most a hajdú féle alkeszek lesznek a pand-urak!
justhpeter
A fideSS csak szopatni akarja. Biztosan azért mert fiatal korában nem lépett be az Obán-Jugendbe.
jáger laszló
Előd a végén még a börtönben fog kikötni és Dóra majd ott látogathatja a férjét és a gyermekei apját!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
NKF
Széttépte a buznyák lobogót j
jól tette! Kitüntetni!
Namely
"Ezeken túl 2019 szeptemberében szintén Újbudán, egy művelődési központban megrendezett fotókiállításon egy leszbikus csókot ábrázoló fotót fújt le piros festékszóróval, amivel ötvenezer forintos kárt okozott."
50 ezer forint az vajon hogy jött ki? :D

Ha Lorenzó lenne, még kártérítést is kapna...

@Horizont: nem szélsőjobbos :)
Namely
@Eladott Ország: "Már eleve a demokrácia szégyene az, hogy a mi hazánk nevű banda a fidesz szatellit pártja egyáltalán bejuthatott a parlamentbe! "
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Hűűűű micsoda demokrata a mi kis házi bolond nyuggerünk
Tehát, ha valakit úgy választanak meg, hogy a bolond nyuggernek nem nyeri el a tetszését, az a demokrácia szégyene.
Köszönjük az infót Kun Béla bácsinak.
csak úgy....
elöd csak egy mitugrász , aki föltünési viszketegségben szenved és szeret jól de munka nélkül élni!
Namely
@Horizont: mi az a "szélsőjobbos alap"?
csak úgy....
@Namely: nem érted gyöngyöm, nácik vagytok,le se tagadhatjátok?! :)
a torockai dédöregapját,hogy könyvelitek el magatok között a pártban, nem zavar benneteket,hogy laci egy magyarok gyilkosa ivadék, aki a tetelyében még rohadt nagy komcsi is volt?
Namely
@Horizont: :) elhajolsz? :)
mely elveikre gondolsz? KONKRÉTAN.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.