Lázár János és Karácsony Gergely novemberben, teljes titokban tárgyalt egymással.
Lázár és Karácsony minden felhajtás nélkül ült le tárgyalni. Forrás: Pixabay
A megbeszélésről a közlekedési miniszter tájékoztatta a Mandinert, exkluzív interjú keretében.
„Ha van értelmes kezdeményezés Budapesten, rám miniszterként számíthatnak” – mondta a főpolgármesternek a polgármesterként megbukott Lázár János. A két politikus nem akart sajtó nyilvános „show-műsort”, azért nem verték nagy dobra a találkozó hírét – írja a SzMo.
Jártam a főpolgármester úrnál tavaly novemberben, áttekintettük a város és a kormány ügyeit, továbbá azokat az ígéreteket, amelyeket korábban Vitézy Dávid államtitkár vagy minisztertársaim tettek az uniós források felhasználása kapcsán. Ezeket természetesen be fogom tartani
– mondta Lázár.
A Tarlós polgármestersége alatt építeni kezdett, pénznyelő Biodómmal kapcsolatban kapcsolatban Lázár János azt mondta:
Szégyen-gyalázatnak tartom, hogy nincs befejezve, ami a főváros sara. Mindenkinek megvan a söprögetni valója a maga portája előtt, de aprómunkával, szakértők közreműködésével előre tudjuk mozdítani az ügyeket.
A fővárosi közlekedés ügyeiről Lázár János megjegyezte: „Abban vagyok érdekelt, hogy korrekt viszony legyen a fővárossal is. Amit a közlekedés területén ígértünk, be is fogjuk tartani”.
A megbeszélés során munkacsoportot alakítottak, ami két-három havonta fog összeülni.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás